Európában harmadik országként hazánkban alkalmazhatják március közepe óta a Stiftelsen Silviahemmet svéd alapítvány által kifejezetten a demens betegekre kidolgozott ápolási módszert, miután a Sztehlo Gábor Evengélikus Szeretetszolgálat elkötelezett munkatársai megkapták a szervezet akkreditációját.
Az alapítványt 1995-ben Szilva svéd királyné alapította és a szervezet a mai napig a nevét viseli. A betegségről és az azzal együttjáról nehézségekről sokat elárul, hogy még a világhírű svéd szociális ellátórendszerben sem megoldott a demens betegek ellátása. Mivel az Alzheimer-kór és a demencia az orvostudomány jelenlegi állása szerint gyógyíthatatlan, hagyományos értelemben vett kezelésről nem is lehet beszélni. A betegek ápolása ugyanakkor hatalmas terhet ró a családtagokra, esetenként az idősotthonok, más egészségügyi intézmények dolgozóira is. Svédország 30 évvel ezelőtt egy olyan modellt fejlesztett ki, amire már számos más országban példaként tekintenek.
Négy fő pillér
A Stiftelsen Silviahemmet lapunk megkeresésére azt írta, gondozási filozófiájuk középpontjában a palliatív ellátás áll az életminőség javítása és a szenvedés csökkentése érdekében a betegség lefolyása alatt, az első tünetektől egészen az élet végéig. Az ellátást alapvetően négy orvosetikai alapelv határozza meg a módszertanuk szerint: tégy jót, ne okozz kárt, támogasd az önrendelkezést és az igazságosságot, jelen esetben a méltányosságot.
Az alapítvány képzésein résztvevő gondozók – legyenek hozzátartozók vagy egészségügyi dolgozók – számára négy fontos sarokkövet mutatnak be. Lényegében ezek összessége adja a Stiftelsen Silviahemmet filozófiáját:
- a tünetek kontrollja, vagyis a tünetek enyhítése az egyén fizikai és pszichológiai állapotának figyelembe vételével, amihez az egyén társadalmi és egzisztenciális állapotának felmérése és élettörténetének átfogó áttekintése egyaránt szükséges;
- családtámogatás, amibe beletartozik, hogy a rokonakat az ápoló személyzet hozzáértő tagjainak kell tekinteni, figyelembe véve, hogy mindenki másként reagálhat a betegség által okozott nyomásra, de csak velük közösen lehet elérni azt, ami az egyénnek a legjobb;
- csapatmunka, mert a demenciával senki nem tud egyedül megbirkózni, ezért összefogásra van szükség a megfelelő gondoskodás biztosításához;
- és kommunikáció a csapat tagjai között, hiszen az nélkülözhetetlen alapja minden jó emberi kapcsolatnak, beleértve a testbeszédet és a hangnem fontosságának elsajátítását.
Andreas Melkersson, a Silviahemmet egyik vezetője talán még gyakorlatiasabban foglalta össze, miről szól a küldetésük:
mindig egy emberrel találkozunk, nem egy betegséggel. A személyközpontú ellátás lényege, hogy az embert kell megismerni, nem a betegséget. Meg kell tudnunk, hogyan telik az adott ember napja, és mit tehetünk azért, hogy az egy jó nap legyen, ugyanis nincs két egyforma nap.
A 24.hu megkeresésére a szervezet azt írta, három évtizeddel ezelőtt nemzeti szinten váltottak a feladat orientált ápolásról a személyközpontú filozófiára, de a munkát még mindig folytatják, mert rendkívül hosszú és nehéz feladat az egész rendszert megváltoztatni. Az emberi értékeken nyugvó ápolási modell ugyanakkor már most is jelentős eredményeket ért el, és mivel nyelvtől, kultúrától és vallástól függetlenül alkalmazható, sok más ország és szervezet érdeklődését felkeltette a programjuk. Jelenleg Németországban, Litvániában, Brazíliában, Kínában, Indiában és Dél-Koreában is alkalmazzák a praktikáikat, de a teljesség igénye nélkül vannak kapcsolataik az Egyesült Királyságban, Mexikóban, Japánban, és most már Magyarországon is.
De hogy kerültek ide?
A Johannita Segítő Szolgálat idestova tíz éve egy stockholmi közgyűlésen ismerte meg a Stiftelsen Silviahemmet filozófiáját, ami mély benyomást tett Porcsalmy Lászlóra, a szervezet elnökére. Kérdésünkre kifejtette, hogy akkor sokkal kevesebb erőforrásuk volt, és más projekt volt a fókuszban, ezért ez a lehetőség a háttérbe szorult. 2022. novemberében viszont egy másik fórumon találkozott a svéd alapítvány képviselőivel, és újra felvették egymással a kapcsolatot. Ekkor döntöttek úgy, hogy megpróbálják Magyarországon is meghonosítani ezt a szemléletet.
Porcsalmy Lászlónak személyes érintettsége is volt a demenciával, ezért tisztában van vele, hogy hazánkban nem könnyű megfelelő információhoz, támogatáshoz jutni a betegséggel kapcsolatban. A betegeket ugyanis elsősorban a neurológiára irányítják, ahol a gyógyszerezés mellett egyéb gondozási segítséget nem kapnak.
