A nemzetközi közösség meglepve nézte, ahogy a török hadsereg és az általa irányított arab milíciák behatoltak Szíriába néhány napja azért, hogy egy „biztonsági zónát” hozzanak létre a török- szír határon. A területet addig uraló kurd erők az egyenlőtlen erőviszonyok miatt visszavonultak, illetve a kulcsfontosságú települések megerősítésén fáradoztak. Kivonták délről, az Eufrátesz folyó mentén levő városokból a csapataikat, mivel Rakka, Deir ez-Zór és már települések megtartása eddig is sok erejüket kötötte le. Ezen a vidéken napi rendszerességgel kellett még harcolni az Iszlám Állam maradványai ellen, ami leginkább az USA-nak tett szívesség volt a kurdok részéről.
Most, hogy Washington magára hagyta a kurd erőket, a helyi vezetés is inkább a saját érdekeivel foglalkozik. Ennek tudható be, hogy a kurdok a terrorszervezet tagjait őrző börtönökre sem tudnak többé figyelni, és már történtek is börtönlázadások, szökések. Az európai országokra visszaszáll korábbi tétlenségük: nem akarták átvenni saját, az Iszlám Államhoz csatlakozó állampolgáraikat, és addig húzták az időt, míg most egy részük majd illegálisan próbál hazatérni.
Október 13-án, egy héttel a török invázió kezdete után azonban váratlan fordulat történt. Kiderül, hogy kurdok tárgyalásokat kezdtek az Aszad rezsimmel arról, hogy miként tudnának kompromisszumot kötni, és valahogyan védelmet kapni Damaszkusztól. A tárgyalások a szírai Hmeimim orosz légibázison kezdődtek el, így az oroszok is pontosan követhették az eseményeket. A megállapodás állítólagos részletei szerint a cél csak a határőrizet visszaállítása, azaz a kurd autonómia egyelőre nem sérül, ám a szíriai erők felvonulnak a mintegy 480 kilométer hosszú szír-török határra, kivéve ott, ahol már megtörtént az invázió. Annyi biztos, hogy a szíriai kormányerők megindultak bázisaikról, és olyan településekre vonultak be, amelyek megfelelnek az egyezségről szóló híreknek.
Az „elfoglalt” városok és falvak többsége egyelőre nem a török offenzíva útvonalában vagy közelében van, bár ezeket sem ismerjük pontosan, mert annyira kaotikus a helyzet, hogy szinte egyszerre érkeznek hírek a bevonulásról és annak cáfolatáról. Ami biztosnak tűnik, hogy az Eufrátesz és a Hábúr folyó mentén levő településekre bevonult a kormányhadsereg, így például Rakkába, az Iszlám Állam egykori fővárosába is, illetve Tell-Tamerbe, amely a helyi keresztény közösségek központja.
A tisztán arab Manbidzs város sorsa egyelőre kérdéses. Ez a település azért érdekes, mert ott sokáig együtt járőröztek orosz, kurd, amerikai, török és francia katonák, és Ankarát mindig is zavarta a kurdok jelenléte. Az első hírek arról szóltak, hogy oda is befutottak Damaszkusz katonái, de úgy tűnik, még csak a város előtt gyülekeznek.
A jelzett városok mindegyik messze van a mostani a török invázió helyszíntől, így nem kell egyelőre egy közvetlen török-szíriai háborútól tartani. Ez nem is lenne egyenlő erők küzdelme, mert a törökök fegyverzetben, haditechnikában sokkal jobban állnak, mint a polgárháborúban kivérzett szíriai haderő. Az orosz légierő jelenléte kulcskérdés Damaszkuszban, és súlyos probléma Ankarának. Jelenleg a török gépek és drónok szabadon bombázzák a kurdokat, és bombáznák a szíriai hadsereget is, ha az nem kapna segítséget.
Az amerikai haderő teljes visszavonulásban van. Eredetileg csak arról szóltak a hírek, hogy a török offenzíva útvonalából vonulnak el, de Donald Trump elnök már – megint – teljes kivonulásról, illetve egy a sivatag közepén, mindentől távol levő dél-szíriai légibázisra való visszavonulásról beszél. Az amerikai katonák sürgős távozására azért lett szükség, mert egy orosz-szíriai előrenyomulás esetén túl nagy lenne a kockázat egy véletlen összeütközésre. Ráadásul ott, ahol amerikai katonák vannak, az amerikai légierő is a fejük felett van. Minden bizonnyal az északkelet-szíriai légtér a legveszélyesebb napjainkban, az amerikai, a török és az orosz légierő gépei keresztezik egymás útját minimális koordináció mellett.
Az iráni reakció egyelőre kimaradt a rivaldafényből. Teherán elítélte az inváziót felajánlotta a közvetítési lehetőségét a felek között, sőt egy be nem jelentett hadgyakorlatot is indított a török határ közelében, de utólag ennek nem sok értelmét látni. Ami viszont látványos, hogy az iráni vezetésű milíciák kimaradnak mindenből. Irán szerepe már csak azért is érdekes, mert az ország kurdok lakta területén az Iszlám Forradalmi Gárda és a biztonsági erők maguk is kisebb fajta háborút vívnak a törökországi Kurd Munkáspárt és az annak ideológiáját követő szíriai Demokratikus Unió Pártja iráni testvérszervezete ellen. Az a baloldali, szekuláris, progresszív program, amit a kurdok Szíriában valósítottak meg, casus bellinek számít az iszlamista berendezkedésű Iránban. Teherán emiatt és szeparatista törekvések miatt nem szimpatizál a szíriai kurdokkal.
Így Teherán leginkább hátradőlve figyeli az eseményeket, hiszen regionális riválisa egy olyan háborúba kezd, amiből nem tudni, hogyan fog kijönni. Irán már elérte, amit akart Szíriában. Az ország fontos részei stabilizálva, az szárazföldi korridor Irán, Irak és Szíria érintésével Libanonig létrejött, befolyása erősebb mint bármikor, és az USA is feladta szíriai pozícióit. Sőt Washington nemcsak katonailag, de politikailag is „megsemmisült”, mivel az amerikaikat árulással, hátba szúrással és elveik feladásával vádolják. Ez pedig az amerikai világrend gyengülését is jelenti, mert a nagyhatalom kis és nagy szövetségesei nem felejtik el Washington mostani lépéseit.
Kiemelt képünkön a török hadsereg által támogatott szíriai ellenzéki milícia fegyveresei nehézgéppuskával lövik a kurd állásokat az észak-szíriai Manbidzs térségében. Fotó: MTI/AP
