Némi tökösség, és a Válótársak fergeteges is lehetett volna

Az RTL Klub néhány éve örvendetes módon felébredt, körülnézett, meglátta a televíziós forradalom kitermelte jobbnál jobb tévésorozatokat, és úgy döntött, kockáztat és beszáll a játékba. Pedig országosan fogható, piacvezető kereskedelmi csatorna lévén nem lenne éppenséggel rákényszerítve. A nézettségi adatok alapján az átlagos magyar tévénéző teljesen jól elvan a rutinszerű napi szappanoperával, scripted realityvel, és a szokott középlangyos sorozatepizódokkal tetszőleges amerikai városra írt helyszínelőktől a török amorózókig. Hétvégén egy-egy film vagy valami zenés-táncos szórakoztató show, és a csatorna máris erőlködés nélkül nyeri a főműsoridőt.

Mégis, az egyre elérhetőbb kábeltévés és streamingpiac közben azért kínál nem kevés alternatívát, mégpedig olyan bitangerős produkciókkal, amelyek mellett a százhetvenhetedik ugyanolyan epizódjával jelentkező CSI: Mucsaröcsöge csak azért veszi fel a versenyt, mert a kedves néző még nem vált készségszintű tartalomfogyasztóvá. Magyarán, amíg – nem tudván, hogy elmúltak már azok az idők, amikor a tévézés „eszi, nem eszi, nem kap mást” alapon működött – megszokásból nézi a B-kategóriát. Mindezt természetesen a hazai szakemberek is pontosan tudják, és előremenekülésként elkezdtek óvatosan bele bele kóstolni az érdemleges sorozatgyártásba. Az „érdemleges” jelző nem véletlen: természetesen a hazai tévécsatornák nem ma kezdtek el tévésorozatokat gyártani, csak éppen a legtöbb korábbi próbálkozást a feledés jótékony homálya fedi, minthogy zömében néhány epizód után elkaszált, kínosan rossz zsengék voltak ezek.

Így aztán az RTL Klub érezhetett némi szkepszist a sajtó és a közönség részéről, amikor belevágott, például, a Válótársakba: nem sokan tettek volna nagyobb összeget a sikerre. Pedig megtehették volna, mint kiderült, a sorozat ugyanis kimondottan erős nézettséggel, a közönség pozitív fogadtatásával és viszonylag elégedett kritikákkal kezdett, ezt a szintet pedig sikeresen tartotta a második évadban is, idén pedig a harmadik évad is képernyőre kerül, hogy lezárja a válófélben lévő párok történetét.

A női mellek túlságosan dominálnak a Válótársakban, pedig nem lenne rá szükség

Az RTL Klub új sorozata kevesebb Stohl Bucit és bazári meztelenséget is elbírna, de ettől még a csatorna legminőségibb szériája.

Az előző évad végére Jociékhoz végül is megérkezett a Szonja által két évad óta várt utódból mindjárt kettő is, Dávid visszacuccolt a családi otthonba, Bálint meg azon tipródik, hogy neje addig támaszkodott férje viselt dolgai nyomán Bálint öccsére, amíg össze nem melegedtek. Az új évad kezdetén Joci igyekszik megtalálni magát az apaszerepben, miközben Szonja őrült hullámvasutat játszik az angyali anya és az infantilis őrült szerepe között. Dávid már megint / még mindig a lelkét kitéve próbál bevágódni frigid nejénél, kevés sikerrel, Bálint meg leginkább nagyüzemben szenved, ám igyekszik legalább abban változni, hogy random nők megfektetése helyett a gyerekei nevelésébe teszi energiái nagy részét, már úgy a maga módján, pizzával és kanbuli miatt elmaradt iskolába indulással. A fiúk ugyanis, bár a kan-lakot eladták, azért épp eleget lógnak együtt ahhoz, hogy megcsinálják a maguk állatságait.

A záró szezon egyelőre pontosan ugyanazt hozza, mint az eddigiek, eltekintve a képernyőn felvonuló szabadon pattogó fedetlen női mellek számától, amelyek tekintetében egyelőre meglepően szolid az új évad – ám ne aggódjunk, még csak az első két epizódot volt alkalmam megnézni, van még idő a cicikre bőven. Az ugyanakkor, hogy többségében az eddig megszokottakat hozza az utolsó évad, nem biztos, hogy olyan nagyon jó hír: tény, hogy rosszabb nem lett, de, sajnos, jobb sem, megmaradt annak a kockázatkerülő, se hús, se hal dramedyféleségnek, ami drámának nem elég mély, komédiának meg nem elég vicces.

A stílus is hasonló, mint amit megszoktunk: erősnek szánt, ám alig közepes egysorosok vegyülnek többé-kevésbé sikerült dialógusokkal, a színvonal egyenetlen, hol sikerül elkapni egy karikaturisztikusabb vonást vagy épp valódi vívódást, hol elnagyolt marad az is, ami mélynek, az is, ami viccesnek van szánva. Furcsamód, bár a sorozatot inkább vígjátékként exponálja a csatorna, még mindig inkább a drámavonal az, ami valamelyest megvalósul, köszönhetően a színészeknek, míg a poénok többnyire nem tudnak igazán ülni. Hát persze, hogy nem, ha egyszer a humort még mindig a trágársággal keverik: néhány kurvázás és enyhébb káromkodás, ezen kellene nevetnünk, és biztosan sokan fognak is, a kakapoénok sosem kopnak el, de azért igazán nagyot dobni csak azzal nem lehet, hogy Scherer Péter sopánkodik egyet a minden nő ravasz / kurva / csak a pénzre hajt vonalon. A humort így jelenleg Alföldi Róbert képviseli egy személyben, aminek egyrészt örülünk, mert ritkán látni Alföldit rendező helyett színészként, plusz valóban óriási, ahogy a bizarr terapeutát alakítja, másrészt viszont kicsit elszomorító, hogy ennyire a színész hátán van a teher, hogy beletegye a produkcióba, ami a forgatókönyvből kimaradt.

Pedig az alkotógárda már többször bizonyította a rátermettségét, itt viszont a – tippem szerint a csatorna elvárásai miatt eluralkodott – kockázatkerülés kihúzta a talpuk alól a talajt: a sorozat jelenlegi formájában ahhoz, hogy legyen valódi súlya, nem mer elég erős drámai állításokat tenni, ahhoz pedig, hogy valóban jól szórakozzunk rajta, nem elég erősek a poénok. Így esett meg az is például, hogy a ráérős dramaturgia és vágás nyomán fellépő enyhe unalmamban elkezdtem észrevenni olyan bakikat, amelyek poénok híján gondoskodtak a szórakoztatásomról. Gondolok itt az olyan parádés sutaságokra, hogy például hőseink úgy gondtalanul pénzesek, hogy látszólag egy percet nem töltenek munkával, hiszen a legváltozatosabb napszakokban képesek az aktuális ökörségüket végrehajtani. Apropó napszakok, a sorozat időkezelése összességében is felvet kérdéseket, sosem tudni, hogy épp hol tartunk a nap menetében, ennek megértésében lehet, az sem segít, hogy például hőseink a délelőtti órákban – legalábbis minden erre a napszakra utal – teljes díszöltözetben és hangulatvilágításnál borozgatnak otthon, vagy hogy az iskoláskorú gyerekeket derűs napvilágnál elküldik aludni.

Mindezzel együtt a Válótársak ígéretes, a szó legszorosabb értelmében: bár a biztonsági játék – ami egyébként A mi kis falunknak is a legtöbbet ártotta – megakadályozta, hogy igazán erős legyen akár drámában, akár poénokban, de azt már látni belőle, hogy az RTL elkötelezett az igényes saját gyártás irányába, már csak egy kis bátorság kell ahhoz, hogy a biztonságos langymeleg szintje felé lépjenek.

A Válótársak harmadik évada január 4-én 21:05-kor debütál azt RTL Klubon, a további részek is csütörtök esténként futnak majd.