A sarkalatos törvények részeként választójogi reform készül Magyarországon. Levezénylésére Orbán Viktor a pár éve Brüsszelbe száműzött Áder Jánost kérte föl, aki mellé Kövér László személyében egy másik kegyvesztettet rendelt a miniszterelnöki akarat. Nagy a tét, hiszen könnyen lehet, hogy a következő kormányok színe és az Országgyűlésbe jutó pártok száma múlik a paragrafusokon. Vegyük sorra, miért.
Jelöltállítás
A pártok (és a függetlenek) előtt álló első kihívás a jelöltállítás. Feltétele 1990 óta választókerületenként 750 darab ajánlószelvény, más néven kopogtatócédula összegyűjtése. Ami nemcsak a személyek, hanem a pártok számára is beugró feladat, hiszen kellő számú egyéni képviselőjelölt kell ahhoz, hogy egy párt területi, majd országos listát állíthasson, vagyis „látszódjék” a választók előtt.
Az új választójogi törvény minden bizonnyal átszabja az eddigi rendet. Ha nő az induláshoz szükséges kopogtatócédula szám és/vagy csökken az összegyűjtésre adott idő, már itt elvérezhetnek a kispártok. Miként történt az a tavaly őszi, „szigorított ajánlócédulás” önkormányzati választásokon. Eztán csupán matek kérdése, milyen magasra kell tenni a lécet ahhoz, hogy néhány helyi kivételtől eltekintve kizárólag a Fidesz és az MSZP legyen képes jelöltállításra.
Áder János Navracsics Tibor és Orbán Viktor társaságában a parlamentben. Fotó: MTI
Hogy mégsem valószínűsítjük ezt a radikális változatot, annak egyik oka, hogy a kicsik ilyen diszkvalifikálásával a Fidesz demokráciaérzékeny szimpatizánsokat veszíthet. A másik pedig az, hogy az esélytelen kicsiket (a Jobbik kivételével) a szocialistákhoz préselné az intézkedés. Ráadásul a Fideszen belül is hallani olyan hangokat, hogy nem emelni, ellenkezőleg, lebontani kéne a kopcédulák képezte gátat. „Az ajánlószelvény rendszere visszaélésre ad lehetőséget, megfontolandó, szükség van-e rá egyáltalán” – ezt Lázár János frakcióvezető nyilatkozta lapunknak a minap.
Közismertek a Lázár jelezte visszaélések. Bár csupán néhány esetben sikerült bizonyítani, tény, hogy a pártok adják-veszik egymás között a szelvényeket; a nagyok, miután pár nap alatt letarolják a választókerületeket, gyakran átpasszolják a „fölösleges” céduláikat. Kampányokban hallani lehetett, hogy a fideszesek az MSZP-nek konkurenciát jelentő munkáspárti jelölteket segítették sok helyen induláshoz, a szocialisták pedig az MDF-et tolták ily módon.
Kumin Ferenc, a Századvég vezető elemzője még egy érvet hoz az ajánlószelvények ellen: „A választók kampány idején sem szeretik, ha idegenek csengetnek be a lakásukba, és elkérik a személyes adataikat tartalmazó cédulát. Bár a pártok törvény szabta kötelessége a választások után megsemmisíteni az ajánlószelvényeket, és arra sincs joguk, hogy rögzítsék és megőrizzék az azokon szereplő információkat, nehezen hihető, hogy ne építenének belőlük adatbázist. Megjegyezem, nem az ördögtől való az ajánlószelvény rendszer, hiszen csak azt engedi a startvonalhoz, aki komolyan veszi önmagát és megfelelő szervezeti háttérrel rendelkezik.”
Hogy mi jöhet az ajánlószelvények helyett? „Van, ahol elég regisztráltatniuk magukat az indulni szándékozóknak, másutt kauciót kell letétbe helyezniük, amit egy adott minimális választási eredmény esetén akár vissza is kaphatnak az államtól – mondja Kumin. – Például Ausztriában 435 eurót kell letennie minden egyes jelöltnek, visszatérítés nincs, Szlovákiában pedig pártonként félmillió korona a tarifa, ami 2 százalék fölötti eredmény után jár vissza.”
Listás? Egyéni? Vegyes?
A következő nagy kérdés a választás rendszere.
1990 óta a 386 fős Országgyűlésbe 176-an egyéni választókerületből jutnak be, minimum 58-an országos és maximum 152-en területi pártlistákról szereznek mandátumot. (Pártlistáról akkor nyerhető mandátum, ha az arra a listára leadott szavazatok országos átlagban meghaladják az 5 százalékot; 1990-ben még 4 százalék volt a küszöb.) A választók lakóhely szerint az egyéni jelöltekre és a pártok területi (megyei illetve fővárosi) listáira szavaznak. Országos listáról mandátumhoz töredékszavazatok alapján jutnak a pártok – akit ez mélyebben érdekel, katt ide.
A vegyes választási rendszer stabil parlamenti hátteret teremt a győztes számára, ugyanis a mandátumok száma magasabb a pártra szavazók arányánál – 2010-ben a Fidesz pártlistán a szavazatok 53 százalékát szerezve a parlamenti helyek 68 százalékát vitte, az MDF 1990-ben a listás szavazatok 25 százalékával a mandátumok 42 százalékát tudta magáénak.
A Fideszből azt hallani, eztán is marad a vegyes választási rendszer, Gulyás Gergely erről pár hete tényként beszélt. Változás viszont mindenképpen lesz, hiszen az már az új alaptörvényben rögzített faktum, hogy 2014-ben 386-ról 200-ra csökken az Országgyűlés létszáma.
Amitől persze nem lesz olcsóbb az állam, hiszen a kevesebb képviselőt nyilván több szakértővel kompenzálja majd a t. Ház. Politikai haszna inkább lehet az akciónak, amit Orbán Viktor zsebelhet be a „magunkon kezdtük a spórolást” szósor gyakori ismétlésével.
Az Országgyűlés karcsúsodásával csökken az egyéni választókerületek száma is; ha a Fidesz nagyjából tartja a jelenlegi arányokat, akkor 176-ról körülbelül 100-ra. Ez esetben viszont át kell rajzolni a választókerületi határokat, ami lehetőséget ad trükközésre. Lebutított példa következik: két, egymással szomszédos választókerület egyikében, tegyük föl, egy kertvárosi övezetben a legutóbbi választásokon 60:40 arányban nyer F. párt, míg a szomszédos panelesben 52:48-ra M. párt. Ez esetben F. szempontjából érdemes egy-két választókör cseréjével 55:45-re belőni az első körzetet, ezáltal elvinni a másikat is 53:47-tel. Persze mindez spekuláció, nincs két egyforma választás, ráadásul a körzethatárral való zsugázás F. párt népszerűségvesztése esetén odavezethet, hogy mindkét mandátumot bukja a manipulátor.
E cikk a teljességre törekszik, ezért nézzük, mi történne, ha Orbán Viktor egy reggel arra ébredne: a 200 mandátum mindegyikét pártlistán osztja ki. „Az arányos választási rendszer – a pedáns Kumin így nevezi a tisztán listást – pontosan leképezi a népakaratot. Amúgy használ ilyet Magyarország, méghozzá az EP-választásokon. A módszer parlamenti választásokon azzal a hátránnyal jár, hogy a kis különbségek következtében politikai válságból politikai válságba bukdácsolhat az ország. Kormányozhatóság és politikai stabilitás szempontjából a brit modell jelenti a másik végpontot: a szigetországban az összes mandátumot egyéni választókerületben osztják ki.”
Vagyis ott a győztes mindent visz. Ismét egy lebutított példa következik: ha csupán két párt indul, és minden egyes választókerületben F-nek van 51 százaléka, M-nek pedig 49, akkor az összes parlamenti hely F-nek jut.
Ha Orbán ezt a metódust választaná, könnyen lehet, 2014 utánra is prolongálná kétharmadát. Egyúttal persze kockáztatná, hogy valaki más szerez alkotmányozó többséget, és eltörli a fülkeforradalom vívmányait.
Ha a híreknek megfelelően marad a vegyes rendszer, az még mindig kérdés, hogy a listás vagy az egyéni felé tolja-e majd a Fidesz a végső verziót. „Bárhogy is lesz, mindkét modell és bármilyen ötvözetük is demokratikus megoldásnak tekinthető” – mondja Kumin Ferenc.
Egy- vagy kétfordulós?
A készülő választójogi törvény talán legnagyobb hatású passzusa arról dönt majd, hogy az eddigi rendszert követve két fordulóban válasszunk képviselőket (az elsőben pártlistára és egyéni jelöltre is, a másodikban csak egyénire ikszelve), vagy egyfordulóssá redukálódjék a rendszer.
„Már magát a Fidesszel szemben felálló pártstruktúrát is meghatározza ez a döntés – véli Kumin -, hiszen kétfordulós lebonyolítás esetén az első fordulóban minden párt megméretheti magát, és ráér a két forduló között visszalépési alkut kötni másokkal. Ám ha csupán egy fordulót rendeznek, akkor már a választás előtt teríteni kell a lapokat, és meg kell kötni a választási szövetségeket.”
Kombináljunk kicsit visszafelé: ha 1998-ban az ország számára már az első forduló előtt világos, hogy Orbán összeáll Torgyánnal, meglehet, nem ő, hanem Horn Gyula nyeri a választást. És előre is: 2014-ben, ha a közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy Orbán ellenzéki összefogással (mínusz Jobbik) legyőzhető, az rátolhatja az önálló arculatért minden követ megmozgató LMP-t a szocialistákra.
„Az ellenzék megosztott, a Jobbikkal való együttműködés elképzelhetetlen az egymással is komoly vitában álló MSZP és LMP számára – állítja az elemző. – Közös platformnak kevés, hogy mindannyian szeretik Tétényi Évát. A Fidesznek jelen állás szerint nem kedvez az egyfordulós megoldás.”
És mi jár a határon túliaknak?
Több szempontból is elkalkulálta magát a nemzet főorvosa, Mikola István, amikor 2006 áprilisában elhagyta száját a „ha négy évre nyerni tudunk, és utána, mondjuk, az ötmillió magyarnak állampolgárságot tudnánk adni, és ők szavazhatnának, húsz évre minden eldőlne ebben az országban” gondolatkísérlet. Egyrészt mert ezzel alaposan kivette részét a pár nappal későbbi vereségből. Másrészt azért, mert naivitás azt hinni, hogy minden határon túli magyar fideszes. Harmadrészt pedig aligha kivitelezhető, hogy a határon túliak lélekszámuk arányában részesüljenek a magyar Országgyűlés mandátumaiból.
Kumin Ferenc. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
Kumin szerint akár szimbolikus megoldás is elképzelhető. Mégpedig: az összes, magyarok lakta határon túli terület egyetlen nagy választókerületet alkot, és egyetlen mandátum jár érte. Esetleg minden egyes szomszédos ország magyarjai választhassanak egy-egy képviselőt a budapesti parlamentbe. Bármelyik megoldás kerülne is be a választójogi törvénybe, jelentősen nem befolyásolná a majdani mandátumarányt.
A választás lebonyolítása viszont rejt magában veszélyeket. „Ügyelni kell arra, hogy ne tegyük kampányterületté a határon túli magyarlakta településeket. Nem lenne ízlésem szerint való, ha mondjuk Kárpátalján az ittenihez hasonló kampányt folytatnának a magyarországi pártok” – Rogán Antal fogalmazott így lapunknak adott interjújában. Kétségtelen, lenne abból magyarverés, ha piros-fehér-zölddel plakátolnák tele Munkácsot, Pozsonyt, Újvidéket, Kolozsvárt.
A törvényhozó többségnek nyilván nem érdeke a botrány. Sőt Lázár János már idézett interjúja is azt sejteti, a kormány lájtosan tölti majd fel tartalommal a határon túliak szavazati jogát: „Nem tudom figyelmen kívül hagyni a magyar társadalom álláspontját, ami e kérdésben egy népszavazáson (2004. december 5., kettős állampolgárság) már megnyilvánult… Az én olvasatomban azt jelenti az eredmény, hogy egy hódmezővásárhelyi polgár nem szeretné, hogy a választókerülete sorsába beleszólhassanak a határon túlról. Nem kívánom függetleníteni magam a választóim akaratától.”
Álláshalmozás
Azért egy „határon túli” magyar biztosan beleszól majd még a hódmezővásárhelyi polgárok sorsába is, legalábbis ami a választásokat illeti. Nem más ő, mint a brüsszeli Áder János. Van mivel foglalkoznia, még szerencse, hogy két kérdés már a választójogi törvényt előkészítő bizottság első ülése előtt eldőlt. A kétszáz fősre szűkített képviselői létszámról már szóltunk. A másik könnyítés lényege, hogy 2014-től „megszűnik a politikusi álláshalmozás”, vagyis senki sem lehet egyszerre polgármester és országgyűlési képviselő. Ennek egyrészt jól kommunikálható politikai haszna van, másrészt oldja a fideszes képviselők egzisztenciális szorongását. Hiszen bár az Országgyűlés létszáma csökken, a mínusz zömét lefedik a parlamenti frakciókból kikerülő polgármesterek.
