Mert hogy arról van szó: „Közhelyszámba menő követelmény, hogy a jogvitákban „független és pártatlan” bíróság ítélkezzen” – írja Bócz. Majd lentebb kimondja: „Az eljárásjog elveitől és a magyar hagyományoktól egyaránt idegen tehát a törvényjavaslat 2. §-ában olvasható elgondolás, amely szerint a legfőbb ügyész utasítása alapozhatná meg egy bíróság illetékességét. Ez ellentétes a vád és a védelem eljárási egyenjogúságának eszméjével is, ami pedig a civilizált világ jogi kultúrájában evidencia…”
A Nemzeti Kerekasztalnál elért megállapodások után született 1989. szeptemberi törvényhozás is a védelem jogait erősítette, vagyis azt, hogy a perbe fogott minden segítséget megkapjon. Ezért Bócz Endre most meglepőnek véli az akkori tárgyalások egyik résztvevője, dr. Balsai István alkotmánybíró-jelölt, az Országgyűlés alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának elnöke által beterjesztett T-3522 számú törvényjavaslatot, amiből Bócz idéz. Ki tekinthetné pártatlannak azt a bírót, akit a perbeli ellenfelek egyike választana ki? – teszi fel a kérdést a szerző. „Így, természetesen, kétségessé válna a bíró(ság) pártatlansága is.”
De a fentebb említett jogi nonszensz csak az egyik a Bócz által nehezményezettek közül. „A nyomozási bíró alkotmányjogi és eljárásjogi funkciójának teljes félreértéséről tanúskodik a törvényjavaslat 8. §-a, amely szerint „[e]ljárásában köteles figyelemmel lenni a nyomozó hatóság és az ügyész speciális, kizárólag a nyomozás során érvényesíthető nyomozástaktikai szempontjaira” – így szól a Balsaiék által beterjesztett törvényjavaslat szövege.
Bócz viszont rámutat: „A nyomozási bíró – bíró, vagyis az Emberi Jogok Európai Bírósága által Az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló konvenció 5. cikkely 3. pontjához fűzött magyarázat szerint olyan személy, aki „független a kormánytól és a vádhatóságtól”. Neki kellene – a kormánypártok törvényjavaslata értelmében – a nyomozó hatóság (és az ügyészség) asszisztensévé válnia.
Nem különben megdöbbent hangon szól Bócz Endre a továbbiakról is. „A két, leginkább hajmeresztő, sőt, túlzás nélkül visszataszítónak minősíthető elképzelést a Be. javasolt 554/H. §-a tartalmazná: az őrizetbe vétel időtartama 72 óráról 120 órára bővülne azzal, hogy a gyanúsítottat legkésőbb 72 órán belül ki kell hallgatni, de 48 órán belül a védőjével – akinek az eljárásban a részvétele egyébként kötelező – nem találkozhat.”
Ezek a rendelkezések félelmetes gondolati háttérről tanúskodnak – teszi hozzá!
„Eszerint a nyomozó (rendészeti!) hatóság valakit „kiemelt jelentőségű bűnügyben” őrizetbe vétel címén 120 órára megfoszthat a személyi szabadságától. Megteheti, hogy az őrizetest 72 órára bedugja egy zárkába azzal, hogy „gondolkozzék, vajon miért hoztuk be, s ha valami eszébe jut, szóljon”, és egy szót sem mond neki arról, hogy voltaképpen mivel gyanúsítják – hiszen a gyanúsítás közlése a gyanúsított kihallgatásának része, a kihallgatásra pedig csak 72 órán belül köteles.”
Vajon mire készülnek ezek itt? – vetődik fel óhatatlanul a kérdés. S az látszik csak: „A törvényjavaslat szerzői a jelek szerint a XV–XVIII. századi inkvizitorius büntetőeljárás gondolatkörében mozognak a védekezési jog és a védelemhez való jog kérdéseit illetően…”
Ne feledjük el: a szerző dr. Bócz Endre nyugállományú fővárosi főügyész.
(A teljes cikk az ÉS-ben olvasható!)
