A magyar nép és Habsburg uralkodóinak több évszázados kapcsolata talán a legmélyebb pontjára érkezett az 1848-49-es forradalom és szabadságharc vérbe tiprásával, majd az azt követő bosszúhadjárattal. Kevés gyűlöltebb személy létezett hazánkban az ifjú Ferenc Józsefnél, pedig óriási szüksége lett volna a rebellis magyarok támogatására.
Az 1850-es években a körvonalazódó olasz és német egység egyre inkább veszélyeztette Ausztria nagyhatalmi státusát, ezért már 1852-ben szerveztek a császárnak egy magyarországi körutazást, ami azonban teljes érdektelenségbe fulladt. A következő alkalommal, 1857-ben azonban már kedvezőbb volt a fogadtatás, de így is még tíz évet kellett várni, mire Ferenc József fejére kerülhetett a Szent Korona, és megtörtént a kiegyezés.
Hosszú viták kísérte reálpolitikai döntés volt mindkét fél részéről, de a közeledés folyamatát elszántan és nagy sikerrel segítette a császár hitvese, későbbi magyar királyné, Wittelsbach Erzsébet. Közismert becenevén Sisi.
A bajor hercegnő szerelemházasságot kötött Ferenc Józseffel, nem szánták császárnénak, az esküvőkor mindössze 16 esztendős volt. A magyarok iránti rokonszenve valószínűleg akkor lobbant fel, amikor még menyasszonyként meg kellett tanulnia a birodalom népeinek történelmét. Nem volt egyedül, a kor európai közvéleménye általában megértéssel, szimpátiával fordult az elnyomott, de szabadságáért bátran kiálló kis nép felé.
Magyarul érző szív
De Sisiben nem múlt el ez a romantikus érzés: feltehetően anyósával, Zsófiával egyre mélyülő ellentéte is a magyarság iránti együttérzés felé terelhette, hiszen miután a magyarellenes, konzervatív udvari kamarilla élén ugyanis Zsófia állt.
Erzsébet önszorgalomból tanult magyarul, Ferenczy Ida személyében magyar társalkodónőt vett maga mellé, és amikor 1857-ben férje oldalán hazánkba érkezett, a híre már megelőzte. Itthon abban bíztak, hogy személyében a magyar ügy pártfogót nyert az udvarnál, hatalmas volt a lelkesedés, ahogy a fiatal és gyönyörű nő piros rózsákkal és zöld levelekkel díszített ruhában jelent meg a pesti polgárbálon. Koronázásakor már a haza megmentőjeként ünnepelték, a különleges kapcsolat haláláig megmaradt, sokat tartózkodott Magyarországon.
Sőt, 1869-ben így írt Ferenczy Idának Garatshausenből: „bevallom, hogy kellemes családi köröm daczára, iszonyú magyar honvágyam van” – idézi F. Dózsa Katalin a Rubicon.hu-n.
Halála előtt pedig alig egy évvel e szavakkal köszönte meg a budai várban vendégeskedő II. Vilmos császár a magyarokat köszöntő szavait, miután a fogadáson nem tudott részt venni:
Ő felségének Németország császárjának. Éppen most olvastam feleségednek oly megragadóan szép pohárköszöntőjét. Az abban szeretett királyunk és drága hazánk iránt kifejezett érzelmek, oly igen jól esnek egy magyarul érző szívnek. Erzsébet.
Összeomlott
Férjét őszintén szerette, de a bécsi udvarban rabnak érezte magát, zsarnokoskodó anyósa még gyermekei nevelését is elvette tőle. Az 1850-es évek végére Sisi egyik betegségből a másikba esett, két évet töltött Velencében mire elég erősnek érezte magát a visszatéréshez. Ahogy a császár egyre inkább beleszürkült hivatalába, úgy romlott meg házasságuk is, Sisi számára az utolsó cseppet a pohárban Rudolf trónörökös öngyilkossága jelentette 1889-ben.
A királyné összeomlott, fia haláláért saját magát és az udvart okolta. A fájdalomtól teljesen magába zárkózott, élete végéig gyászban élt, férjével is végérvényesen elhidegültek egymástól. Ettől kezdve egyetlen célja volt Bécstől a lehető legtávolabb maradni, gyászoló anyaként járta a birodalmat és a nagyvilágot Ferenczy Idával.
A Montreux melletti Territetben is gyógykezelésen vett részt 1898 nyarán, ahonnan Svájcba utazott, szeptember 9-én Genfben töltött egy éjszakát. Inkognitóban járt Hohenembs grófné néven, ám egy helyi lap leleplezte, és címlapon számolt be, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia császár- és királynéja a városban tartózkodik.
Reszelővel döfte át a szívét
Erre figyelt fel a Genfben tartózkodó olasz anarchista, Luigi Lucheni, aki komoly tervekkel érkezett: úgy volt ugyanis, hogy az orleans-i herceg a városba látogat, így alkalma lehet őt megölni. Nem haragudott rá személyesen, Luchenit egyetlen cél vezette: arisztokrata, lehetőleg királyi vért ontani. Csakhogy a herceg lemondta az utat, az anarchista ezért Erzsébet nyomába szegődött.
Szeptember 10-én Sisi és társalkodónője hajóval készült visszatérni Montreux-be, amikor a kikötői nyüzsgésben Lucheni mellé ugrott és egy hegyesre fent reszelővel a mellkasába döfött. Sisi összeesett, de rögtön fel is pattant, azt hitte, a nagy tolongásban valaki meglökte.
Azonnal visszavitték a hotelbe, orvosi segítséget kapott, de rövidesen meghalt, a szúrás a szívét érte. Luchenit még a helyszínen elfogták járókelők segítségével, büszke volt tettére. Életfogytiglani börtönre ítélték, 1910-ben öngyilkos lett, felakasztotta magát nadrágszíjára.
Kiemelt kép: Wikipedia
