Kürtőskalács kevés a jó hírnévhez – jelentette ki néhány évvel ezelőtt egy budapesti konferencián egy amerikai kommunikációs szakember, akinek cége, a Saffron Communications akkoriban Lengyelország nemzetközi hírnevének javításán dolgozott. Munkája során „botlott bele” az akkoriban rendezett londoni magyar kulturális hét alkalmából felállított standba, melynek „reklámüzenetét” meglehetősen gyengének találta.
Ha külföldön helyiekkel diskurálunk, természetesen még mindig szívet melengető, amikor szóba kerül a Rubik-kocka, Puskás Öcsi, a gulyásleves, esetleg Tokaj vagy ismert magyar kutyafajták neve. De ha ez egy nemzetközi konferencián történik meg, és arra kell rájönnünk, hogy a globális gazdasági elitnek is csupán ekképpen élünk az emlékezetében, az már inkább kiábrándító.
Főleg, ha eközben a sorstársak fejlődési pályájáról – a kelta tigrisről, az autóipari nagyhatalommá váló Szlovákiáról vagy a lesajnáltból a prémiumkategóriába felkapaszkodó Skodáról és a dizájnvezér Gorenjéről – tankönyvi sikersztorik születnek. A Tisza cipőre és a Túró Rudira magunk is büszkék lehetünk, de belátható, hogy ennél nagyobb kaliberű márkákról kellene, hogy szóljon egy tízmilliós ország.
Nincs is probléma?
Sok mindent elárul egy ország lehetséges fejlődési irányáról a külföldi befektetők magatartása: A GKI tanulmánya szerint 1990 és 2004 között mintegy 47 milliárd euró külföldi működő tőkét fektettek be Magyarországon, főleg a gépiparba, a kereskedelembe, a távközlésbe, az infokommunikációba, a logisztikába, a turizmusba, az ingatlan- és a pénzügyi szektorba. Egyes szakemberek szerint a mobil távközlés, a nanotechnológia és a biotechnológia jelenthet Magyarország számára kitörési pontot. Valóban, ezek a területek elsőbbséget élveztek az elmúlt évek kormányzati támogatáspolitikájában is.
A termelékenység és a nemzetközi versenyképesség javulása rendkívüli módon koncentrálódott néhány feldolgozó-, főleg gépipari alágazatra: híradástechnika, irodagépek, villamosgépek gyártása, járműgyártás. Ezek a szektorok kiemelkedően exportképesek, míg más feldolgozóipari alágazatok összességében lemaradtak.
Az EU-csatlakozás évében a magyar kivitel gyorsabban nőtt, mint a visegrádi országok átlaga, és az újonnan csatlakozott országokba irányuló magyar export gyorsabban bővült, mint az onnan származó behozatal. A magyar vállalkozások – az élelmiszerek kivételével – összességében piacot nyertek. Említésre méltó még a vendéglátóipar, melyre a rendszerváltás előtt és azóta is igaz, hogy „a turizmus bevételei örvendetesen növekednek”.
Nyomokban magyar
Az ország gazdasági mutatói között reményt keltő, hogy Magyarországon a csúcstechnológiai exportnak igen magas az aránya az összes kivitelben (a világon 23. helyet elérve ezzel), magasabb, mint Hongkongé. Az egyik legversenyképesebbnek tartott európai gazdaság, Finnország high-tech-exportjának 57 százalékára maga is képes a magyar ipar.
a Pannon puma jelmezei – ahogy látni szeretjük magunkat
Európa vízbázisa
Magyarország vízkészlete és vízrajza valóban egyedülálló, és ezt az elmúlt évtizedek, évszázadok infrastrukturális túlkapásai sem tudták tönkretenni. Az ásványvízgyártástól a gyógyturizmuson át a horgászatig megannyi gazdasági lehetőséget rejt magában, ráadásul a marketingstratégiát jól segíti a vízi sportok terén felmutatható, eredményekben gazdag történelem. A vízbázis kiaknázása azonban nem feltétlenül víz eladásában kellene, hogy kicsúcsosodjon, inkább a vízhez köthető, nagy hozzáadott értékű szolgáltatásokban – természetesen vizeink és vízbázisaink szigorú védelmével.
A Kárpátok éléskamrája
Az általában a mezőgazdasági termelés ugrásszerű bővítésében és az egykori agrárcsoda feléleszthetőségében hívők használják előszeretettel, kötelezően példálózva a márkás húskészítményekkel, a pálinka-, a bor- és a gabonafélék sorával.
Európa kapuja, illetve Ázsia kapuja
Logisztikai kulcspozíciónk idealizált képe, függően a képzeletbeli áthaladás irányától. A valóság azonban az, hogy sem légi, sem tengeri viszonylatban nem érhetünk régiós versenytársaink nyomába, így önálló kapuként szerepelni kizárt. Regionális együttműködésben, szállítmányozásban és magas hozzáadott értékű logisztikai szolgáltatások területén azonban valóban van keresnivalónk.
Kelet-Európa Svájca
Általában a pénzügyi és üzleti szolgáltatóközpontok (shared service centerek, SSC-k) örvendetes elszaporodása kapcsán kerül ez szóba. Persze tévedés, hiszen Svájc inkább bankjairól híres, az SSC-k tekintetében még India is relevánsabb példának számít.
Kelet Detroitja
Sokáig Győr és Esztergom versenyzett a címért, ma azonban már divat lett azon keseregni, hogy a címet lenyúlták előlünk a szlovákok. A valóság az, hogy az autóipar globális szereplői nem feltétlenül országokban gondolkodnak, nekik a két ország határos területei egy régiónak számítanak, amit a beszállítói vertikumok szerteágazó képe is alátámaszt. A KIA gyárában ugyanúgy hallani magyar szót, ahogy Esztergomban, a Suzukinál is dolgoznak szlovákok.
A zsámbéki szilíciumvölgy
A Zsámbéki-medencében épülő high-tech ipari park és űrkutatási klaszter egyelőre nem úgy fest, mintha fel tudna nőni a kaliforniai elődhöz. Informatikai vállalkozásaink egyelőre inkább fővároscentrikusak, de országszerte elszórtan találhatók azért ellenpéldák. Nehezen lehetne megnevezni speciálisan IT-ban erős központot, legfeljebb IT-ra specializált irodaparkok az említésre méltók.
Európa Bangkokja
Leggyakoribb értelmezésben az inkább a szürke- és feketegazdaságot gazdagító pornóipari szerepünket szokták ezzel jellemezni. Némileg ártatlanabb értelmezés szerint a főváros, illetve a Balaton térsége érdemelte ki e címet – nemzetközileg kedvelt legénybúcsúhelyszínként.
Sajnos azonban a finnekkel ellentétben Magyarországon a kutatás és fejlesztés (K+F) és a high-tech-export között csak kevés a kapcsolódás, mivel ezeknek az exporttermékeknek a döntő hányadát olyan külföldi vállalatok adják, amelyek kevés kutatás-fejlesztési ráfordítással járulnak hozzá a hazai K+F-kiadásokhoz. Valójában tehát csupán telephelyei vagyunk világszintű vállalatoknak, azok nem integrálódnak olyan mértékben a hazai kutatási és képzési szektorba, hogy gúzsba tudnánk kötni őket, vagy a kutatási eredmények nyomán kijelenthetnénk, hogy ízig-vérig magyar terméket gyártanak.
Ezért mindenki tudja, hogy az Audi motorjain olvasható Made in Hungary felirat bármikor könnyen megváltozhat, ha a német konszern így határozna. Noha jelenleg a cég elégedett, és Győrben évről évre bővíti kapacitásait, ezt racionális érvek indokolják, nem érzelmek.
Tranzitország élre tör?
„Lehet Magyarországból logisztikai központ, de erre csak nemzetközi összefogással, a környező országokkal együttműködve szabad törekedni” – véli Némon Zoltán, a hét szakmai szervezetet tömörítő Logisztikai Egyeztető Fórum főtitkára, aki fontos eredménynek tekinti, hogy – részben a szervezet nyomására – végre készült nemzeti logisztikai stratégia. Az egyelőre még nem nyilvános anyag környezetvédelmi hatástanulmányait jelenleg végzi a gazdasági tárca.
Az országban ma 13 országos és 20–25 regionális logisztikai központ működik az európai közlekedési folyosók magyarországi vonalai mentén. Ráadásul az országos központoknak csak egy része működik teljes kapacitással, van még bőven tér a fejlődésre. A regionális központok feladataként elsősorban a környékükön működő vállalkozások kiszolgálását jelöli meg Némon Zoltán. „Ki kell használni az ország földrajzi elhelyezkedéséből adódó előnyöket, de a cél az, hogy az átmenő áruhoz hozzáadott értéket is adjunk, ami lehet a raktározáson kívül az elosztás és például a helyi igényeknek megfelelő csomagolás.”
A logisztikai feltételek fejlesztése kapcsán azt mondja a főtitkár, hogy bár környezetvédelmi szempontból ez nem kedvező, mégis fontos a közúthálózat fejlesztése, a gyorsforgalmi utak határtól határig való kiépítése. Egyértelmű összefüggés van ugyanis a gyorsforgalmú közúthálózat fejlettsége és a gazdasági teljesítmény között. Ezt még árnyalja, hogy bár az európai áruszállítás döntő többsége a közúton folyik, azért cél, hogy ennek egy részét a vasútra tereljék.
Hajunknál fogva?
Más vélemények szerint a vissza-visszatérő „találjuk ki magunkat” mozgalmak nem vezethetnek sikerre, nincs is rájuk szükség. Egyfelől ilyen gyökeres változás mesterségesen nem indítható be, és nem tartható fenn a lendület évekig, évtizedekig. Ugyanakkor, ha a hagyományosan jó területeinken (gyógyszeripar, műszeripar, oktatás) lépést tartanánk a világgal, vagy csak megőriznénk egykori nívónkat (vizeink szigorú védelmével, a magyar vendégszeretetre rácáfoló vállalkozások kiiktatásával), az már önmagában is elég lenne a világhír fenntartásához. A politika feladata pedig nem ködös távoli célok kitűzése lenne az egykori ötéves tervek szellemében, hanem a keretfeltételek megteremtése és fenntartása, hogy bármilyen generikus kezdeményezés, amely a privát szektorból ered, gyorsan szárba szökhessen.
„Minden felmérésünk azt bizonyítja, hogy a kkv-k egy jelentős hányadában igen nagy lehetőség rejlik, s ez nem az ágazattól függ – állítja Viszt Erzsébet, a GKI szakembere és a Versenyképességi Kerekasztal tagja. – Nem igaz, hogy a biotechnológia, az energiaipar vagy az autóipar jelentené a kizárólagos kitörési lehetőséget. A mezőgazdaság, az élelmiszeripar területén is hatalmas lehetőségek vannak, természetesen nem nyersanyag, hanem a feldolgozott termék, például a minőségi borok formájában.”
Kis cégek esetében még speciálisabb marketing szükséges, mint a nagyvállalatoknál: „Egy kisvállalkozás nem fog tudni nagy mennyiséggel betörni a piacra egy új termékkel; valami speciálisat kell kitalálnia, olyat, amiből elég, ha elad egy évben ötvenet, mert meg tud belőle élni.”
„Uniós összehasonlításban nagyon kevés a beadott magyar szabadalom, s ennél is kevesebb, ami a beadottak közül üzletileg sikeres lesz” – állítja Makra Zsolt, az innováció- és vállalkozásfejlesztéssel foglalkozó Innostart Nemzeti Üzletfejlesztési és Innovációs Központ üzletfejlesztési menedzsere, aki ma már önámításnak tartja a híres „magyar szürkeállományban” rejlő lehetőségekre való hivatkozást. Ehelyett inkább az oktatás, a képzés fejlesztését tartja fontosnak – Írország példájára hivatkozva. Egyetért azzal a véleménnyel, hogy túl sok a felsőoktatási intézmény, így szétaprózódik a finanszírozás, miközben egyes felsőoktatási intézményekben félfeudális viszonyok uralkodnak. „Nyilván kellemetlen, amikor számos külföldi egyetemen folyamatosan pályázni kell a kutatási pénzekért, ugyanakkor ez garanciát jelent arra, hogy egy-egy projekt piacképes irányban haladjon.”
Külföldön a mérnöki képzésnek is része az üzleti készségek fejlesztése, Magyarországon kevés helyen tanítják a vállalkozói ismereteket. Makra Zsolt szerint további probléma, hogy bizonyos területeken (a bölcsész-, jogász-, tanárképzésben) továbbra is jelentős a túlképzés. Hozzátette, hogy még mindig nagyon sok a jó ötlet, a nemzetközi sikerekre számot tartó fejlesztés, új technológia Magyarországon, ezek gazdasági sikerekre váltása azonban még várat magára.
Támogasd, ne vezesd!
Az innováció és a K+F területén tehát vannak elmaradásaink: az uniós elvárások szerint 2010-re a hazai GDP 3 százalékát kellene K+F-re költeni (jelenleg egy százalék körüli ez az arány), mégpedig úgy, hogy ennek kétharmadát az üzleti szektornak kellene majd megvalósítania. Márpedig nagyon kevés az innovatívnak nevezhető vállalkozás: a tíz főnél nagyobb cégek 17 százaléka. Az uniós mutató 44 százalék. A főként tőkeszegény, viszont a nagyoknál jóval rugalmasabb, mozgékonyabb közép- és kisvállalkozá-sok (kkv-k) keveset fordítanak hosszú távú stratégiatervezésre, humánerőforrás-fejlesztésre, piacra kerülésre, ezért kevésbé exportképesek, és a várható profit is kisebb.
Kevés a Magyarországon kifejlesztett, piacképes termék – derül ki egy nemrég közzétett OECD-felmérésből is.
A European Innovation Scoreboard (EIS) által használt, átfogó innovációs mérőszám (Summary Innovation Index – SII) értéke alapján Magyarország a 20. helyen áll az EU-tagországok listáján.
Az innovációs tevékenység alacsony szintjét a vállalkozások az új termékek és szolgáltatások iránti kereslet hiányával is indokolják. Ugyanakkor a vállalkozások foglalkoztatták a legtöbb kutatót 2006-ban (megelőzve a hosszú évekig vezető felsőoktatási szektort), és a K+F-ráfordítások aránya is ebben a szektorban volt a legnagyobb: a vállalkozások az EU- és az OECD-átlagot meghaladó mértékben járulnak hozzá a felsőoktatási és az államháztartási kutatóhelyeken végzett K+F-tevékenység költségeihez.
„Igenis megvannak mind az anyagi, mind a szervezeti feltételek ahhoz, hogy egy jó találmány ma megvalósulhasson Magyarországon” – állítja dr. Arz Gusztáv, a BME Gyártástudomány és -technológia Tanszékének tudományos főmunkatársa.
A tanszékről számos, üzletileg is sikeres fejlesztés került ki az elmúlt években, többek között egy „gyógytornáztató robot” és egy jelenleg is futó nemzetközi projekt keretében kifejlesztett, Rescuer névre keresztelt, távirányítású robot, mely a katasztrófavédelem, illetve a tűzszerészek munkáját segítheti. A kutató elismeri, nagyon sok múlik azon, hogy egy-egy pályázat hogy van megírva, ezért a kutatócsoport egy munkatársa külön erre specializálódott.
Mi kellene még?
„Ma már nem a természeti erőforrások, nem a tőke, hanem az innováció a gazdasági fejlődés kulcsa” – ad hangot meggyőződésének Makra Zsolt. Problémának látja az állami innovációs támogatások szerinte kissé kaotikus rendszerét, a gyenge innovációmenedzsmentet, a kockázati tőke hiányát és a feltalálók, innovátorok erőtlen vállalkozói készségét. Elsősorban az ICT (információs és kommunikációs technológia), a megújuló erőforrá-sok és a biotechnológia jelenthet lehetőséget a kiemelkedő teljesítményre Magyarországon – mondja. A hozzájuk forduló vállalkozóknak, kutatóknak, feltalálóknak üzleti terv készítésében, pályázatírásban és pénzforrás-felkutatásban segítő Innostart egyik tavalyi sikere volt, amikor egy biogázüzem elindításához találtak befektetőt.
A találmányok piacra kerülését és az innovatív szakemberek üzleties szemléletre képzését segítő Valdeal Innovációs Zrt.-nél a forráshiány mellett a szellemi jogvédelemmel kapcsolatos szaktudás, a kapcsolatrendszer és az üzleti stratégia hiányát tartják a magyarországi innovátorok fő hiányosságának. „Márpedig könyvből is meg lehet tanulni a piaci gondolkodást” – állítja pártfogoltjuk, Gara Péter, a közelmúlt egyik nagy nemzetközi sikert elért, itthon kifejlesztett terméke, az eldobható papírbili feltalálója. Az egyetemi tanárként és saját cégében aktív mérnökként dolgozó szakember tapasztalata szerint egy találmány szabadalmi levédetése olyannyira speciális tudást igényel, hogy ezt mindenképpen érdemes külön szakemberre bízni.
