Az Agymanók 2-ben Feszkó veszi át a hatalmat, de Sírás lesz a vége

Amikor a Pixar animációs stúdió egy darab eredeti ötletet sem tesz az új produkciójába, akkor is meglehetősen jó filmeket készítenek. Amikor új ötleteik is vannak, mesterműveket. Az utóbbi időből az első típusra példa az Előre és az Elemi, de mindannyiunk szerencséjére az elmúlt tíz évben két remekművel is előálltak. Az Agymanók és a Lelki ismeretek közös pontja, hogy elvont történetet mesélnek, amihez nem árt némi pszichológiai vagy filozófiai alaptudás. Az első ugyanis a gyermeki elmében, a másik a túlvilágon játszódik. Ebből következik, hogy egyik film sem gyerekeknek szól, noha legalább az Agymanókban kedves, bájos és gyarló, tehát a gyerekek számára is szerethető figurák szerepelnek.

Ez lehet az egyik oka, hogy a kettő közül az Agymanók kapott folytatást. Akármennyire is örülünk, hogy viszontlátjuk Derűt, Bánatot, Majrét és a többi alapérzelmet, vagyis az első rész hőseit, azért itt is érvényesül az alapszabály, hogy a folytatás majdnem mindig gyengébb, mint az eredeti. (Azért csak majdnem, mert a Toy Story harmadik része jobban sikerült, mint a második. De hát a Toy Story 3 jobban sikerült, mint majdnem az összes hollywoodi film a kétezertízes évekből.)

Ezzel együtt az Agymanók 2 remek film, ami logikusan vezeti tovább az első rész történetét. Abban már távolról láttuk felvillanni a baljós piros gombot, fölötte a „pubertás” felirattal. Most megtudjuk, mi történik, ha a gomb bekapcsol, vagyis Riley, a tizenhárom éves lány kamasszá érik. Pontosan az, amit sejtünk: érzelmi élete a feje tetejére áll, az elméjét irányító és a személyisége megformálásában közreműködő érzelmek, Derű, Bánat, Undor, Majré és Harag pedig egy csapásra elvesztik az irányítást Riley fölött.

Úgy tűnik, a felbukkanó, új érzelmek viszont urai a helyzetnek.

A lány érzelmi skálája kiszélesedik, ami azt jelenti, hogy elméje vezérlőközpontjában, a Fejhadiszálláson megjelenik Feszkó, Irigység, Ciki és Uncsi, azok az érzések vagy inkább attitűdök, amelyek minden kamaszgyerek életét bonyolultabbá és küzdelmesebbé teszik. És persze a szüleikét.

Megjósolható a konfliktus: a jövevények vezérének mutatkozó Feszkó egészen másképp szeretné irányítani Riley reakcióit, mint a lány alaphangoltságát addig meghatározó Derű, ezért rövid úton száműzi a régi csapatot a Fejhadiszállásról. Kezdetét veszi egy olyan hazatalálós kalandtörténet, amit a Pixar alkotói rutinból levezényelnek, mert a Toy Storytól az első Agymanókig rendszeresen fűzik fel erre a cselekményt.

Régóta tudjuk, hogy a Pixar igazi erőssége nem is az amúgy leleményes és aprólékosan kidolgozott látványvilág, a számítógépes animáció stílusválasztéka, ami a Toy Storyban még forradalminak számított. Nem, ez voltaképpen csak a fősodorbeli animáció kötelező vizuális gazdagsága.

A Pixarban igazán az alkotók bölcsessége rendkívüli. Az, hogy mennyit tudnak az emberről, és mernek is beszélni arról a temérdek frusztrációról és szorongásról, ami vezeti az életünket.

A kétségbeesett szeretetvágyról, az önzésről, a megfelelési kényszerről meg a félelemről, hogy jelentéktelenek vagyunk, és azok is maradunk. Az Agymanók lecsupaszította és önálló karakterré formálta ezeket az érzéseket. A második rész ugyanezt teszi, csak új, a kamaszkorhoz jobban illeszkedő érzelmekkel. Egyszerre igaz erre a koncepcióra, hogy önismétlő, és az is, hogy bőven maradt még feltárásra váró érzésvilág, elmesélnivaló érzelmi konfliktus a nagy történetben, ami nem más, mint Riley, vagyis a gyerek személyisége.

Az Agymanók lenyűgöző alapötletének értő kidolgozásához és a többi, nagy Pixar-filmhez persze sosem volt önmagában elegendő a stúdió kiváló szakembergárdájának háttérmunkája. A legjobb Pixar-filmekért a legjobb Pixar-rendezők felelnek, akik közül az utóbbi tizenöt évben a Fel!-t, az Agymanókat és a Lelki ismereteket készítő Pete Docter emelkedett ki. Docter az Agymanók második részét már csak producerként egyengette, a rendezői feladatot az utódnevelés jegyében átadta a korábban a Szörny Egyetemen és az Előrén dramaturgként dolgozó Kelsey Mann-nek. A váltással is magyarázhatjuk, hogy az Agymanók 2 nem ér fel előzménye színvonalához. Mégis ki vagyunk békülve vele, mert fontosabbnak tartjuk a következő nemzedék kinevelését, amire a rangidős Pixar-alkotók – mióta működik a stúdió – céhmesteri figyelmet fordítanak.

Az, hogy az Agymanók 2 halványabb az első résznél, nem jelenti azt, hogy teljesen hiányoznának belőle az új ötletek. Derű és kollégái bekerülnek az elfojtott tudattartalmak tömlöcébe, ami kisgyerekkori rajzfilmfigurák és egykor rajongásig szeretett videójáték-karakterek felbukkanását hozza. Ez a jelenet ugyanúgy az animációs formával folytatott játékot, a képi stílus kiszélesítését hozza magával, mint amikor az érzelmek az előzmény emlékezetes epizódjában absztrakt fogalmakká estek szét, azaz térhatású figurákból kétdimenzióssá, majd geometriai alakzatokká egyszerűsödtek.

Eközben a kamaszodó Riley lelkiállapotának bemutatása nem az animáció stílusát, hanem a történet világát gazdagítja. Mikor Riley anyja rádöbben, hogy a lány elérte a pubertáskort, hirtelen az ő érzelmeiről is kapunk egy csoportképet. „Most akkor tíz évig ez lesz” – mondja egyikük elkeseredetten.

A sorozattá bővült Agymanók minden élethelyzetben remek szórakozást jelent, de megkockáztatható, hogy szülőként mutatja meg igazi mélységeit. Azzal, hogy a megszemélyesített érzelmek kerülnek főhősszerepbe, csupa olyan figura nézőpontjából látjuk Riley-t, akik a lehető legjobbat akarják neki.

Ők maguk is úgy viselkednek, mint a válsághelyzeteket néha ügyetlenül, néha sikeresebben kezelő, igyekvő szülők. Egészen megható, ahogy a munkájuk nyomán Riley személyisége kiteljesedik, és a lány képes lesz önmaga legteljesebb, legjobb változatává cseperedni.

Az Agymanók a kötődő, szeretetteljes nevelés nagyszabású példatörténete, és ezt az alkotói vállalást a második rész is teljesíti. Érzelmi hatása Mann filmjének is olyan erős, hogy akinek van gyereke, biztosan megkönnyezi a befejezést. Akinek nincs gyereke, valószínűleg az is.

Agymanók 2 (Inside Out 2), 2024, 100 perc. 24.hu: 8/10.