Marton László a második világháború kellős közepén, 1943-ban született nagypolgári családba, amelynek szellemisége nagyban meghatározta világlátását:
Egyszerre jelentett burkot és támadási felületet mindaz, amit otthonról kaptam. Már az iskolában megtanultam elhallgatni sok mindent. A szüleim, annak ellenére, hogy kívül tombolt a borzalmas Rákosi-rendszer, megpróbálták folytatni, megőrizni a korábbi polgári életük értékrendjét, kultúráját, stílusát. Édesanyám gyönyörűen megterítette a vacsoraasztalt, amelyen roppant szerény étkeket tálalt. Ha vendégek jöttek, olykor barátaikkal együtt kamarazenéltek. Hittek benne, hogy a szellem, a műveltség megvéd minket valami embertelennel szemben.
– mondta egy interjúban Marton, aki gyerekként szüleivel rendszeresen járt színházba, de ekkoriban még inkább a zene érdekelte: zongorázni tanult és karmester szeretett volna lenni. A Mikszáth téri piarista gimnáziumban aztán találkozott egy karizmatikus magyartanárral, aki az irodalom felé fordította az érdeklődését.
A középiskolát követően egyből a Színművészeti Főiskolára akart menni, de első jelentkezését még visszautasították káder-lapja miatt. A jogi egyetemre kezdett el járni, ahol az évfolyamon megismerkedett Adamis Annával és Halász Péterrel. Végül nem lett jogász, mert első év után után újra felvételizett a Színművészeti frissen induló rendező szakára. Ezúttal fel is vették, és Nádasdy Kálmán növendéke lett, aki Marton szerint elsősorban „gondolkodást tanított […] Rengeteg gyakorlati feladatot kaptunk, könyörtelenül megkövetelte, hogy harmadévtől asszisztáljunk nagy rendezőknek. Így aztán nem volt Magyarországon olyan rendező a nagyok közül, akinek ne lettem volna az asszisztense.”
Közülük Várkonyi Zoltán volt rá a legnagyobb hatással, aki Marton vizsgarendezését látva, szerződtette a fiatal rendezőt az általa vezetett Vígszínházhoz. Marton a Víg reformjának vezéralakjává vált, újszerű színházi nyelven szólítva meg a fiatalabb közönséget. Egyik kultikus előadása a Déry Tibor regényéből készült musical, az 1973-ban bemutatott Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, amely a kor beatzenéjét használta fel és ezen keresztül boncolgatott aktuális társadalmi kérdéseket.
Annak a Vígszínháznak megvoltak a nagyon is biztos tartópillérei: Várkonyi előadásai, a Holtak hallgatása, azután az Örkények, köztük is az utolsó, a Pisti a vérzivatarban, Horvai István Csehovjai, a Ványa bácsi és a Három nővér, Kapás Dezső Vörös postakocsija, s mi ebbe robbantunk bele. Beilleszkedtünk, de úgy, hogy erősítettük ezeket a pilléreket. Magunkról beszéltünk, a mi fiatalságunkról, de a korról, a színházról is
– emlékezett Marton erre az időszakra.
A Popfesztivál zenéjének megírására az LGT-s Presser Gábort sikerült megnyerni, akinek innen indult máig ívelő színházi pályafutása. Később olyan sikereken dolgoztak együtt Martonnal, mint a Jó estét nyár, jó estét szerelem! vagy a Padlás, de Marton rendezte a Víg legutóbbi slágerdarabját, a 2016 óta teltházzal futó Pál utcai fiúk musical-verzióját is.
1985-ben lett a Víg igazgató-főrendezője, és a színház történetében egyedülálló módon, csaknem 25 éven át vezette az intézményt. Igazgatói korszaka első felében olyan rendezőket hívott meg, mint Ascher Tamás, Gothár Péter és Mohácsi János, később pedig egy fiatalabb színész-rendező generáció is teret kapott, mint Rudolf Péter, Eszenyi Enikő vagy Hegedűs D. Géza, és Alföldi Róbert is ebben az időszakban debütált a Vígben. A szakmai munka mellett Marton vezényelte le az épület 1994-es felújítását. Szinte teljes itthoni pályafutása egyetlen helyhez kötődik, ám közben külföldön is keresett rendező lett, előadásait több mint negyven országban játszották világszerte. Ez a szál is a Popfesztivállal indult, aminek megrendezésére a kelet-németországi Weimarban is felkérték 1974-ben, de Marton később dolgozhatott Louisville-ben, Chicagóban, Tel-Avivban, valamint Kanada és Németország több városában is.
Először is az egész külföldi pályafutásomat – amit nem neveznék karriernek, mert ezt a szót magammal kapcsolatban nem használnám – én inkább csodák láncolatának látom. Sokszor kerültem olyan helyekre és helyzetekbe, amikor azt éreztem, hogy most valami nagyon különleges, számomra is megmagyarázhatatlan dolog történik. De a szakmai oka valószínűleg az lehetett, hogy az a gondolkodás, amit az ember színházi rendezőként a ’60-as, ’70-es években itt megtanulhatott, ez a metaforikus beszéd, ami a sorokon keresztül egy titkos – többnyire politikai – üzenetet küldött a nézőnek, külföldön, a nyugati világban kuriózumnak számított
– nyilatkozta pár éve. Marton tanárként is jelentős volt, a Színművészetin csaknem negyven éven át tanított színészmesterséget, és külföldön is rendszeresen tartott mesterkurzusokat. 2017-ben kipattant zaklatási botránya után azonban a tanítást is abba kellett hagynia, és a Vígszínház főrendezői posztjáról is lemondott. Először Sárosdi Lilla színésznő nyilatkozta, hogy Marton húsz évvel korábban szexuális együttlétre akarta kényszeríteni őt. A rendező tagadta a vádat, de ezt követően többen is megvádolták korábbi zaklatási ügyekkel, és a torontói Soulpepper Színház és Akadémia nyilvánosságra hozta, hogy kivizsgált két zaklatási esetet, amelynek nyomán azonnal felmondták Marton oktató-rendező munkaviszonyát. Marton a botrányt követően sem esett el minden lehetőségtől, idén februárban mutatták be a veszprémi színházban rendezett Tartuffe-előadását. A Színművészeti időközben lezárta az etikai vizsgálatot, azt írva, hogy semmilyen bejelentés nem érkezett arról, hogy Marton tanárként visszaélt volna a hatalmával. Marton László 76 évesen, régóta húzódó, súlyos betegségben halt meg.
Kiemelt kép: Czimbal Gyula / MTI
