Tudomány

Szerfölött ivott a magyar nagyasszony

Asztal alá itta az urakat, férfi módra ülte meg a lovat és bizony hamar odaütött, ha felbosszantották. Kora legszebb nője, szent király édesanyja volt az erőskezű Sarolt fejedelemasszony.

Miként az uralkodók általában, Géza nagyfejedelem is politikai érdekből házasodott. Az erdélyi Gyula lánya, Sarolt azonban minden szempontból méltó párnak bizonyult. A honfoglaló Tétény törzséből származott, családja viselte a az uralkodó utáni legmagasabb méltóságot az országban. Török eredetű neve “fehér hölgymenyétet” jelent. Nagyapja révén feltehetően felvette a keleti keresztséget, ám az öreg Gyula halála után gyaníthatóan le is pergett róla.

Egy akarat létezett

A kortárs történetíró fehér úrasszonynak nevezi a Saroltot, akinek “szépségét a környező fejedelmek sokáig emlegették”. Szelídségnek azonban híján volt: “a szép úrnő szerfölött ivott és a lovat vitézek módjára ülte meg, egy embert pedig haragjában meg is ölt”. Nem csoda, ha a fenti sorokat lejegyző kortárs szász főpap kifakadt: “Ez a megfertőzött kéz jobban tenné, ha orsót forgatna és dühét türelemmel fékezné”.


Sarolt A Társulat István, a királyában
Fotó: MTI / Mohai Balázs

Más külföldi keresztény papok is megrökönyödtek a magyar nagyasszony temperamentumán: “…férjét és ami a férjéé volt, maga kormányozta. Vezetése alatt megkezdődött a kereszténység, de pogánysággal vegyült a megfertőzött vallás, és rosszabb kezdett lenni a pogányságnál.”

Hiába volt a szentéletű atyák sápítozása, Sarolt egy erős ország keménykezű úrnője volt, ha el is ismert maga fölött bármilyen akaratot, az – a forrásoknak némileg ellentmondva – csakis ura, Géza lehetett. Azok alapján, amit a nagyfejedelemről tudunk, legalábbis rokonlelkek lehettek.

Nem lehettek keresztény uralkodók

A kortárs német történetíró püspök szerint Géza “Roppant kegyetlen, hirtelen haragjában sokakat megölt. Midőn kereszténnyé lett, e hit megerősítése végett tombolt vonakodó alattvalói ellen”. Sőt, isteni látomás közölte vele azt is, miért nem lehet ő maga a magyarok királya: „Nem neked rendeltetett az, amit eszedben forgatsz, mert kezedet embervér szennyezi. De tőled fog születni az a fiú, akire az Úr az Isteni gondviselés tervéből mindezek elintézését bízza majd”. Ez pedig többet jelent néhány szolga vagy alattvaló agyonütésénél.

Bizonyítani nem lehet, de kizárni sem, hogy Géza módszeresen kiirtotta családja azon tagjait, akik fia utódlását veszélyeztethették volna. Tény viszont, hogy Árpád hét fiától származó, az ezredfordulón életerős, uralkodásra érett leszármazottai történetünk idejére egyszerűen eltűntek a forrásokból.


Sarolt aranykoronát kap Szent István vértanútól fia születésekor
Forrás: Wikipedia

Máskülönben a fejedelmi párt rövid távon valószínűleg nem dúlta fel túlságosan, hogy Istenkegyelméből nem lehetnek a magyarok urai. Elég volt, hogy a gyakorlatban nagyon is azok voltak, a nyugati kereszténységhez csupán politikai okból és nem meggyőződésből fordultak.

Lemondott, vagy félreállították?

Ugyancsak a kortárs írja Gézáról: “A mindenható Istennek és a különféle képzelt isteneknek áldozott. Amikor püspöke emiatt szemrehányást tett neki, azt felelte, hogy elég gazdag és hatalmas ahhoz, hogy megtegye”. Szinte kizárt, hogy egy ilyen férfit asszony irányítson a háttérből, még ha az a nő maga Sarolt nagyasszony is.

Valószínű, hogy a történetíró Géza utolsó éveire célzott, amikor már elképzelhető, hogy a kortól és betegségtő megtört nagyfejedelem helyett a fiatalabb, nagyon is rátermett Sarolt irányította a politikát. Egészen addig, amíg a fejedelem halála után egy újabb vasakarat vette át a kormányrudat.

Ő volt Szent István, akinek anyjával való kapcsolatáról nem maradtak fenn tények. Csak kérdéseket tudunk megfogalmazni. Ha a jól ismert dilemmában Sarolt úgy dönt, hogy egyébként teljesen törvényesen nőül megy Koppányhoz, megmaradt volna az ország uralkodójának. Nem így tett. Fia érdekében mondott volna le a hatalomról az erőskezű, agilis asszony? Vagy szembefordult Istvánnal és vissza kellett vonulnia? Nem tudjuk. Géza halála után Sarolt egyszerűen eltűnt a történelem színpadáról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik