A Heti Válasz készített interjút a 13-szoros magyar válogatott Sallói Istvánnal. Az 51 éves korábbi futballista és sportvezető 2010 óta szakértőként dolgozik egy tévécsatornánál, Dárdai Pál irányítása alatt pedig a magyar válogatott stábjában is szerepet kapott. Sallói szerint el kell döntenünk, hogy a klubfocit vagy a nemzeti csapatot tekintjük fontosabbnak.
Forrás hiányában egyszerre minden problémát nem lehet megoldani. Az a kérdés, hogy a válogatottat vagy a klubfocit akarjuk-e az elitkörbe emelni. (…) Beszéljünk először a válogatottról, amely tavaly 40 év után kijutott az Európa-bajnokságra és ott helytállt. Mivel csak tíz éve működnek akadémiák, és öt éve javult jelentős mértékben a futballinvesztíció, ezt a sikert előrelépésként kell elkönyvelnünk
– állapítja meg Sallói, aki szerint az andorrai vereség az egyetlen vállalhatatlan eredmény a vb-selejtezőn, a feröeri 0-0-val egyszerűen csak besült a csapat, van ilyen.
Sallói István arról is beszél a Válasznak, hogy nem az volt az igazán nagy baj, hogy Portugália és Svájc megelőzött bennünket, hanem hogy a fiatalok, a jövő nem épült be a csapatba.
Nem elég jók (a fiatalok). Van, aki taktikailag, van, aki mentálisan. Van, akinek túl erős a környezet, más meg nem elég ambiciózus.
Akkor selejtet termelnek az akadémiák, kérdezi az újságíró. Sallói szerint korai ítéletet mondani, de az egyértelmű, hogy Détári Lajos óta nincs nemzetközi klasszisunk. Nem ért egyet a bentlakásos akadémiai rendszerrel sem, mint mondja, egészségtelen tizenéves fiatalembereket rezervátumszerű környezetben tartani. Rendes emberek lesznek, de nem tudják majd feltalálni magukat a pályán. Azt is tudni véli, mi rombolja a fiatalok mentális bázisát.
A statisztikák alapján ma egy korosztályban nyolcezer gyerek kezd futballozni, belőlük átlagosan harmincnak van esélye elérni az NB II-es, tizenötnek az NB I-es szintet, hárman szerződhetnek külföldre, és ugyanennyien lehetnek a válogatott tagjai. (…) Izraelben az első osztályú futballisták presztízse magasabb, mint az ügyvédeké, nálunk viszont a labdarúgó az ingyenélő szinonímája
– mondta a szakértő.
Az lehetne a megoldás, mondja, hogy ha a fiatalokat rangos nemzetközi tornákon versenyeztetnék, vagy a 16-17 éves focistákat elküldenék Hollandiába, Belgiumba, Németországba, hogy nyomás alatt tanulja a labdarúgást.
A klubcsapatoknál egészen más a helyzet szerinte. Nekik kész, jó játékosokat kellene vásárolni ahhoz, hogy bármilyen eredmény elvárható legyen tőlük. Ehhez meg – értelmesen elosztott – pénz kellene, ugye.
Hozzávetőlegesen húszmillió eurós költségvetésű kluboknak van jó esélyük csoportkörig jutni a nemzetközi porondon, a többiek bejutása esetleges. (…) Ehhez képest a Ferencváros vagy a Videoton három-négymilliárdot, a többi magyar klub egymilliárd körüli összeget költ magára. És ezek a pénzek többsége nem a jegybevételekből és egyéb kereskedelmi tevékenységből érkezik, hanem felülről, valamilyen központi csatornán keresztül. (…) A célra koncentráló elosztással minden évben lenne EL- vagy BL-csoportkörös csapatunk, amely a pénzdíjakból, játékoseladásokból saját lábra állhatna.
Az egykori válogatott úgy véli, a magyar stadionépítési láz sem segít túlságosan a klubok bevételein. Nincs néző ugyanis, hiába a csilivili stadionok, meg arénák.
Nem a mai igényekhez építünk bővíthető lelátókat, hanem a jövőbeni reményeinkhez. A debreceni Oláh Gábor utcai pályán például tízezren fértek el. Ha hat-hétezren kimentek, már teltház-közeli volt a hangulat. Az új, húszezres stadionnak hatezer ember meg sem kottyan, és aki kimegy, azt is zavarja az üresség. Legközelebb már ő is otthon marad, mert a nézőt taszítja a nézőhiány
– elemzi a helyzetet Sallói, aki szerint ugyanez a helyzet Újpesten, de Diósgyőrben és Székesfehérváron sem lesz más a helyzet, ha kész lesz az új komplexum. Szerinte az is probléma, hogy a kamerák 90 percig az üres székeket mutatják, holott a főlelátón meglehet sokan vannak – úgy fogalmaz, baj van a termékkel, de legalább annyi az eladással is.
Amerikai mintára átszervezném a bajnokságot. Az elitliga klubjait 16-ra emelném, és megszüntetném a kieséses rendszert, mert igazi tulajdonosok nem fektetnek be olyan csapatokba, amelyek könnyen a senkit nem érdeklő második vonalban találják magukat.
Hozzáteszi, az idegenlégiósok számát csapatonként nyolc főben határozná meg, de engedné, hogy a helyekkel kereskedjenek a klubok. Végül a kapitánykérdésről is megkérdezik, hát el is mondja, szerinte mi lenne a jó út.
Szakmailag megkérdőjelezhetetlen személyiség, nagynevű kapitány kell. Tehát külföldire szavazok, de mellé fiatal magyar edzőket (Szabics Imre, Lőw Zsolt, Szélesi Zoltán) kellene szerződtetni, hogy tanuljanak.
