Ha nem jött volna a Covid, akkor talán mind a mai napig nem vették volna figyelembe azt a hatalmas teljesítményt és őrületes áttörést, amit az ő munkája jelent
– mondta a 24.hu kérdésére Kondorosi Éva, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, aki korábban a Nobel-díjas Karikó Katalin munkatársa volt. A professzor elmondta: részben épp a járványnak köszönhető, hogy végre felismerték, mit rejt magában és milyen potenciálja van annak a technológiának, amit Karikó Katalin kidolgozott.
Kondorosi elárulta, a Nobel-díjas kutatóval – akivel közös tudományos publikációt is jegyeznek – ma is jó barátságot ápol. Épp a napokban váltottak levelet, és elmondása szerint Karikó Katalin azt írta neki, reméli, hogy most már nyugalom lesz. Kondorosi azonban azt tanácsolta, várja még meg a hétfőt, mert a Nobel-díjat kár lenne kihagynia.
„Végtelenül boldog vagyok, hogy ez bejött neki. Azt hiszem, ezután részben tényleg nyugalmasabb idő következik neki, amikor megint vissza tud térni a kutatáshoz. Millió egy ötlete és javaslata van, amit érdemes kidolgozni, és lesznek ott még nagyon váratlan, nagyon komoly felfedezések” – jósolta. Kondorosi Éva kiemelte: külön örül annak, hogy Karikó Katalin személyében egy nőnek ebben az életkorban – viszonylag fiatalon – sikerült elérnie a rendkívüli elismerést.
Kati életútja, a rengeteg nehézség, amin átment, hogy senki sem hitt a munkájában, mindez tényleg olyan kitartást igényelt, ami még férfiak esetében is különösen ritka
– fogalmazott Kondorosi, aki szerint a mostani eredmény ezért Karikó személyes emberi minőségét, állhatatosságát is dicséri.
„Az évfolyama két kiemelkedő tagjának egyike volt. Nagyon jó kapcsolatban voltam az évfolyamával és vele magával is” – idézte fel emlékeit a 24.hu kérdésére Karikó Katalin egykori tanára, Orosz László genetikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Az emeritus professzor az évfolyam másik kiválóságaként Boros Imre Miklóst nevezte meg, aki intézetigazgatóként később az utóda lett, ma pedig már szintén emeritus professzor.
Orosz László úgy látta, Karikó Katalin Nobel-díja a kutató személyes érdemein túl, az MTA 1973-ban alapított Szegedi Biológiai Kutatóközpontjának és a József Attila Tudományegyetem (ma: Szegedi Tudományegyetem) molekuláris és biológiai oktatásának is dicsősége.
Kiváló hallgatók jöttek abban az időben, az intézet és az egyetem pedig együtt olyan oktatást és szellemet biztosított, aminek most látjuk az eredményét
– emlékezett Orosz László.
A Nobel-díjas kutató 1978-ban végzett a szegedi egyetemen, biológia szakon. A professzor harmad- és negyedéves korában oktatta őt. Mint mondta, 10-12 évvel volt csak idősebb az akkori hallgatóknál, de az már akkor is jól látszott, hogy nagyszerű hallgatókkal dolgozhat. Közülük kerültek ki a későbbi magyarországi intézetigazgatók és professzorok is – tette hozzá Orosz László.
Szenzációs!
– felelte izgatottan Duda Ernő virológus, molekuláris biológus, miután arról kérdeztük, milyen gondolatai támadtak Karikó Katalin Nobel-díja kapcsán. A professzor azt mondta, épp egy természetvédelmi területen sétált, messze a világ zajától, amikor telefonon hívták a jó hírrel.
Duda Ernő oktatója is volt a díjazott kutatónak, később pedig együtt kutattak: közös publikációjuk is volt. Mint mondta, Karikó Katalin díjazása azért is különleges, mert Nobel-díjat általában olyanok szoktat kapni, akik 30-40 fős kutatócsoportokban dolgoznak, és hihetetlen tömegű pénzt költenek el kutatásra. Karikó példája épp ennek az ellenkezője. A professzor ebből a szempontból Karikó díjazását Barbara McClintock Nobel-díjához hasonlította. Ő a második világháború alatt fedezte fel az úgynevezett „ugráló géneket”, ám akkoriban annyira nem hittek a munkájában, hogy évtizedekig nem közölhetett semmit: a tudományos folyóiratok sorra dobták vissza cikkeit. Karikó Katalinnak – mint mondta – hozzá hasonlóan évtizedekig kellett várnia arra, hogy érdemei szerint ismerjék el a munkáját.
