A hétfőn lezajlott népszavazás előtt a legfontosabb külföldi partnerek vérmérsékletük szerint bírálták a kurd vezetést. A nyugati országok, élükön az Egyesült Államokkal, száraz, diplomatikus stílusban kérték a népszavazás elhalasztását, míg Irán nemcsak megengedhetetlen lépésnek nevezte a referendumot, de szankciókat is kilátásba helyezett.
Törökország, ahol a legnagyobb kurd kisebbség él, szintén nem örült a döntésnek, de komoly fenyegetéseket nem helyezett kilátásba. Az iraki kormány pedig meglepően csendben volt ahhoz képest, hogy belőle akar kiválni Kurdisztán; semmilyen invázióval, katonai akcióval vagy büntetőjogi következménnyel nem fenyegettet. A legpragmatikusabban egyébként az oroszok reagáltak azzal, hogy nem reagáltak.
Az esemény békés volt, zavargásokról, robbantásokról nem volt hír. A kurd biztonsági erők kitettek magukért minden értelemben. Az államiság egyik alapvető kihívása, hogy képes-e a vezetés a terület belső biztonságának és külső határainak a szavatolására. Az első sikerült, a második csak most fog eldőlni.
Szembenálló erők
Papíron a kurd fegyveresek, a pesmergák nagyjából 150 ezer főt tesznek ki, de ez nem egy állandó hadsereg, hanem milicía jellegű szervezet, a katonák nincsenek folyamatosan szolgálatban. A pesmergák ráadásul nincsenek egységes parancsnoki iránytás alatt sem, mert a két kurd párt, a KDP és a PUK saját, 20-30 ezer fős egységet is fenntart. A mellettük levő, közösen fenntartott egységek irányítása vegyes, ahol KDP-s a parancsnok, ott a PUK adja a parancsnokhelyettest. Végül vannak az úgynevezett Pesmerga Minisztérium alá tartozó egységek, amelyek létszáma nem teszi ki a tízezret sem.
A kurd erők legnagyobb gyengesége a felszerelésük hiányossága. A haderő többsége csak kézifegyverekkel, kalasnyikovokkal és RPG rakétavetőkkel van felszerelve. Csak a két párt egysége rendelkezik néhány tucat, még Szaddam Husszein hadseregétől zsákmányolt harckocsival, tüzérségi eszközzl. Az elmúlt két évben kapott nyugati támogatás is főleg a kézifegyverekre vonatkozott, kiegészülve a relatíve modern, de kislétszámú harckocsielhárító eszközökkel. Kurdisztánnak nincs légiereje, mindössze néhány könnyű helikoptere, amelyek a kurd belügyminisztériumhoz tartoznak.
Ez a haderő az iráni vagy a török hadseregnek nem lenne ellenfele egy totális háborúban, bár igaz, hogy ilyenre nem is készül senki. A kurdok nagy előnye a földrajzi adottságok mellett a kiváló helyismeret és a lelkesedés, az elkötelezettség a saját nemzetük iránt. A Törökországgal és Iránnal határos területek jó része olyan hegyvidéki régió, ahol a modern légierő vagy a harckocsik nem sokat érnek, és a terület pontos ismeretével sikeresen lehet felvenni a harcot bármilyen hadsereggel.
A nagy kérdés természetesen az iraki kormány és hadsereg reakciója, hiszen ha valakinek, akkor nekik nem érdekük a kurdok elszakadása. Egy ilyen konfliktus esetén tanulságos az, ami 1974-ben vagy akár az 1980-as években történt a pesmergák és az akkor még Szaddam Husszein irányítása alatt álló hadsereg között. A szembenálló felek közötti különbség akkor is megvolt, és az iraki hadsereg nem tudta legyőzni a kurdokat, az erejéből épp csak arra futotta, hogy a nagyobb városokat ellenőrzése alatt tartsa. Az igazsághoz az is hozzátartozik persze, hogy akkor a kurdok Szíriából és Iránból rengeteg támogatást kaptak, ami most, hogy mind Bagdad, mind Damaszkusz Teherán befolyása alatt áll, esélytelennek látszik.
Az iraki hadsereg esélyei
A kérdés tehát, hogy az iraki hadsereg mire lenne képes egy ilyen konfliktusban. Egyrészt láttuk, hogy egyharmaduk 2014-ben hogyan futott szét az Iszlám Állam moszuli győzelme idején. A pánik több hadosztálynyi katonai és rendőri erő felbomlásához vezetett. Azóta amerikai és nyugati segítséggel 30-40 ezer iraki katona kapott kiképzést és felszerelést, nagyrészt őket vetették be később Moszul visszafoglalásánál is.
A morál sokat javult, az elmúlt évek harcaiban sokat fejlődtek és tapasztaltak, de a mai napig kérdés, hogy amerikai koordináció és légitámogatás nélkül mire képesek. A körülbelül ötezer amerikai kiképző egy része ugyanis valójában inkább tanácsadó, a frontvonalak mögött segítettek a műveletek, támadások megtervezésében, mentorálták a frontvonalban harcoló iraki erőket.
Az iraki hadsereg rendkívül súlyos veszteségeket szenvedett magához képest. Az ország elitalakulatának mondott, fekete egyenruhájukról könnyen felismerhető Terrorelhárítási Szolgálat egy nyolcezres katonai alakulat. Ez az egység vezető szerepet játszott Moszul felszabadításban, a 9 hónapnyi ostrom alatt szinte mindig ők jelentették az éket, ami először nyomult be a városrészekbe. Becslések szerint csak az ő veszteségük elérte a 40 százalékot.
Egy polgárháború esélyei
Ráadásul a terrorszervezetnek még mindig vannak területei Irakban, az utolsó nagyobb régió ellen épp a népszavazás előtti napokban indult meg az offenzíva.
Az Iszlám Államtól visszafoglalt területeken sem tört ki azonban a béke. A terroristák nagyon gyorsan tudnak váltani és visszatérni a régi „üzemmódba”, azaz útszéli pokolgépeket telepíteni, autóba rejtett robbanószereket robbantani, célzott likvidálásokat végrehajtani. Ez egyben azt is jelenti, hogy az iraki rendőrség és a hadsereg az elmúlt években felszabadított területeken továbbra is le van kötve.
Szakértői becslések szerint az iraki hadsereg létszáma – beleértve a Terrorelhárítási Szolgálatot is – valahol 80 ezer körül van, igaz, ezek a becslések a pesmergák létszámát sem teszik többre 100 ezernél.
Ahol kétségtelen előnyt élvez Irak, az a légierő. Az elmúlt években Bagdad a legmodernebb orosz támadó helikopterektől kezdve a cseh kiképző- és támadó repülőgépeken át az amerikai vadászbombázókig és felderítő repülőgépekig mindent összevásárolt, amivel támadhatta az Iszlám Állam terroristáit. Repülőgépekkel persze nem lehet megnyerni egy háborút, de arra bőven elegendők, hogy megkeserítsék Kurdisztán külkapcsolatait a közeljövőben.
Kényes kérdések
A bagdadi parlament és kormány lassan reagált a sokkból, a hétfői népszavazás után csak szerdán indultak meg az események, amikor Bagdad olyan intézkedéseket fogadott el, amelyek nem jelentenek agressziót, de megpróbálnak nyomást gyakorolni velük a kurdokra. Haider al Abádi miniszterelnök bejelentette, hogy három napot ad Kurdisztánnak, hogy a nemzetközi határátkelőit adja át az iraki határőrségnek.
Emellett ott van a két nemzetközi repülőtér Erbilben és Szulejmanijában. Az üzletemberek, a diplomáciai delegációk és segélyszervezetek mind repülővel érkeznek, és ha a repülőterek nem tudnak utasokat fogadni az iraki tiltás miatt, Kurdisztán gyakorlatilag el lesz zárva a külvilágtól. Ebben a kérdésben Irak mellett van az erő (légiereje csak neki van) és a nemzetközi jog is.
A kérdés onnantól válik kényessé, hogy jelenleg több ezer európai és amerikai katona állomásozik Kurdisztánban, jelentős részük épp a reptéren rendezte be a bázisát. Őket hogyan fogják ellátni? Mi történik akkor, ha a bagdadi kormány felszólítja az Erbilben működő főkonzulátusokat, hogy zárjanak be, hiszen azok jogilag csak a nagykövetségeik mellett, és a bagdadi kormány engedélyével működhetnek? Az iraki kormány azzal is megfenyegette a kurdokat, hogy a hadsereg elfoglalja a kurdok kezén levő kőolajkutakat Kirkuk városánál. Ez volt az első alkalom, hogy Bagdad a hadsereg bevetését is kilátásba helyezte.
Bárhogy is alakulnak az események, az újabb hírek alapján Kurdisztán kilátásai már korántsem olyan fényesek, mint pár napja. Hiába volt szövetségese és partnere Erbilnek a fél világ két éven át az Iszlám Állam elleni harcban, most úgy tűnik, a legtöbb ország marad a nemzetközi jog szabályainál, és kitart Bagdad mellett.
Abban bízhatunk, a világon senkinek sem érdeke egy újabb konfliktus kialakulása a Közel-Keleten, senki sem akarja, hogy az arab tavasz, majd az Iszlám Állam okozta káosz után újabb konfliktusok jöjjenek. Így várhatóan mind az amerikaiak, mind az oroszok mindent meg fognak tenni azért, hogy a feszültség csökkenjen, és a két fél között inkább párbeszéd, mint a viszály domináljon.
Kiemelt kép: MTI/EPA/Mohamed Meszara
