Egyetlen darabot, a Vérvörös, törtfehér, méregzöldet kell csak levennie a repertoárról Pintér Bélának a Tisza-kétharmad hatására, derül ki a Válasz Online-nak adott interjúból: „Az a NER bukása után valóban nem működik. Kétszáz év múlva játszódik, amikor egy Gáspár Győző-kaliberű figura elnökli az országot, amelyben addigra már Putyinváros is van… Április 12. megmutatta, hogy mégsem arra mennek már a dolgok, amerre 2021-ben tartottak, amikor azt a darabot írtam” – mondja.
A Kabuki című darabon viszont csak kicsit kellett változtatni, már a választások napján optimistább kicsengést kapott, azóta úgy játsszák.
A választás másnapján a történelem kereke nem lassan fordult egyet – óriásit ugrott. Játszottunk 13-án is, s már úgy nevettek a nézők, ahogy A tanún szoktunk nevetni. A tegnap még aktuális jelenvalóság mára történelmi bornírtsággá vált. A poénokra adott reakció megtízszereződött. Döbbenetes tapasztalat
– fogalmaz Pintér.
Ez volt az a darab, amiben az egyik karaktert – egy NER-oligarchát – sokan Schmidt Máriaként azonosítottak, és miután a darabban egy bottal agyonverik, sok kormányközeli sajtóorgánum és politikus rosszallását fejezte ki. Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke például külföldről finanszírozott erőkről beszélt az eset kapcsán.
„Ha a gyalázkodók megnézték volna az előadást, talán észrevették volna, hogy egy álomjelenetet látnak, amely néhány pillanatig valóságosnak tűnhet, de a karakter később is a színpadon van… Mindenesetre Nagy Ferónak volt akkor egy botrányos megszólalása, kellett valami az úgynevezett „másik oldalról”, amiből botrányt lehet kreálni” – mondta a rendező, társulatvezető arról, miért nem adott interjút a kampány alatt. Szerinte bármit mondott volna, Tisza-szimpatizánsnak bélyegzik.
A választás napját euforikusként élte meg, az elmúlt időszakra viszont keserűen emlékszik:
A NER átszőtte az életemet, keserű zamata végig ott volt a szánkban. »Hol zsarnokság van…«. Tizenhat éven át üvöltöttek a pofánkba azok az iszonyatosan buta és gonosz propagandaplakátok. Szoronghattam, hogy a Harcosok klubjából egy nyugdíjas vajon belök-e a villamos alá…
Ilyen azért nem történt, de vele is, kollégáival is előfordult, hogy idegenek kiabáltak rájuk az utcán. Közben azt látták, hogy „közpénzmilliárdok folynak értéktelen és értékelhetetlen kulturális produktumokra”, míg Pintér társulata (és a függetlenek úgy általában) nulla támogatást kapott, ezért az egekbe kellett emelniük a jegyárakat.
Az NKA-, illetve Hankó Balázs-féle pénzoszásról azt mondta: „Nem lepett meg a hír. Remélem, elnyeri méltó büntetését, de a munkámra szeretnék koncentrálni. Nincs időm rá, hogy ilyen emberekkel foglalkozzam.”
Személyesen biztosan nem fog lobbizni, mondja, bár megtehetné, hiszen Nagy Ervinnel jó kapcsolatot ápol, Dunaújváros frissen megválasztott országgyűlési képviselője három darabjában is szerepel. Vidnyánszky Attila kapcsán úgy fogalmaz, Nagy Ervin többször elmondta, hogy nem szeretné folytatni a „Most mi jövünk!” hagyományt, helyette minőség- és teljesítményalapú támogatási rendszert képzel el. A Nemzeti Színház igazgatója Pintér szerint tehetséges, csak éppen „tehetségesebbnek, magyarabbnak és keresztényebbnek gondolja magát mindenki másnál”.
Tény, hogy Vidnyánszky Attila megkeserítette az én életemet is… Nehezen is beszélek róla. Ha meglátom a fotóját, már görcsbe rándul a gyomrom. Talán csak azt az egy pozitívumot tudom elmondani róla, hogy amikor 2019-ben meg akarták szüntetni a független színházak támogatását, akkor még a Teátrumi Társaság és az MMA is felszólalt ez ellen
– fogalmazott.
Kapcsolatukat „egy kissé pontatlan Arany János-i hasonlattal” úgy írta le:
versenyben zengtek lantjaink egészen addig, amíg ő egy ollóval le nem vágta a lantomról a húrokat. Amikor dobolni próbáltam az immár húr nélküli hangszeren, elvette, és szétverte a fejemen. Amikor aztán jobb híján énekelni próbáltam, betömte a számat. Mindeközben végig azt kiáltozta, hogy őt mindenki bántja. Biztosan fáj neki, hogy a torkomat már nem tudta elvágni, hogy még dudorászni se tudjak, de vigasztalja a tudat, hogy én… Hogy mi sokkal többet szenvedtünk az ő tizenhat esztendős rémuralma alatt. De ennyit róla.
A kampány utolsó két hete egyébként szerinte is olyan volt, mintha egy Pintér Béla-darabban éltünk volna, cserébe a következő darabja nem közéleti lesz, ezt már a választások előtt elhatározta. „Nem volt nekem vágyam sosem, hogy politikát vigyek színpadra. Azért tettem, mert ezt diktálta a lelkiismeretem. Petőfi Sándor sorait ugyan a XIX. század költőinek ajánlotta, de találva éreztem magam. »Ha nem tudsz mást, mint eldalolni / Saját fájdalmad s örömed: / Nincs rád szüksége a világnak, / S azért a szent fát félretedd«. Én is úgy éreztem: helyzet van, ez a dolgom. Ezzel együtt tényleg bízom benne, hogy kiállják az idő próbáját” – teszi hozzá.
