A világnapok lényege, hogy felhívják egyes problémákra a társadalom figyelmét, és remek alkalmat kínálnak arra is, hogy a szakemberek megvitassák addigi munkájuk eredményét, kitűzzék a következő célokat. Nyilvánvalóan mindenkinek a „maga baja” a legfontosabb, ám egyes tényektől akkor is megdöbbenünk, ha magunk vagy környezetünk nem érintett.
A közelmúltban lényegesen javuló tendencia mellett bőven akad még tennivaló, erről szól idén is szeptember 10., az öngyilkosság elleni világnap.
Öngyilkos magatartás – bárki érintett lehet
Nem létezik »öngyilkos hajlam«, vagyis az, hogy valamiféle okból egyesekből bizonyos élethelyzetek kiválthatják ezt az elkeseredett gondolatot, másokban soha, semmiféle körülmények között nem merül fel. Bárki eljuthat odáig, de természetesen léteznek kockázati tényezők
– mondja a 24.hu-nak dr. Németh Attila, a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI) főigazgató főorvosa.
Öngyilkos magatartásnak nevezzük azt a hosszú folyamatot, amíg valaki az első gondolat megfogalmazásától eljut a kísérletig, vagy a befejezett öngyilkosságig. Az esetek háromnegyedében valamilyen pszichés zavar áll a háttérben, főleg a depresszió jelent magas kockázatot, de kiemelt szerepe van a szenvedélybetegségeknek, leginkább a drog-, az alkohol- és a játékfüggőségnek.
Sokan azt gondoljuk, hogy az életkilátások hirtelen összeomlása, egy szeretett személy elvesztése, anyagi összeomlás, szerelmi csalódás vezet öngyilkossághoz, de nem. Ezek csak a jéghegy csúcsát jelentik, azt a krízisállapotot, ami több betegnek megadja az utolsó lökést. Vannak áttételes kockázati tényezők is, mint a magasabb életkor, illetve hogy valakinek a családjában előfordult-e már öngyilkos magatartás.
Depresszió, kilátástalanság
A kezdet az esetek túlnyomó többségében a depresszió, egy olyan biológiai állapot, amiről akkor beszélünk, ha valaki legalább két héten keresztül nyomott hangulatban érzi magát bármilyen reális kiváltó ok nélkül.
A beteget múltjára, jelenére és jövőjére nézve is pesszimista látásmód jellemzi: »nem értem el semmit az életben, teljesen felesleges, értéktelen vagyok«. Nem látja a kiutat, és megfogalmazódik benne a gondolat, mindenkinek jobb lenne, ha meghalna
– magyarázza az intézményvezető.
A depresszió mélyülő és visszatérő állapot, nem maradhat kezeletlen. Az egyén felelőssége, hogy szakember segítségét kérje, de ez nem könnyű. Társadalmunkban nem elfogadott úgynevezett „lelki problémákkal” orvoshoz fordulni, mondjuk ki: a többség kicikizi, megbélyegzi az ilyen embert.
Itt kap jelentős szerepet a család, a barátok, akár a munkatársak: beszélgetni, kibeszélni a problémákat, rávenni a beteget, hogy kérje pszichiáter segítségét. Főleg akkor, ha az illető esetleg már megpróbálkozott öngyilkossággal, ilyenkor ugyanis10-szer nagyobb az esély, hogy újra megteszi.
Nem meghalni akar
És megint a társadalmi pellengér. Hányszor halljuk, olvassuk arctalan kommentekben, a nagyvilágba kiáltott véleményekben, hogy ha valaki gyógyszereket vesz be, majd ezt közli a közösségi oldalán vagy felhív valakit, akkor valójában nem is akarta eldobni az életét. Ez nem így működik. Minden öngyilkossági kísérlet egy segélykiáltás, Németh Attila nagyon érzékletesen fogalmazza meg:
Az öngyilkos nem meghalni akar, hanem másként élni, de erre önerőből képtelen, problémamegoldó-képessége határára érkezett.
Számoljunk le egy másik tévedéssel, miszerint a szakember úgyis csak gyógyszereket ír fel, amelyek leszedálják az embert, de nem segítenek. Nyilván van olyan, amikor átmenetileg gyógyszer alkalmazására is szükség van, de ez az úgynevezett krízisintervenciónak csak kiegészítő része.
Elsősorban azt kell elérni, hogy az öngyilkos magatartást tanúsító, szuicid beteg halassza el döntését, ki kell zökkenteni beszűkült tudatállapotából, kilátástalan helyzetéből. Hosszú, a pszichiáter által kérdésekkel irányított beszélgetések szükségesek hozzá, és itt ismét fontos a környezet hozzáállása.
Beszéljünk a halál módjáról
Nagyon kényelmes ugyanis széttárni a kezünket és azt mondani, hiába hívom, nem akar találkozni, nem veszi fel a telefont, mindig leráz, én befejeztem. Nem. Meg kell fogni a kezét, és faggatni, és beszélni, beszéltetni. Ha valakitől azt halljuk, meg akar halni, nyugodtan, laikusként is kérdezzünk vissza: igen, és hogyan?
A pszichiáter sem megmondóemberként viselkedik, nem tanácsokat ad, hanem mérlegelésre késztet. Mi lesz azután, hogy meghalt? Kinek a problémája oldódik meg, és kinek származik belőle életre szóló sérülés? Nagyon kisarkítva arról van szó, hogy az öngyilkosok azt gondolják, jót tesznek azzal, ha megszabadítják saját személyüktől a társadalmat – erre válasz a következményekkel való szembesítés.
Ide tartozik az is, hogy legnagyobb túlélési esélye a gyógyszeres öngyilkossági kísérletnek van, míg az úgynevezett violens módszer a legtöbbször eredményes. Utóbbi leginkább férfiakra jellemző, az agresszivitás, impulzivitás megjelenése önmagával szemben is: olyan drasztikus módszereket takar, mint a főbe lövés, akasztás vagy magasból való leugrás.
Egyre jobb a helyzet
Magyarország hosszú ideig vezette a világstatisztikát, a csúcspont 1983-86 között volt, ekkor 4500-4900 befejezett öngyilkosság jutott egy évre, ami kétszer több volt, mint a listán utánunk következő országban.
Főleg a veszélyeztetett betegek kezelésével ezt a kiugró számot 2006-ra sikerült 2600-ra levinni, majd az OPNI 2007-es bezárásával ismét romlott a helyzet, mert a betegek eltűntek szem elől. A pszichiátriai szakellátásnak 3-4 év kellett, hogy magához térjen, 2010-től ismét megfordult a trend, így jutottunk el odáig, hogy tavaly 1634 befejezett öngyilkosság volt
– ad rövid áttekintést Németh Attila.
Ez még mindig nagyon sok, de a helyzet javul, ami a főigazgató szerint elsősorban az ellátás fejlődésének, a korszerűbb gyógyszereknek köszönhető. A jövőben az ellátórendszer további fejlesztésére, illetve még több szakemberre van szükség, például a klinikai szakpszichológusok bevonására a kríziskezelésbe. Sőt.
Komoly javulást hozna a háziorvosok képzése, hogy időben felismerjék a bajt és segítsenek szakemberhez eljuttatni a beteget. Emellett lényeges a magas kockázatot jelentő csoportok, depresszióban szenvedők, játékbetegek folyamatos szűrése, illetve azon betegek követése, akik már megpróbáltak öngyilkosságot elkövetni.
Kiemelt kép: Laurent Hamels / Altopress / AFP
