Tavaly június végén az egyik társkeresőn megismerkedtem egy férfival. Nagyon tetszett, igazi vagány nyugdíjas típus. Sokszor átjött hozzám, azt éreztem, szeretett, hogy törődik velem. Úgy tűnt, boldog, hogy velem van, bár sosem költöztünk össze. Eleinte csak a reggeli telefonok maradtak el, aztán a közös együttlétek, végül már az ölelések is. Március elejére közös programunk sem volt. Nem tudom, miért. Talán megbántottam? Nem hiszem. Én csak egyszerűen szerettem, amitől úgy megijedt, hogy inkább lemondott rólam.
Most itt állok egyedül, a szívem tele fájdalommal, a lelkem sebekkel. A szakítás okait tárgyalgattuk, hogy lezárjuk az egészet, amikor azt mondta, ő nyitott kapcsolatra gondolt. Azt akarta, hogy ő akkor jöjjön, amikor neki hiányérzete van, hogy semmilyen felelősséget nem tud vállalni se az érzéseimért, se a fájdalmamért. Összezuhantam. Pedig kár egy ilyen emberért, tudom, de piszkosul fáj, hogy megengedtem magamnak azt a luxust, hogy szeretem. Nincs múlt idő, még ma is alig várom, hogy lássam, és sajnos nem tudok másfelé nyitni sem.
Az olvasói levelet az ötvenes korosztályból kaptuk, Elvira küldte nekünk, akinek természetesen nem ez a neve, de az ő levelét is anonim módon kezeljük. Ahogyan a leveléből is látható, a szerelem és az azzal járó szívfájdalom idősebb korra sem szűnik meg, a szakítással járó gyász és a csalódás kellős közepén jár olvasónk.
Mit lehet tenni?
A nyitott kapcsolat témakörének dr. Szilágyi Vilmos szexuálpszichológus külön könyvet szánt, kötelező olvasmány annak, akit érdekel a téma. A nyitott házasság, nyitott párkapcsolat működőképessége a szexológusok körében igencsak vitatott. Amiben mondhatni sokan egyetértenek, az az, hogy olyan szilárd és megingathatatlan bizalom szükséges hozzá, amire igen kevés párkapcsolatban látni példát. A nyitott kapcsolatok előnye lehet, hogy nem jellemzi a hatalomvágy, a tulajdonosi szemlélet a partnereket, tehát a kizárólagosságot máshogyan értelmezve sokkal inkább az elfogadáson, türelmen és szereteten alapul.
Ha nyitott kapcsolatot akar, több kérdés is felmerül. Hány ilyen kapcsolata van? Hogyan fér bele az életébe még egy? Társat keres, aki mellett megélheti egyéb kívánságait is? Mindig is így élt, vagy tulajdonképpen egész életében nehezen tudott kötődni egy nőhöz? Volt valaha társa, felesége? Ezeket célszerű tisztázni, mielőtt egyáltalán odáig jut a kapcsolat, hogy egymás ágyában kötnek ki.
Ha a beszélgetésnek ez az őszinte része elmarad, és tisztázatlan, kinek mi az igénye a párkapcsolatban, akkor garantált a csalódás. Az elrejtett szükségletek, titkok, hazugságok, meg nem beszélt vágyak éket vernek a két ember közé, és nem marad más, csak a fájdalom. Ahelyett, hogy a kölcsönös bizalom épülne, ami teret adhatna annak, hogy őszintén beszélgessenek egymással. Olvasónk azt írja, luxusként tartja számon, hogy a szerelemnek utat nyitott. Azt, hogy kibe leszünk szerelmesek, nem mi választjuk, egyszerűen csak megtörténik velünk. Amíg tart, addig a fellegekben járunk, és amikor vége van, a poklot éljük át, és sajnos ez az érzelmi hullámvasút az életünk velejárója. Senki nem ússza meg a szerelmet fájdalom nélkül, azok sem, akik látszólag jó házasságban élnek.
A viták, egyezkedések kötelező részei a párkapcsolatnak, sajnos úgy tűnik, olvasónk életében a férfi semmilyen kötelezettséget nem akart vállalni, pusztán annyit szeretett volna megélni, ami neki éppen kell. Ez elég egyoldalú és önző hozzáállás, az ilyenfajta kapcsolat leginkább kamaszkorban jellemzi az embert, amikor együtt járnak a tinik, és feljárnak egymáshoz, de komolyabb, mélyebb kapcsolat szóba se jöhet. A jó az, hogy olvasónk szíve nyitott a szerelemre, hiszen ha talált egy vonzó, nyugdíjas korú férfit, találni fog még egyet.
A közös cél elengedhetetlen, legyen szó bármilyen kapcsolatról, ha nem lehet tervezni még két hétre sem, és abban sem lehetünk biztosak, hogy másnap egyáltalán felhív az illető, akkor azt a kapcsolatot nem szabad komolyan venni. Az elvárások pedig azonnal közbelépnek, és ha az egyik fél azt érzi, hogy a másik túl sokat vár el tőle, máris menekülőre foghatja. A szakítás fájdalmas, a gyász érzéseihez hasonló, mindenki máshogyan éli meg, más intenzitással és más ideig. Hagyni kell időt a gyászra, ki kell szenvedni, és bízni lehet abban, hogy a tapasztalatok hozzásegítenek ahhoz, hogy jobb, minőségibb kapcsolat lépjen a helyébe.
A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.
Kiemelt kép: Besenyei Violetta
