Január 31-én állt először bíróság elé a virginiai Alexandriában a 42 éves Allison Fluke-Ekren egykori biológiatanár, miután az FBI három nappal korábban, egy régóta tervezett akció keretében elfogta őt Szíriában, és visszaszállította az Egyesült Államokba. A kansasi származású nőt azzal vádolják, hogy csatlakozott az Iszlám Államhoz, amelynek kötelékében – házasságkötéseinek köszönhetően – egyre feljebb küzdötte magát a ranglétrán, önálló csapatot kapott, és több merényletet is eltervezett, melyeket az Egyesült Államokban akart végrehajtani.
Egy egyszerű amerikai lány, aki szerette a teknősöket
Fluke-Ekren életéről kevés konkrét információ ismert attól kezdve, hogy a 2010-es évek közepén csatlakozott a terrorszervezethez. Annál többet tudunk viszont a korábbi életéről. Ez alapján egy eszes, tehetséges, szorgalmas, de merőben átlagos fiatal nő képe rajzolódik ki, aki olyan szerencsés volt, hogy az iskolapadot elhagyva a szenvedélye lett a munkája.
Amióta ismertek a vele szembeni vádak, családja egy emberként fordult el tőle. Az ügyészek arra kérték a bíróságot, akadályozza meg, hogy őrizete alatt Allison bárhogy kapcsolatba próbáljon lépni rokonaival. Ezt ők maguk indítványoztak, beleértve apját, édesanyját, mostohaanyját, valamint az Egyesült Államokban élő felnőtt gyermekeit. Azt nem tudni pontosan, mikor jött el az a pont, amikor végérvényesen megromlott a kapcsolat közöttük, mindössze annyi biztos, hogy a nő korábban egy tanún keresztül próbálta elhitetni családtagjaival, hogy meghalt, nehogy az amerikai kormánynak eszébe jusson nyomozni utána.
A család a sajtóval sem áll szóba, így a Vice jobb híján a nő egykori tanárát és mentorát kereste meg, hogy a nyilvánosság elé tárja, ki volt Allison Fluke-Ekren, mielőtt radikalizálódott.
A ma már nyugdíjas egykori biológiatanár, Larry Miller a kilencvenes években a Topeka Collegiate nevű magániskolában tanította hetedik és nyolcadik osztályban az akkor még a lánykori nevét viselő Allison Brookst. Miller nem fukarkodott a dicsérő szavakkal, egyenesen úgy fogalmazott, tanári pályafutása során több ezer diákot tanított, de Allison mindannyiuk közül kiemelkedett. Hogy ezek nem üres frázisok, arra bizonyíték lehet, hogy elmondása szerint még azután is tartották a kapcsolatot, hogy a lány kijárta az iskolát és tudományos pályára lépett.
Különleges volt. Szerette a fotózást, a természetet és különösen a teknősöket. Segített nekem kirándulásokat szervezni, amikor már egy kicsit idősebb lett. A feleségemmel az évek alatt jól megismertük őt, úgy gondoltuk, hogy egy csodálatos ember
– mesélte Miller a korábbi tapasztalatait, nem csoda, hogy őt is leforrázta a hír: egykori tanítványából terrorista lett.
A kilencenes évek közepén még közös kutatásuk is volt, de a kapcsolat szorosságát ennél is jobban jelzi, hogy amikor nem sokkal a diplomája megszerzése után Allison férjhez ment, Millert kérte fel fotósnak az esküvőre. A nyugdíjas tanárnak fogalma sincs arról, hogy egykori tanítványa mikor radikalizálódott, elmondása alapján Allisonra soha nem volt jellemző, hogy politikai vagy vallási témában megnyilvánult volna.
2008-ban hosszú idő Allison levelet küldött Millernek. Leírta, hogy korábban a Kansasi Egyetemen oktatott, majd megszerezte a mesterdiplomáját, aminek köszönhetően egy indianai egyetem alkalmazta. Megemlítette, hogy nagyrészt Millernek köszönheti, hogy a természettudományos pályán kötött ki, és mindennél nagyobb vágya, hogy úgy adhassa át a tudását a tanítványainak, ahogy Miller tette vele. Larry Miller hihetetlen büszkeséget érzett, amikor a levelet olvasta, így akkor Allison rendelkezésére állt, amikor a következő évben azzal kereste meg, hogy Kansasben szeretne tanári álláshoz jutni. Bár Miller próbált is segíteni neki, még konkrét állásajánlatot is intézett, Allison végül úgy döntött, hogy férjével együtt Egyiptomba költözik. Ezt követően többé nem beszélt egykori tanárával.
Khatiba Nusaybah
Nem világos, hogy az első férjével mikor és miért szakadt meg Allison kapcsolata, az viszont bizonyos, hogy 2004-ben már egy Volkan Ekren nevű férfi felesége volt. Szintén nem tudni, hogy ő volt-e az a férfi, akivel végül a terroszervezetnél kötöttek ki. Miután Egyiptomba költöztek, még semmi sem utalt szélsőséges elhajlásra. A nő tanárként dolgozott egy helyi iskolában, amit elmondása szerint imádott, majd felmerült, hogy a családdal együtt esetleg Törökországba költöznek. 4 Kansas Kids munkacímen még blogot is írt, ami viszont hamar kifulladt, az utolsó bejegyzés 2010-ben született.
Elfogását alapos felderítő munka előzte meg az FBI részéről, melyben összesen hat meg nem nevezett tanú információi szolgáltatták a legfontosabb információkat a 2014 és 2017 közötti időszakból. Tőlük lehet tudni, hogy Allison és férje 2014-ben lépte át a török-szír határt, hogy a „saría földjén” élhessenek. Nem sokkal később Allison férjét megölték, miközben egy terrorakciót próbált végrehajtani az Iszlám Állam kötelékében. A nő így magára maradt, de ahelyett, hogy kétségbe esett volna, kezébe vette a sorsát. A nyilvánosságra került jegyzőkönyvek szerint
A nyilatkozó tanúk szerint egyik néhai férje a terroszervezet mesterlövészeit képezte ki, egy másik a drónokra szakosodott, egy harmadik pedig Rakka védelméért felelt. Szakértők szerint ez tette lehetővé, hogy Allison nő létére komoly befolyást tudott szerezni egy olyan férfiak uralta csoporton belül, ahol ez a legkevésbé sem jellemző.
Abban biztos vagyok, hogy nem hajlongott előtte senki, ugyanakkor az is biztos, hogy nagy tisztelet övezte, csak így bízhattak rá ilyen súlyú feladatokat
– nyilatkozta az USA Todaynek Tracy Walder, aki a CIA terrorelhárítójaként évekig szolgált a Közel-Keleten.
És hogy mik azok a feladatok, amelyeket Walder említ? A bírósági iratok szerint Fluke-Ekren arra kapott engedélyt a terrorszervezet vezetőitől, hogy felállítson egy kizárólag nőkből álló terroristasejtet, ami a Khatiba Nusaybah nevet kapta. A Kansasi Egyetem egykori tanárának az volt a feladata, hogy kiképezze a csoportba tartozó nőket AK-47-es gépkarabélyok használatára, valamint segített nekik elsajátítani, hogyan bánjanak a gránátokkal és a robbanó övekkel. Elsősegély-tanfolyamokat is tartott a csoport tagjainak, akik a szemtanúk elmondása alapján egyáltalán nem nehezményezték, hogy egy külföldi parancsol nekik, sőt a legtöbbjük büszke volt arra, hogy amerikai oktatója van.
A tanúk szerint Allisonnak az is a feladata volt, hogy szállást intézzen a bujkáló ISIS-tagoknak, angolra fordítsa a terrorista vezérek beszédeit, valamint tanítsa a gyerekeket, a gépfegyverek használatára ugyanúgy, mint az ISIS tanításaira. Őt magát is ritkán lehetett fegyver nélkül látni, házában kisebb arzenált halmozott fel, az egyik tanúnak pedig az is az emékezetébe égett, amikor Allison egyik, már Szíriában született gyermeke 5-6 éves létére lőfegyverrel szaladgált.
Az amerikai közvéleményt mégsem ezek a részletek zaklatták fel igazán, hanem az, hogy Fluke-Ekren folyamatosan azon törte a fejét, hogyan hozhatna tető alá dzsihádista merényleteket a szülőhazájában. Az egyik tanúnak részletesen fejtegette egy alkalommal, hogyan lehetene kivitelezni, hogy egy robbanószerekkel teli autót leparkolnak egy amerikai bevásárlóközpont garázsában, hogy aztán telefonon keresztül felrobbantsák. A tanú beszélt arról is, hogy egy meg nem nevezett egyetemi kampusz is a célpontjai között szerepelt, ahova „hitetlennek” öltözve hatolt volna be, hogy a levegőbe repítse.
A források szerint a nő az olyan bevetéseket, amelyek nem jártak nagy számú áldozattal, erőforrás-pazarlásnak tartotta. Fanatizmusát jól jellemzi, hogy a merényletet leszámítva soha nem gondolt arra, hogy visszatérjen az Egyesült Államokba:
Progresszió a terrorizmusban
Megdöbbentő lehet ez az amerikaiaknak, akik most felteszik maguknak a kérdés: Micsoda, ezt egy nő csinálta? Pedig az igazság az, hogy mindvégig csinálták
– mondta Tracy Walder, akit megerősít Amarnath Amarasingam, a kanadai Ontariói Queen’s Egyetem terrorizmus-szakértője is. Ő azt mondja, Alisson esetében legfeljebb az a meglepő, hogy kívülről, ráadásul nyugatról érkezőként ilyen magas pozícóba jutott a terroszervezeten belül. Ez valóban ritkaságnak számít, az ma már sokkal kevésbé, hogy egy nőnek sikerül ez.
Az Iszlám Államban Fluke-Ekren esete nem teljesen egyedülálló, korábban más nők is tagjai voltak már harcoló egységeknek, valamint a külföldre tervezett merényletek kitervelésénél is egyre több szerepet kaptak. Ez megkülönbözteti az Iszlám Államot például az Al-Káidáól, ahol a nőkre jórészt csak háztartási feladatok hárultak, és az, hogy gyereket szüljenek
– fejtegette a „progresszív fordulatot” egy másik szakértő, Javed Ali, aki az amerikai védelmi minisztérium, valamint a Nemzetbiztonsági Tanács terrorellenes tisztviselője volt Donald Trump idején.
Ali szavait árnyalja, hogy az Al-Káidanál is jellemző volt, hogy nőket vetettek be merényletek kivitelezésére, elég a Fekete Özvegyek nevű csecsen különítményre gondolni, vagy a Lady al-Káida néven közismertté vált Aafia Siddiquire, akinél a 2008-as elfogásakor olyan feljegyzéseket találtak, amelyek a többi között a New York-i Szabadság-szobor és az Empire State Building felrobbantásának tervét igazolták, és aki őrizetbe vétele után is tudott fegyvert szerezni, amivel egy katonát meg is sebesített.
A szakértők ugyanakkor egyetértenek abban, hogy az iszlamista terrorizmusban most kezdődött el igazán a nőkben rejlő lehetőségek kiaknázása – miközben az európai terrorszervezeteknél már a huszadik század második felében is előfordult, hogy nők határoztak meg egyes brigádokat.
Egy, az ügyet végigkísérő rendőrségi szakértő szerint komoly veszély, hogy férfiak által dominált csoportok esetén egy nőtől sokkal kevésbé számít arra az ember, hogy merényletet készül elkövetni. Különösen igaz ez, ha olyan külföldről érkező terroristáról van szó, aki gond nélkül képes beleolvadni a nyugati világ forgatagába.
Azért is figyelemre méltó ez, mert az Iszlám Államról az elmúlt években is olyan hírek érkeztek, hogy a tagok egymást közt adják-veszik a feleségeket, az ellenségeik asszonyaiból pedig szexrabszolgákat csinálnak. A berögződéseket viszont az utóbbi időkben átírni látszik a praktikum, és a katonai sikerek érdekében a terroristák is elkezdték emberszámba venni a nőket.
Az Iszlám Állam ráadásul nem a legjobb időszakát éli, amit csak tetéz, hogy a múlt héten az Egyesült Államok különleges egységei megölték a szervezet aktuális vezetőjét, Abu Ibrahim al-Hasemi al-Kurajsit. Ezzel együtt hiba lenne végső győzelmet hirdetni a csoport felett, ami most is aktív, tagjai pedig nem tettek le arról, hogy leszámoljanak a nyugati világgal.
Allison Fluke-Ekren viszont már nem veheti ki a részét a dzsihádból. A bíróságon rezignáltan vedte tudomásul az ellene felhozott vádakat, és azt, hogy ha bűnösnek találják, húsz évre börtönbe kerülhet.