Belföld

Befizetett számlákat is simán behajthatnak rajtunk

Miután megírtuk, hogy a Telenor behajtót küldött volt ügyfeleire, és többéves lejárt, elévült tartozásokat próbál velük kifizettetni, a mobiltársaság megvizsgálta az ügyet és nem talált problémát. Olvasóink viszont továbbra is panaszkodnak. Többen számoltak be arról, hogy
olyan tartozást is be akartak hajtani rajtuk, ami bizonyíthatóan ki volt fizetve.

Egyik kommentelőnkkel is ez történt:

Olyan jelzést is kaptunk, mely szerint előfordult, hogy az Intrum,

a behajtócég nem tudta bemutatni a számlát, ami alapján az összeget követelték.

Nem tudjuk, olvasóinknak mennyire vigasz, de a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségétől (FEOSZ) megtudtuk, egyáltalán nem ritkaság, hogy befizetett számlák is kerülnek a behajtási csomagokba. Akiket elévült követeléssel nyaggatnak, azoknak pedig a végén lesz egy remek hírünk.

A Telenor szerint nincs rendszerszintű hiba

Visszatérve a telenoros-intrumos esetekhez, a tutira kifizetett számlákhoz, olvasóinkban felmerült az is, hogy talán valami rendszerhiba folytán nem írták jóvá az utolsó számlákra érkezett befizetéseket. A telefonos cég szerint viszont az utalások beazonosíthatóságával lehetett gond, vagyis az ügyfelek hibázhattak. Ha az ügyfél „emlékei szerint” befizette a számlát, még nem biztos, hogy nincs tartozása, előfordulhat, hogy a befizetés nem beazonosítható, így a díjfizetés elszámolása nem az engedményes számla terhére történik, hanem egy régebben lejárt számlára – szól a magyarázat. A hibás/ hiányos azonosítókkal érkező pénz tehát más tartozás kiegyenlítéseként jelenik meg a zárt rendszerben.

Csakhogy olvasóink nem emlékezetből állították, hogy fizettek, hanem visszakeresték banki utalásukat.A Telenor továbbra is állítja, hogy náluk nincs hiba. Az új vezetőség az ügyfélpanaszok nyomán azonnal felülvizsgáltatta a folyamatot, ami alapján a cég kijelentette:

nincs rendszerszintű hiba a számlázási rendszerünkben.  A számlázási rendszerünket a hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelően rendszeresen auditálja a jogszabály által kijelölt szervezet, továbbá nem jutott tudomásunkra olyan eset, ami mentén számla/bizonylat, illetve teljesített ügyfélbefizetés hiányozna a rendszerünkből.

Nem is változtattak a rendszeren, megállapodásuk él a követelésbehajtó céggel, tehát továbbra is az Intrum kezelhet és adhat tájékoztatást a számlaköveteléshez kapcsolódó kérdésekben.

Fotó: Mohai Balázs / MTI

Mégis lehetnek hibák?

Előfordulhat-e, amit olvasóink nehezményeztek, hogy már kiegyenlített számlára kaptak fizetési felszólítást? A Telenor megismételte,

a kiállított számlákat nagyon sokféle módon fizethetik be az ügyfelek, előfordulhat véletlen tévedés, elírás.

Kiderült, hogy ha az ilyen eseteknél utólag sikerül beazonosítani, hogy a kérdéses befizetés valóban megtörtént, akkor az ügyfél egyenlegében megjelenik a befizetés, és az érintett számlát lezárják.

  • Ennek fényében még kevésbé érthető, hogy első körben miért nem küldött a telekommunikációs cég fizetési felszólítót az évek során, hogy tisztázzák legalább azokat a tartozásokat, amikre megtörtént a befizetés. Márpedig olvasóink egyöntetűen azt mondták, nem kaptak jelzést a tartozásukról.

Az Intrum előzőleg azt nyilatkozta, hogy csak olyan követelést vásárolnak meg, amit számla alapoz meg. Ezért a számlahiányról kérdeztük őket, amit egyik olvasónk így jelzett:

Kértem a behajtócéget, hogy küldjék el a számla és a felszólítások másolatát, de csak a számhordozási kérelmet és a telenoros szerződésem másolatát mutatták meg.

Erre megismételték, hogy csak olyan követelések engedményezésére kötnek szerződést, melynél tudomásuk szerint a követelés eredeti jogosultja jogszerűen számlázott.

Simán előfordul, hogy kifizetett tartozást hajtanának be

Bár mindkét cég állította, hogy csak valós tartozásokat hajtanak be, a FEOSZ szóvivője, Kispál Edit azt mondta, egy követeléskezelő cég bármit megvásárolhat. Általában csomagban, nagy tételben veszik meg a követeléseket. A fogyasztóvédelemhez, a békéltető testületekhez és a civil szervezetekhez érkezett panaszok, kivizsgált ügyek alapján pedig egyértelmű, hogy

kerülhetnek olyan követelések is a csomagba, amelyeket korábban rendeztek, de például valamilyen adminisztrációs hiba miatt mégsem törlődtek, és elévült követelések is bőven lehetnek egy-egy megbízásban.

A magyarázat egyszerű: attól, hogy elévült egy követelés, még nyaggatható vele az ügyfél, bármeddig. Ez nem zaklatás, próbálkozás. Csak bíróságra nem lehet menni az elévült követelésekkel, illetve ott nem lehet érvényesíteni. A követelések nagy részét nagyon nyomott áron adják-veszik, szóval ha tízből egy adós önkéntesen fizet, már megéri a behajtónak.

Zaklatásnak legfeljebb akkor lehet tekinteni, ha az után is küldik a felszólítóleveleket, miután az ügyfél dokumentálta a behajtó felé, hogy már befizette a számlát. Ilyenkor az ingyenes békéltető testülethez érdemes fordulni, ajánlotta Kispál Edit. És akkor is, ha valakin elévült tartozást akarnak behajtani.

A budapesti testülettől úgy tudja, hogy a követeléskezelők nagyon pozitívan állnak az eljárásokhoz. Többnyireelismerik, ha elévült egy követelés, és egyezségként felajánlják, hogy törlik. 

Aki tehát nem szeretne több felszólító levelet, telefont, először írja meg a követeléskezelőnek, hogy a tartozás elévült, aztán pedig forduljon a békéltetőkhöz. Így jó eséllyel megszabadulhat. Ha banki követelésről van szó, akkor a Pénzügyi Békéltető Testülettől kaphat segítséget, a többi követelés a fővárosi és megyei békéltető testületekre tartozik.

Kiemelt kép: Mohai Balázs / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik