Ma, amikor az egymással öldöklő versenyben álló streaming-szolgáltatók és csatornák napról napra öntik ránk a komoly költségvetéssel készülő, sztárokkal telezsúfolt tartalmakat, egyre kisebb az esélye, hogy egy sorozat igazán eseményszámba menjen. Az ezredfordulón azonban még más volt a helyzet, nem véletlen, hogy azokat az éveket tekintik a minőségi tévézés hőskorának. Akkoriban készültek ugyanis azok a sorozatok, amelyek új szintre emelték a korábban csak a mozi satnya kistestvérének tartott tévézést, és megadták a kezdő lendületet a máig felívelő pályán lévő sorozatiparnak.
Ezek közé az emblematikus alkotások közé tartozott Az elit alakulat is, amely egy deszantos század útját követte végig az amerikai kiképzőtábortól a D-napon keresztül egészen a Sasfészek bevételéig. Nem véletlen, hogy a Drót, a Maffiózók, a Mad Men és a Breaking Bad mellett Az elit alakulatot is gyakran kiáltják ki minden idők legjobb sorozatának. Az ilyen rangsorolások persze szubjektívek és tulajdonképpen értelmetlenek is, de azt nehéz volna vitatni, hogy Tom Hanks és Steven Spielberg bő tízórás alkotásánál erősebb és meghatározóbb második világháborús sorozat sem addig, sem azóta nem készült – és jó eséllyel már nem is fog. Annak, hogy ilyen maradandó popkulturális mérföldkő lett belőle, voltak gyártástörténeti, finanszírozási, időzítési és természetesen kreatív okai is, ezeket mutatjuk be cikkünkben.
Nem sajnálták a pénzt
Fontos alapvetés, hogy Az elit alakulat a maga idejében minden idők legdrágább sorozata volt. A költségvetése mintegy 125 millió dollárra rúgott, amihez jött még egy 15 millió dolláros marketingköltség. Ez azt jelenti, hogy egy epizódra átlagosan több mint 12 millió dollárt költöttek, ami nemcsak 2001-ben számított horribilis összegnek, de mai szemmel is komoly büdzsé lenne. Viszonyítási alapként elég annyi, hogy napjaink legnagyobb blockbuster-sorozatai közül például a Mandalorian 15 millió dollárba került epizódonként, de a Trónok harca utolsó évadánál is hasonló számot emlegettek. Persze épp a Trónok harca-finálé sokat kritizált csatajelenetei bizonyítják: attól, hogy valami drága, még nem feltétlenül lesz jó, de Az elit alakulat esetében minden egyes elköltött dollár meglátszott a háborús összecsapások hitelességén.
A letaglózó látványvilágra előzetes garanciaként szolgált a Spielberg-Hanks produceri páros, akik pár évvel korábban mutatták be a Ryan közlegény megmentését, forradalmasítva a háborús filmek formavilágát. A duó az öt Oscar-díjat nyert film nyomán kezdett el gondolkodni egy nagyszabású sorozat ötletén, amely még mélyebbre merülhetne a normandiai partraszállást követő harcokban. Spielberg az ABC csatornától kapott ajánlatot, és Stephen E. Ambrose történész Civil katonák című művét akarta feldolgozni, akinek a D-napról írt könyve már a Ryan közlegény megmentéséhez is sorvezetőként szolgált. A második világháborúról megszállottan olvasó Hanks azonban meggyőzte, hogy inkább Ambrose egy másik történelmi bestsellerét, az 1992-es Az elit alakulatot válasszák, és ne az ABC-nek csinálják meg a sorozatot, mert ott reklámszünetekkel szakítanák meg, és amúgy is bele akarnának szólni a tartalomba. Ezt követően kezdtek el tárgyalni a magát épp a minőségi tévézés zászlóshajójaként pozícionáló HBO-val, amelyik nem egyszerűen rábólintott az ötletre, de Hanks emlékei szerint közölték velük a tárgyaláson:
Rendben, de ha már belevágtok, akkor csináljatok valami igazán nagyot!
Így jött össze a történelmi léptékű költségvetés és produkciós háttér, ami lehetővé tette Az elit alakulat mozifilmeket megszégyenítő látványvilágát.
Üveggyapotból építettek erdőt
A tíz rész alatt ugyan az alakulat bejárja fél Európát, de a sorozatot szinte teljes egészében Angliában forgatták, ugyanannak a bezárt repülőgyárnak és reptérnek a területén, amelyet már a Ryan közlegény megmentéséhez is használtak. Itt állt egy díszletváros is, amelyet komplett francia, belga, holland és német városok és falvak képére fazoníroztak, attól függően, épp hol jártak a szereplők. A reptéren álló hatalmas hangároknak is jó hasznát vették, egy ilyenben vették fel többek között az egyik legemlékezetesebb epizódot is, amely a kíméletlen bastogne-i csatát elevenítette fel. Ehhez a téli Ardennek erdei viszonyait kellett rekonstruálni beltéren, ahol a katonák maguk ásta „rókalyukakban” fagyoskodva várják a német rohamot. A megfelelő látvány eléréséhez Spielbergék 250, üveggyapotból készült fát emeltek a hangárban, és hihetetlen mennyiségű műhavat használtak el. Ha már a számoknál tartunk, íme még pár adat, ami érzékelteti a produkció léptékét: Az elit alakulat forgatásáról szóló dokumentumfilmben hangzik el, hogy
- több mint 10 ezer statisztát mozgattak,
- 2000 amerikai és német egyenruhát,
- valamint 1200 korabeli ruhát használtak fel jelmezként,
- és naponta 14 ezer töltényt lőttek ki.
A harmadik rész végére több pirotechnikai eszközt használtak el, mint a Ryan közlegény megmentése teljes forgatása alatt, pedig az első epizódban még nincs is csatajelenet, hiszen jelentős részt a kiképzőtáborban játszódik. Persze a puszta számoknál fontosabb, hogy úgy komponálták meg az egész képi világot és hangzást, hogy a néző ne külső szemlélő legyen, hanem ott érezhesse magát a harcok kellős közepén.
Mintha egy dokumentumfilmes stábot ledobnánk a múltban
– idézte Remi Adefarasin, az Oscar-jelölt operatőr legfontosabb ars poeticájukat, amelyet sűrűn ismételgettek maguknak a forgatás alatt. És tényleg, a precízen komponált kézikamerás felvételeknek és az akkor még a tévézésben szokatlan térhangzásnak köszönhetően nemcsak a szereplők füle mellett süvítenek el a golyók, de a mienk mellett is. Az egyik forgatókönyvíró, John Orloff szerint a sorozat időtállóságának egyik fontos tényezőjét jelentik az efféle, úttörő technikai megoldások, amelyekhez többnyire Spielberg ragaszkodott. Ezek közé tartozik az is, hogy Az elit alakulat volt az egyik első sorozat, amelyiket szélesvásznú formátumban forgattak és vetítettek. Akkor még a tévékészülékek többsége más, a 4:3 képarányra volt kitalálva, így a legtöbb néző eleinte alul-fölül egy fekete csíkkal nézhette meg a sorozatot. Az idő és a házi technológiák rohamos fejlődése aztán persze Spielbergéket igazolta, mert a sorozat így ebből a szempontból sem vált elavulttá.
Nézze, őrnagy, ez Hollywood
Spielberg hozta a háttértudást, és ő volt az eredményeket ellenőrző „végső szem”, de amúgy nem vett részt olyan szorosan a munkálatokban, mint Hanks, aki főleg Erik Jedersennel közösen fejlesztette a sorozatot. Mindehhez nemcsak az alapművet író, és producerként is közreműködő Stephen E. Ambrose-zal konzultáltak sokat, de az Easy század még életben lévő veteránjaival, akikkel Ambrose is interjúzott a könyvéhez. Ez az „alapkutatás” többféle módon is hozzájárult Az elit alakulat hitelességéhez. Egyrészt kiderültek olyan részletek, amik Ambrose bestselleréből kimaradtak vagy épp tévesen szerepeltek benne. Kivel mi történt egy adott összecsapásban, vagy épp milyen filmet játszottak a mozik a bastogne-i ütközet idején? Millió kisebb-nagyobb adalék, ami segített az alkotóknak a nüanszok kidolgozásában.
Hanks ráadásul ragaszkodott hozzá, hogy forgatás közben megmutassák az anyagokat több veteránnak, többek között Richard Winters őrnagynak, akiről a sorozat egyik főhősét mintázták. Hanks egy nemrég készült podcastban elmondta, hogy az őrnagy észrevételei és panaszai jelentősen módosították a hozzáállásukat, és segítettek megérteni, hogy mi a lényeg, amitől semmiképp sem szabad eltérniük a sorozat készítése során. Winters ennek ellenére nem volt maradéktalanul elégedett az eredménnyel. Amikor Hanks a premier után megkérdezte tőle, mit gondol, állítólag ő azt mondta, hogy lehetett volna hitelesebb is, ő olyan 80 százalékos pontosságban reménykedett.
Nézze, őrnagy, ez Hollywood. Már akkor zseniként ünnepelnek majd minket, ha a dolgok 12 százalékát helyesen ábrázoljuk. Ennek ellenére mi olyan 17 százalékot céloztunk be!
– felelte Hanks a tőle megszokott humorral. A mostani podcastban is azt mondja, hogy a háborús filmek többségénél olyan négyszer-ötször jobban odafigyeltek a hitelességre. Ez nemcsak a történelmi konkrétumokban nyilvánul meg, de abban is, hogy kevésbé kendőzik el a háború realitását. Míg a világháborús filmekben az amerikai katonákat legtöbbször fejbe vagy szíven lövik, így azonnal lehet írni az emelkedett gyászjelentést haza a családnak, itt sokszor találkozunk a kevésbé magasztos valósággal: leszakított végtagokkal, gyomorlövéssel, hosszú agóniával és életre szóló sérülésekkel. Az egyik fő céljuk épp annak az érzékeny egyensúlynak a megtalálása volt, hogy miközben látványosan mutatják be, mégse szépítsék meg vagy tegyék menővé a háborút, ahogy az oly sokszor megtörténik. A résztvevők hősiességét is épp az ott átélt borzalmak húzzák alá igazán, és persze az, hogy hibás, felelőtlen döntéseket, sőt, akár amerikaiak által elkövetett háborús bűnöket is látunk. Hanks számára aligha jelentett többet bármiféle díj vagy visszaigazolás annál, amikor az Amerikai Filmintézet gáláján az Easy század két veteránja az összes bajtársa nevében is megköszönte neki, hogy emléket állított a tetteiknek.
Borzalmas? Zseniális!
A veteránokkal ráadásul nemcsak konzultáltak a forgatáshoz, de a velük készült beszélgetéseket rögzítették is, amiből minden epizód elejére bevágtak pár percet. Ez a dokumentum- és játékfilmet keverő megoldás merőben szokatlan volt, ami ellen a forgatókönyvírók hevesen tiltakoztak is első hallásra, merthogy szerintük hollywoodi játszadozássá fog degradálni mindent, ami utána következik. Ám kiderült, hogy ez a „szörnyű, borzalmas” ötlet nem aláaknázta a sorozatot, hanem a hitelesség egyik fő forrása lett, zsigerileg egyértelművé téve a néző számára, hogy amit látni fog, az tényleg megtörtént. Ráadásul az a húzás is bejött, hogy nem írják ki a veteránok neveit, így kezdetben fogalmunk sincs, ki kicsoda. Ám menet közben szép lassan összeáll a kép, és a háborúról mesélő idős embereket egyenként összepárosítjuk a fiatal szereplőkkel. A kezdetben bosszantó információmegvonás tehát zseniális dramaturgiai trükköt takar. Ezért is volt nagyon fontos, hogy Az elit alakulatba akkor vágtak bele, amikor még viszonylag sokan éltek a veteránok közül. Ez a személyes jelenlét fájóan hiányzik Az elit alakulat 2010-es kvázi-folytatásából, a csendes-óceáni harcokat feldolgozó The Pacific – A hős alakulatból, és bizonyára ugyanez lesz a helyzet a Hanks-Spielberg páros által nemrég bejelentett újabb minisorozattal, a Masters of The Airrel is.
Sztárok keltetője
Az elit alakulat nagy erősségei közé tartozik az elbeszélői szerkezet is. A történet fókusza egyszerre szűkre szabott és szinte lehetetlenül tág. Egyfelől egy jól meghatározott osztag történetét követjük végig, ám közben átszeljük fél Európát, és csaknem minden epizódban más szereplő kerül a középpontba. Ez eredményezi azt a különös kettősséget, hogy ugyan rettenetesen csapongó, mégsem esik szét a cselekmény, hiszen van egy egyértelmű iránya, és a megismert szereplők is rendre visszatérnek, még ha sokszor csak a háttérben is.
A sorozat egy sor, mára neves, de akkor még ismeretlen színésznek adta meg a kezdőlökést. A legevidensebb a Winters őrnagyot alakító Damien Lewis, akit azóta többek között a Homelandben, a Milliárdok nyomában című sorozatban, illetve Tarantino legutóbbi filmjében is láthattunk. De kisebb szerepekben feltűnik Michael Fassbender, James McAvoy, Simon Pegg, Jimmy Fallon, illetve Tom Hardy is, akinek ez az első jegyzett filmes szerepe. Van hova elosztani őket, hiszen összesen több mint ötszáz szereplő kap mondatokat, ami még tízórás játékidővel is rengetegnek számít. A szereplőgárda legnagyobb sztárja akkoriban egyértelműen David Schwimmer volt, aki az Easy századot kiképző alkalmatlan kapitányt játssza az első epizódban. Színészi képességeit tekintve nem rossz választás, de az ő alakítását még a mából nézve sem könnyű függetleníteni a pályáját túszul ejtő Ross figurájától. Hát még akkoriban milyen lehetett, amikor a Jóbarátok-őrület abszolút a csúcson volt.
Te mit tennél?
Jó ideje érvelünk amellett, milyen időtálló a sorozat, pedig majdnem egy csapásra elavulttá vált a premier napjaiban. Az elit alakulat első két részét 2001. szeptember 9-én mutatták be az HBO-n, két napra rá pedig megtörtént 9/11, vagyis Amerika történetének legnagyobb szabású terrortámadása. A társadalmi sokk számos filmet újraértékelt, Az elit alakulattal kapcsolatban is komolyan felmerült, hogy meghatározatlan időre felfüggesszék a vetítését. Magát Hankset is kétségek gyötörték, hogy nem vált-e múltba révedővé a sorozat, vagy épp nem simul-e majd bele az idegenellenes, hazafias propagandába. Egyáltalán, mi értelme, hogy a második világháborúról beszélnek, miközben lehet, hogy épp kirobbant a harmadik világháború? – kérdezte magától. Ám félelmei alaptalannak bizonyultak, és pár hét szünet után folytatták is a sorozat vetítését.
A kritika egyből nagyon jól fogadta, azóta pedig komoly kultusza lett, és sokan évről évre újranézik, a részletgazdagságának köszönhetően mindig találva benne újdonságokat. Hanks a jubileumi podcastban azt is elmondta, hogy megszámlálhatatlan számú üzenetet kapott a világ különböző részein szolgáló katonáktól az évek során, akik azt mondják: azért nézik újra rendszeresen Az elit alakulatot, hogy emlékeztessék magukat, miért is csinálják ezt az egészet. A sorozat rámutat arra a pszichológiai tényre, hogy a magasztos eszméken és elérendő hadi célokon túl sokszor épp a bajtársak iránti felelősségérzet az, ami képessé teszi őket a feladatuk elvégzésére. Mikor Hanks azt a kérdést kapja egy interjúban, hogy mivel érvelne azoknak a fiataloknak, akik még nem látták a sorozatot, miért is érdemes rászánni az időt, mit fognak látni ebben a tíz órában, a következőt feleli:
Önmagukat fogják látni. Ha nem ez történik, akkor kudarcot vallottunk. Magukat fogják látni, merthogy minden nap meghoznak, meghozunk egy döntést arról, hogy mit kezdünk a felelősségünkkel. Hogy tudunk-e helyesen cselekedni. Mindegy, hogy ez nagyban vagy kicsiben történik
– mondja a színész, akit a fogadtatás megerősített abban, hogy átjött a közönségnek: Az elit alakulat nem egy nosztalgiafesztivál, hanem az emberi létállapot bemutatása. A sorozatban boncolgatott kérdések ugyanis univerzálisak, így mindegy, miként alakul a világ, és összekuszálódnak-e a korábban egyértelműnek tűnő világpolitikai viszonyok, végső soron örökké ugyanazokkal az emberi dilemmákkal szembesülünk. És szerinte a sorozat – túl azon, hogy bemutatja a második világháborús katonák hősiességét, esendőségeit és hibáit – végső soron ezzel a kérdéssel szembesít mindannyiunkat: „Te mit tennél?”
