Imre herceg halálával sírba szállt Szent István egyetlen fia, örököse. Vele együtt pedig Géza nagyfejedelem és István azon törekvése is, hogy az ő águk alapítson uralkodói dinasztiát Magyarországon. Korábban ugyanis a főhatalmat Árpád dinasztiájának legidősebb férfi tagja vette át, az öröklés így főként oldalágakon folyt.
Az új rend
Géza célja természetes nem annyira az “európai értékek” meghonosítása volt, hanem a hatalom birtoklása és biztosítása közvetlen leszármazottai számára. Bizonyítani nem lehet, de nem zárhatjuk ki, hogy ebbéli igyekezetében néha túllépte a politika kereteit. A következtetést legalábbis megengedi, hogy István trónra lépésének idejére Árpád hét fiától származó, az ezredfordulón életerős, uralkodásra érett leszármazottai egyszerűen eltűntek a forrásokból. Tudjuk azt is, hogy István sem bánt kesztyűs kézzel a régi törvény szerint trónkövetelőként fellépő Koppánnyal szemben.
Imre herceg halála mindenesetre fájó veszteség volt az egész ország számára. István halála után két gyenge király, német hűbér és pogánylázadások sodorták szinte anarchiába a királyságot, míg végre újra erős kézbe, az Árpád házából származó Andráshoz került a kormányrúd.
A lánc lehullt, a bűnök eltűntek
Az utókor nem is feledkezett meg a szentéletű hercegről. Testének felemelését, azaz szentté avatását nagyszerű csoda előzte meg. A legenda szerint a német Konrád, aki rendkívüli bűnei miatt “szinte bűzlött, mint a negyednapos halott”, a pápához fordult feloldozásért. VII. Gergely azonban olyan súlyosnak találta az esetet, hogy “a sebet elégtétel kiszabásával nem gyógyította meg”.
Ehelyett páncélt adott rá, amit öt vaslánccal körülkötött, majd egy viasszal lezárt, pápai pecséttel ellátott levelet adott neki, amire gyónását írta. Konrádnak ezután minden helyet fel kellett keresnie, ahol szentek testei nyugodtak, és ha Isten megkönyörül rajta, láncai lehullanak, vétkei pedig eltűnnek a levélből.
Konrád bejárta a világot, még a Szentföldön is járt, hiába. Végül eljutott Székesfehérvárra az István szentté avatását követő hetekben és buzgón imádkozott a magyarok szent királyához. Csoda nem történt, Konrád pedig elaludt. Álmában megjelent előtte Szent István és azt mondta: ő maga nem elég ahhoz, hogy közbenjárjon Konrádért, menjen Imre sírjához, aki kedvesebb Isten előtt.
A felriadó bűnös azonnal oda is ment az ugyancsak a fehérvári templomban nyugvó Imre nyughelyéhez és leborulva imádkozott. A láncok ekkor szétszakadtak, a páncél több darabva törve hullott le a testéről. A zajra kisiető Fábián kancellár pedig a pápalevelét feltörve semmiféle írást nem talált. László király az esetről értesülve zsinatot hívott össze és háromnapos böjtöt tartott, majd 1083. november 5-én megtörtént Imre herceg szentté avatása.
A tiszta életű gyermek
Szent Imre herceg rövid élete során gondos nevelésben részesült. A hét szabad művészet mindegyikében komoly ismereteket szerzett, vélhetően elérte a kor legmagasabb iskolai fokozatait. Közel került a szerzetesi élethez is, ha hinni lehet a forrásoknak, szüzességi fogadalmat tett, melyet élete végéig meg is tartott – írja a Rubicon.hu.
Szent Imre herceg szobra a Szent László téren Mezőkövesden
Fotó: MTI / Simó Endre
Ennek ellenére trónörökösként házasodnia kellett, és bár az esküvőt megakadályozta 24 évesen bekövetkezett halála, menyasszonyáról, egy ismeretlen nevű bizánci hercegnőről így is tudomásunk van. Felnőtt korba lépve megkapta apjától a bihari dukátust – az ország közel egyharmadát –, majd később a „Dux Ruizorum” címet is, ami valószínűleg a királyi testőrség parancsnokságát jelentette.
Katonai erényeit is megcsillantotta: II. Konrád 1030. évi támadása során a Győr mellett kivívott győzelem ugyanis feltehetően az ő érdeme volt. Később a herceg képviselte apját a Német-Római Birodalommal kötött béketárgyaláson is, ahol a fiatal királyság megszerezte a Lajta és Fischa folyó között fekvő területet.
Trónra lépését tehát komoly remények előzhették meg, ám 1031. szeptember 2-án egy vadászaton a Krónika szerint egy feldühödött vadkan halálra sebezte. A szerencsétlen sorsú herceg aztán idővel tagja lett annak a családi panteonnak, melyet a keresztény magyar népi emlékezet a XI. század végére alkotott meg: az államalapító Szent István király és a hűséges feleség – a boldoggá avatott Gizella királyné – mellett Imre az engedelmes és tiszta életű gyermek mintaképe lett, akire rövid élete miatt amúgy is szeretettel emlékeztek.
