Az életünkre, egészségünkre, szabadságunkra veszélyes járvánnyal kapcsolatos gondolataink, félelmeink és reakcióink nem olyan meglepőek, ha kellő történelmi távlatból nézünk rájuk. Czingel Szilvia kulturális antropológust kérdeztük a témában, aki többek között arra emlékeztet: minden, amit megélünk, meglehetősen régről gyökerezik az emberi szokásokban és a pszichében. Mindez már a Biblia szövegei alapján is kirajzolódik.
Az egyiptomi tíz csapás ötödike volt a pestis, amely elpusztította az egyiptomi nyájakat, de az emberekre nem terjedt át. A Tórában, majd a Próféták könyveiben említett járvány nem mindenütt jelent pestist, az ó- és középkorban ugyanis pestisnek neveztek minden járványos betegséget, amely nagy halálozással járt, illetve, ahol nem konkrétan az ismert betegségről van szó, ott istencsapást jelent, ami több formában jelentkezhet.
Lám, nincs új a nap alatt, és ez nem csak a járványokkal kapcsolatos hozzáállásunkra, mélyen gyökerező félelmeinkre igaz, de az a bűnbakkeresés, ami a jelenlegi járványnál is hamar elkezdődött, jelen volt már az európai civilizációk korai szakaszában is. A jelenség legkorábbi kárvallottjai alighanem a zsidók voltak, gyakorlatilag a tudatlanság, az előítéletek és a zsidó vallás szabályrendszerének nem ismerése miatt.
A zsidó élet törvényei, a háláchá szerint a zsidó embernek naponta többször is kötelező kezet mosni. Reggeli felébredéskor a „Mode ani”, a reggeli ima elmondását követi a rituális kézmosás, amely megtisztítja az embert az alvás tisztátalanságától. A kézmosás parancsolata más helyzetben is előfordul, fölkeléstől függetlenül, például étkezés előtt vagy vécéhasználat után, tisztátalan dolgokkal való érintkezés, például temetőből való kilépés esetén. Azután fontos megmosni az arcot, majd a szájat is a benne felgyülemlett nyálkák miatt. Mosdás előtt nem szabad érinteni kézzel se a száját, se az orrot, se a szemet, se a fület, se egyéb nyílásokat. Aki kenyeret akar enni, előbb meg kell mosnia kezeit
– sorolja Czingel Szilvia a szabályokat. Azaz a vallási törvényeik szigorú szabályait betartó zsidók higiénikusabban éltek, hiszen naponta többször is kezet mostak, és legalább hetente egyszer tetőtől talpig megfürödtek. A rituális tisztálkodás valódi higiénés normák betartásával párosult, ami járványok idején különösen látványos volt. A zsidóság elkülönülése, a gettókban élés mint kötelező szeparáció azt eredményezte, hogy járványok idején kevesebben betegedtek meg a zsidó közösségekben. Ez viszont okot adott arra, hogy bűnbakot lássanak bennük.
A babonás nép nem természetes okokkal magyarázta meg ezt a feltűnő jelenséget, hanem azzal, hogy a zsidók megmérgezték a kutakat, ez az oka a járványnak, és annak, hogy ők nem betegszenek meg. E szörnyű vád alatt nem egy helyen az ördög- és boszorkánygyanúsak kategóriájába sorolták a zsidókat, s koholt bűnüket is hasonlóan bírálták el: perbe fogták, s rendszerint máglyahalálra ítélték őket. Az 1830-as kolerajárvány idején például ilyen tömegmészárlások elől kellett a zsidóknak tömegesen elmenekülniük Lengyelországból
– idézi fel Czingel. Azaz nem csak a járvány fogalma és a védekezés módja támaszkodik több százéves gyakorlatokra, de, bármilyen szomorú, az idegenellenesség, a bűnbakkeresés is meglehetősen ősi reakciónak tűnik. Ahogy most a világ demagóg vezetői Kínát teszik felelőssé a járványért, netán egyenesen „kínai betegségként” hivatkoznak a Covid-19-re, esetleg a migránsokat teszik meg az első számú terjesztőknek, úgy fogták a közép- és újkori járványokat egy-egy népcsoportra – gyakran a zsidóságra. De ha már népcsoportok és betegségek összekapcsolása: a spanyolok is úgy kerültek a spanyolnáthába, mint Pilátus a Krédóba – valójában ugyanis kevés közük volt a járvány kirobbanásához.
Kutatások szerint a spanyolnátha-járvány az Egyesült Államokból, Kansasból indult el, és legalább három hullámban támadott. Az első 1918 tavaszán jelent meg, egy jól dokumentált kitörés során egy amerikai katonai bázison Kansas államban. Innentől az amerikai csapatokkal átterjedt az európai kontinensre a zsúfolt vonatokon és a csapatok hajóin, utána gyorsan elterjedt az európai hadszíntér katonai táboraiban. A betegségről az első világháborúban hadban álló országok közvéleménye a semleges Spanyolország sajtójában megjelent híradásokat átvevő európai újságok írásaiból szerzett tudomást, így a pandémia neve innen ered
– meséli erről Czingel Szilvia. De a szifilisznek is annyi néphez kapcsolták már a megnevezését, ahány helyen felütötte a fejét: nálunk egyéb névváltozatok mellett jellemzően a „franc”, „francnyavalya”, „francia betegség”, „francia métely” kifejezéssel illették, mert kiindulását a franciákhoz kötötték, de ugyanezzel a logikával a németek itáliai, a franciák spanyol, a hollandok lengyel, a törökök pedig angol betegség címen hivatkoztak rá.
További érdekesség, hogy – amint az már a zsidóságot mintegy véletlenül védő szokások nyomán is látszott – a járványok elleni védekezés szabályai sem változtak olyan sokat a középkor óta. Nyilvánvaló, hogy a fertőtlenítőszerek és a modern orvostudomány vívmányai azért lényegesen megkönnyítik a mai ember dolgát, de az, amit a közember vagy az országok vezetése megtehet egy világjárvány esetén, nagyjából ugyanaz, mint amit a középkori nagy járványok esetén megtehettek.
A koronavírus-járvány intézkedései gyakorlatilag teljesen megegyeznek a középkorival. Az akkori járványügyi intézkedések között ott volt a »levegő megjavítása« – a szellőztetés jelentősége ma is ugyanaz. Vagy a védőöltözet: a pestisdoktorok a XVII. században hosszú, viaszos köpenyt, maszkot hordtak, hogy minél kevésbé érintkezzenek a halottakkal és az őket körülvevő fertőző levegővel, sőt, felszerelésükhöz tartozott egy bot is, és fizikailag nem érintkeztek a betegekkel. A betegség előli elmenekülés a kevésbé fertőzött területekre szintén jellemző volt, ahogy a városkapuk bezárása, a gyülekezés tilalma és a betegek elkülönítése is. A középkorban e mellett kiemelten vigyáztak az ivóvíz tisztaságára, őrizték a kutakat, mert a betegségek terjedését, amint már említettem, a fertőzött vízzel kapcsolták össze. Az egyedüli érdemi különbség az, hogy míg a középkorban a járványok áldozatait tömegsírokba temették, ma ezt igyekeznek elkerülni, bár sajnos erre is van példa
– mondta el az antropológus. Nem kell túl nagyot lépni, hogy megtaláljuk a kapcsolatot a középkori kútőrzés és a katonaság kivezénylése között, vagy a városkapuk bezárásának hagyományát meglátni az országhatárok lezárásában. Czingel e mellett azt is említette, a későbbi korszakokban felmerült az is, hogy az erkölcsös, tiszta élet, így a bordélyok, fürdők bezárása és a szexuális absztinencia is segíthet a járványok megfékezésében. Jól jellemzi a szexualitással kapcsolatos közgondolkodás változását, hogy ez ma már a járványhelyzetben sem merül fel, mint védekezési opció, még a vallási vezetők sem emelik ki.
Ami azt illeti, épp ellentétes folyamat zajlik: a pornóoldalak látogatottsága megugrott, egyes országokban egy ideig okozott némi nehézséget az óvszervásárlás, és a szakértők komoly baby boomot is jósolnak a járvány utáni időszakra – meg a válások számának megnövekedését is, de ez már más kérdés. Ugyanakkor a középkori gondolat, hogy a „tiszta” élet véd a betegséggel szemben, bizonyos értelemben a jelenlegi járványban is felütötte a fejét, ha vallásos felhang és prüdéria nélkül is: az életünk, értékrendünk, prioritásaink újragondolása, az egyszerűbb, csendesebb élet, mint egy lehetséges új út a járvány után most is felmerült egyéni szinten és motivációs guruk tanításaiban egyaránt.
Kiemelt kép: Balogh Zoltán /MTI
