A nyitott FX-pozíció (devizaügylet), továbbá a kapott osztalék és végleges pénzeszköz átadás hatását kiszűrve a bankcsoport konszolidált adózott profitja 56,3 milliárd forint, ami a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült, nem auditált, konszolidált jelentés szerint 16,5 százalékkal magasabb a tavalyi első negyedévinél.
A bankcsoporton belül a nyitott FX-pozíció 1,79 milliárd forintos negatív hatását figyelmen kívül hagyva a külföldi leánybankok eredményhez való hozzájárulása tovább nőtt, immár meghaladja a 30 százalékot. Részesedésük a teljes hitelportfolión belül 45, a betéteken belül pedig 38 százalék volt.
A konszolidált mérlegfőösszeg az elmúlt 12 hónapban 21 százalékkal bővült és március végén meghaladta a 9053 milliárd forintot. A bankcsoport saját tőkéje éves szinten 16 százalékkal, 919 milliárd forintra emelkedett. Az OTP részvények könyv szerinti értéke március végén 3281 forint volt, egy év alatt 452 forinttal nőtt.
Csökkent a kamatmarzs
Az eredmény összetevői közül a jelentés kiemeli a nettó kamatbevétel 12,6, illetve a nettó díj- és jutalékbevétel 12,2 százalékos növekedését. A kedvező számok a jelentős állományi dinamikának köszönhetőek: éves szinten a bruttó hitelek 31,4, a betétek 22,7 százalékkal bővültek. A portfolió minősége a növekedés mellett stabilan jó, a problémás hitelek részaránya az első negyedévben változatlanul 4,2 százalék volt, fedezettségük 62,9 százalékra nőtt.
A bankcsoport konszolidált kamatmarzsa az egy évvel korábbi 5,56-ról 5,15 százalékra csökkent. A stratégiai nyitott pozíción elszenvedett veszteség az előző negyedévi 1,2 milliárddal szemben 1,8 milliárd forint volt. A működési költségek 4,3 százalékkal, ezen belül a személyi kiadások 0,5 százalékkal csökkentek.
A konszolidált jövedelmezőségi mutatók javultak: az eszközarányos nyereség (ROA) 2,6 százalék, gyakorlatilag változatlan maradt, a tőkearányos nyereség (ROE) 24,9 százalék, 1,3 százalékkal jobb, mint az előző negyedévben. A kiadás/bevétel mutató a december végi 53,6 százalékról 52,2 százalékra javult, éves szinten stagnált. Az egy részvényre jutó eredmény (EPS) 214 forint (éves szinten +22 forint).
A Groupama-felvásárlás nem számított
Az alapbanki tevékenység – az OTP Bank, az OTP Jelzálogbank és az OTP Lakástakarékpénztár, immár az OTP Faktoringgal kiegészítve – rendkívül kedvező hiteldinamikát ért el, különösen a lakossági hitelezés volt eredményes, amely éves szinten 18,6 százalékkal bővült.
A magyar csoporttagok közül a Garancia Biztosító tevékenységét nem befolyásolta a Groupama általi felvásárlás bejelentése, díjbevételei éves szinten több mint 30 százalékkal nőttek.
Az alapkezelő a tervnek megfelelő eredményt ért el, a Merkantil Csoport eredménye ugyanakkor a magasabb kockázati költségek és gyengébb hitelkihelyezés miatt némileg elmaradt célkitűzéseitől.
Az OTP Csoport belföldi piaci pozíciói változatosan alakultak. A mérlegfőösszeg tekintetében a csoport részaránya minimálisan, 0,1 százalékkal nőtt. A 25,5 százalékos betéti részarány 1,8 százalékos éves és 1,4 százalékos negyedéves javulást tükröz. Folytatódott a lakáspiaci részarány eróziója (éves szinten 5,5 százalékos csökkenés), ugyanakkor a fogyasztási hiteleknél s ezen belül a devizaalapú hiteleknél egyaránt javult a pozíció (0,8, illetve 2,3 százalékkal).
Kiemelkednek a bolgárok
A külföldi csoporttagok közül a bulgáriai DSK Csoport közel 50 százalékos éves hiteldinamikáját, sikeres betétgyűjtését (+29,2 százalék) és 7,6 milliárd forintos adózott eredményét (+44,5 százalék) emeli ki a jelentés.
Az ukrán leánybank hitelezése szintén kiemelkedő volt (+53,3 százalék), csakúgy mint a betétnövekedés (+27 százalék), az adózott eredmény azonban stagnált, döntően a menedzsment által vállalt jelentős, 1,34 milliárd forintos kockázati tartalékképzés eredőjeként. Az orosz leánybanknál a hitelállomány több mint 40 százalékkal bővült, a betétek viszont stagnáltak.
A kisebb csoporttagok közül a román leánybank, az OBR teljesítményére hívja fel a figyelmet a jelentés: a bank első negyedéves 70 millió forintos negatív egyenlege az erős költséggazdálkodás eredményeként lényegesen jobb a tervezettnél a hitelek és a betétek egyaránt 90 százalék feletti bővülése mellett.
Elégedett az anyabank a montenegrói CKB csoportszinten legmagasabb hitel- és betétdinamikájával (+91,4, iletve 66,8 százalék), adózott nyereségének 27,6 százalékos bővülésével, továbbá a horvát leánybank 36 százalékos profitnövekedésével és élénk hitelezési aktivitásával (éves szinten +27 százalék).
A jelentés szerint biztató a szlovák OBS adózott eredményének több mint 40 százalékos bővülése, illetve az élénk hitelezési és betétgyűjtési tevékenység (éves szinten 28,7, illetve 24,9 százalék). Szerbiában a hitelezés elsősorban a vállalati kihelyezések növekedésének köszönhetően nőtt (+48,8 százalék), a 2,3 milliárd forintos eredmény több egyszeri tételnek köszönhető.
A bankcsoport hálózata az év első három hónapjában mérsékelten bővült: Ukrajnában 9, Oroszországban pedig 10 új fiók nyílt. A rosztovi bank (DNB) megvásárlása további 46 új fiókkal bővíti a bank meglévő oroszországi hálózatát (az akvizíció pénzügyi zárása május 6-án volt, a vételár 41 millió USD).
A menedzsment ezúttal is megerősítette, hogy az OTP eszközportfoliójában nincs olyan strukturált termék, amely a jövőben bármilyen negatív eredménykihatással járna.
Az OTP papírjai a BÉT A kategóriájában forognak, a szerdai kereskedést 7615 forinton zárták. Az elmúlt 52 hét során a részvény legalacsonyabb árfolyama 6205 forint, a legmagasabb 10 970 forint volt.
Nem aggódnak a devizahitelek miatt
Kifejezetten sikeresnek ítélte az OTP Bankcsoport első negyedévi teljesítményét Urbán László vezérigazgató-helyettes a bank gyorsjelentését értékelve.
A devizahitelt felvevőket nem a bankok felelőtlenségétől, hanem a felelőtlen kormányzati – elsősorban fiskális – politikától kell félteni – mondta a devizahitelekkel kapcsolatos aggodalmakra reagálva Urbán László.
