A kvázikristály átmenetet képez a kristályos szerkezetű anyagok és az amorf üvegszerű képződmények között. Jellemzője, hogy fizikailag a kristályokhoz hasonló elrendeződést mutat, de nincsen olyan elemi cella, amelyből maradéktalanul kirakhatóak lennének.
Az 1980-as években Daniel Shechtman professzor csapata kezdte vizsgálta el vizsgálni kvázikristályos anyagokat, melyeket így shechtmanitnak neveztek el.
A shechtmanitok vizsgálata közben ötfogású kristályszimmetriát találtak, amiről addig úgy gondolták, hogy képtelenség. Azért képtelenség, mert ötszögekkel nem lehet a síkot maradéktalanul lefedni.
A kvázikristályoknál térben viszont négy atom alkot egy tetraédert, 20 darab ilyen tetraéder kis torzulásokkal ikozaéderré áll össze. Az ikozaéder hat darab ötfogású szimmetriatengellyel rendelkezik, ezért nem lehet kristályszerkezet elemi cellája.
Kis méretekben – néhány ikozaéder – még viszonylag kicsik a hézagok, minél összetettebb a szerkezet, annál nagyobb hézagok maradnak az ikozaéderek között, ezért ez az elrendezés nem terjedhet ki egy teljes kristályra, ezért tekinthető csak “kvázinak”.
Az izraeli származású Daniel Shechtman Tel Avivban született 1941-ben. Kutatásait kezdetben az Izraeli Technológiai Intézetben, majd az amerikai Ames Laboratóriumban, később anyagmérnökként az Iowa-i Állami Egyetemen végezte.
1982-ben fogadták el hivatalosan a kvázikristályok felfedezését. Daniel Shechtman 1998-ban fizikai Izrael-díjat nyert, 1999-ben Wolf-díjat. 2011-ben pedig Nobel-díjjal jutalmazták eredményeit.
