Mi a közös a következő dátumokban?
- Új-Zélandon, a világon elsőként, 1893-ban;
- Finnországban, Európában az elsőként, 1906-ban;
- Németországban 1918-ban;
- Magyarországon szintén 1918-ban;
- Svájcban 1971. február 7-én.
Nem történt elírás, Svájc – melyet a legtöbben Európa legöregebb demokráciájaként tartanak számon – éppen 50 éve adott a nőknek is szavazati jogot. Magyarországon pedig már több mint száz éve járulhatnak az urnákhoz a nők. Svájcnál később Európában csak a törpemonarchia Liechtenstein, valamint az akkor egy katonai junta által irányított Portugália vezette be az általános választójogot.
Egy 27 napos polgárháború után, 1848-ban lépett életbe az az alkotmány, amikortól Svájcot demokráciának tekintjük. Vagyis:
- a végrehajtó hatalmat közvetve vagy közvetlenül választják meg, és közvetlenül a választók felé vagy a törvényhozás felé felelős;
- a törvényhozást – ha a kormányt közvetlenül szavazzák meg, akkor a végrehajtó hatalmat – szabad és fair módon választják meg;
- az embereknek, pontosabban a férfiak többségének joga van választani.
Ha ezeket a kritériumokat nézzük, az Egyesült Államok után Svájc a világ második modern demokráciája, ebből a szempontból a nőknek elsőként szavazatot adó Új-Zéland is csak 1857 óta nevezhető annak.
Miért csak ilyen későn kaphatták meg a nők a szavazati jogot?
A Deutsche Wellének erre Zita Küng, Svájc egyik legbefolyásosabb feministája úgy válaszolt: mert nem volt politikai szándék ezt megváltoztatni.
Nem volt erre szándék sem a kormányban, sem a parlamentben, sem Svájc népében, mindenekelőtt az erről dönteni tudó férfiakéban.
A svájci társadalom mélyen konzervatív, az 1848-as alkotmány után egy patriarchális rendszer épült ki, amelyben a magán és a közélet élesen külön vált: a választójogot összekapcsolta a katonáskodással (még a közelmúltban is voltak olyan közösségek, ahol karddal a kézben lehetett csak szavazni), így a politika és a hadsereg a katonák, vagyis a férfiak ügye volt, a háztartás és a család gondozása pedig a nőké.
Közrejátszhatott az is, hogy Svájc sokáig kifejezetten férfi demokrácia volt: ők harcolták ki az ország 1291-es megalapítását követő századokban a függetlenséget. De ebben nagy különbség máshol sem lett volna, ha a 20. század első felében kizárólag a férfiaknak kellett volna közvetlenül dönteniük. A demokratizálódási folyamatokat azonban gyakran felülről kezdeményezték, így volt ez Magyarországon is.
A svájci félig közvetlen demokrácia (az állampolgárok közvetlenül döntenek egy csomó kérdésben, rengeteg népszavazást tartanak, ami itt különösen fontos intézmény) pedig csak még jobban megnehezítette a változást, ami miatt például sok olyanról is lehetséges referendumot tartani, ami egyes esetekben alapvető emberi jogokba ütközik, mint manapság a burkaviselet vagy a mecsetépítés tilalma.
Régen a nőket zárták ki, most meg azokat a lakosokat, akiknek nincsen svájci útlevele
– nyilatkozta a Zeitnek Elisabeth Joris zürichi történész a lakosság negyedére utalva.
A változás
1957-ben, mikor a nőknek még nem volt szavazati joga, arról voksoltak a svájciak, hogy a nőknek is részt kellene vállalniuk a polgári védelmi szolgálatban. Egy hegyi falucska, Unterbäch polgármesterét, Paul Zenhäusernt zavarta, hogy egy olyan kérdésben miért nem dönthetnek a nők is, ami alapvetően róluk szól, úgyhogy engedélyezte, hogy ők is leadhassák a voksukat. Hatalmas ellenkezést váltott ki, a szavazás napján tiltakozók és újságírók lepték el a települést. A polgármester házából egyszer csak kilépett a 37 éves, harmadik gyerekével várandós Katharina Zenhäusern, a falu vezetőjének felesége. A hó lepte utcákon átsétált a szavazóhelyiségbe, és első nőként leadta a szavazatát egy nemzeti népszavazáson. 32-en követték a példáját a falu 88 női lakosa közül. Később mindannyiuk szavazatát megsemmisítették.
Csak a hatvanas években jutottak a szavazati jogi aktivisták nagyobb szerephez Svájcban, és csak igen lassan, először csak helyi és kantoni (tagállami) szinten. Egyes kantonok lehetővé tették, hogy a nőknek is lehessen beleszólása a politikába, mások viszont keményen ellenálltak.
Svájc hírnevének egyre nagyobb problémát jelentett, hiszen tényleg kínos volt, hogy – mint ahogy mindig is kihangsúlyozzák –, legősibb demokráciában nincs a nőknek választójoguk
– magyarázta el a DW-nek Isabel Rohner, aki egy könyvet írt a svájci női választójog 50 éves történelméről.
Az 1971-es alkotmánymódosítás előtti években Svájc részt vett az emberi jogok európai egyezményének megfogalmazásában. Az egyezményhez való csatlakozás előfeltétele a nők választójoga volt, amelyet akkoriban a svájci férfiak többsége elutasított. 1959-ben végre szövetségi népszavazást tartottak az ügyben – már persze a férfiak körében –, de az csúfosan elbukott. A férfiak kétharmada elutasította az indítványt.
Aztán eljött 1969 és a berni felvonulás, ahol több ezer ember szólalt fel a nők egyenjogúsítása mellett.
Ez volt a fordulópont, ami a férfiaknak világossá tette, hogy ez komoly. A nőket nem lehet többé kikerülni
– mondta Küng. „Nem akartak többé otthon maradni. Megmutatták az arcukat és a dühüket” – tette hozzá Rohner. A nők és aktivisták újabb generációja a korábbiaknál hangosabb és radikálisabb volt, hogy elérjen az üzenet a férfiakhoz.
1971-ben tehát Svájc is bevezette az általános választójogot, vagyis az összes, 18 év feletti állampolgár szavazhatott. Szövetségi szinten, mert a nagy mértékű szabadságot élvező kantonok szintjén még mindig nem vált általánossá. Legtovább a 16 ezres minikanton, Appenzell Innerrhoden „tartott ki”, a férfiak 1990-ben még 28 másodperc alatt elutasították a nők választójogát. Csak a szövetségi bíróság 1991-es határozata tudott kényszerítőleg hatni, és ekkortól egyenjogúak politikailag a nők ott is.
Svájc életében a politikai egyenlőség így az élő történelem része, hiszen ez az 50 év azt jelenti, hogy a kiharcolói még bőven élnek ma is, és küzdenek tovább a nők jogaiért. Így egy fokkal már könnyebben, hogy részt vehetnek a törvényhozásban is. Először is jött a házastársak egyenlőségének kiharcolása. Például csak 1978 óta lehetséges, hogy egy svájci nőnek, aki egy külföldivel házasodik össze, a gyerekei is megkaphassák a svájci állampolgárságot. Csak 1981 óta mondja ki az alkotmány a nők és a férfiak egyenjogúságát. Csak 1988 óta nincs érvényben az a házassági törvény, amely a férfiaknak döntési jogot adott a feleség munkája, vagyona felett. 2005 óta kapnak bérpótlékot 14 héten át a szülés után (előtte 8 hét szülési szabadság volt számukra biztosított), a férfiak pedig tavalytól már nem csak egy nap apasági szabadságra mehetnek, hanem akár két hétre is.
A nők jogaiért folyó tüntetések is megmaradtak. 2019 nyarán félmillió nő részvételével tartottak – részben a #metoo mozgalom hatására – tüntetést főként az egyenlőtlen munkabérek és kormányzati részvétel miatt. A célt még nem érték el ezekben, de egyre jobb a helyzet: épp az ezt követő őszi választások utána a politikai tisztségekben a nők részvétele 32-ről 42 százalékra növekedett, a bérszakadék pedig jelenleg nyolc százalékos (Magyarországon a nemek közötti, összkeresetben jelentkező szakadék 11 százalék – az Eurostat 2018-as adatai szerint.)
Küng és Rohner szerint számos probléma van még , ami ellen továbbra is küzdeni kell, egyebek mellett a nők elleni szexuális erőszak vagy az időskori női szegénység, de – talán a relatív friss élményeknek köszönhetően – elég lendületesen változik a helyzet. Vagy, a kevésbé optimista nézet szerint: a kényszer viszi rá a nőket és a társadalmat a változásra. A kis állam és az alacsony adóterhek egyben azt is jelentik, hogy a szociális ellátás, mint például a gyermekgondozás támogatása, kevéssé várható az államtól. Így viszont a nők kevesebbet dolgoznak, kisebb a befolyásuk és végül: kevesebb lesz a nyugdíjuk is.
