Nehéz elhinni, hogy manapság, mikor teljesen indokolt, hogy a Guinness Rekordok Könyve évente új kiadással álljon elő, van még olyan sebességrekord, amit bő 75 esztendeje senki nem döntött meg. Pedig 1938. július 3-a óta tényleg nem volt a Mallard névre keresztelt gőzmozdonynál gyorsabb – és tekintettel arra, hogy gőzmozdonyt már leginkább csak múzeumban talál az ember, ez valószínűleg így is marad.
A tömegközlekedés és tömeges áruszállítás úttörőit a 19. század elején, Angliában találták fel, s egészen a 20. század második feléig alkalmazták is őket. Az első hazai gyártású gőzmozdonyt 1874. január 3-án állították üzembe, az utolsó pedig 1959-ben gurult ki a sínekre.
Az angol vasutazás aranykorát az 1930-as évekre teszik, mikor a négy legnagyobb vasúttársaság egyre nagyobb, egyre gyorsabb és egyre fényűzőbb szerelvényekkel próbálta magához csábítani az utazóközönséget. Nem meglepő tehát, hogy presztízskérdést csináltak abból, kié a leggyorsabb gőzmozdony.
A címért éveken keresztül versengett a nyugati parton működő LMS (London, Midland Scottish) és a keleti parton üzemelő LNER (London North Eastern Railway), illetve rövid ideig a német állami vasút is.
Végül 1938-ban az LNER összehozta az akkor mindössze négyhónapos Mallardot és egy, a sebesség hajszolásáról híres mozdonyvezetőt, J. Duddingtont. A gőzmozdonynak összesen hét kocsit kellett húznia, melyek közül az egyik a pontos sebesség meghatározásáért felelt – s bár nem tartott sokáig, egy szakaszon óránkénti 202 kilométeres tempót mért.
Mallard egyébként egészen a 80-as évekig szolgált, azóta pedig a yorki Nemzeti Vasúttörténeti Múzeumban pihen.
