Ugyan ki hallott ilyet? Hiszen már csecsemőkorban elkezdődik az esti fültisztitási mizéria a kifejezetten babáknak gyártott speciálisan hajlított fülpiszkálókkal. Később aztán folytatódik a sárga testnedv elleni hadviselés, amikor a szülők rápirítanak a kamaszra, miközben feltűnésmentesen próbálna kisomfordálni a fürdőszobából, hogy „kipucoltad a füledet?!”. Szóval nem csoda, ha ezek után felnőttkorra beidegződik a fürdés utáni kényszeres fültisztítási procedúra.
A fenti mondatot egyébként az Amerikai Fül-Orr-Gégészeti Társaság (American Academy of Otolaryngology ) január 3-án megjelent legfrissebb iránymutatásában fogalmazták meg. A tanulmány szerint Amerikában évente 12 millió embernek okoz problémát a hallójáratot eldugító fülzsír, ami az egészségügy számára 46,8 millió dolláros kiadást jelent éves szinten. A beékelődött ragacsos anyag pedig egyértelműen a helytelen tisztításnak köszönhető.
Magyar statisztikákat nem ismerünk a témáról, az általunk megkérdezett szakorvosok tapasztalata azonban a hazai helyzetről sem mutatnak sokkal jobb képet.
Dr. Jósa Valéria óvatos becslése szerint a magyarok minimum 75 százaléka fültisztítópálcikával tisztítja a fülét, szinte minden nap.
Megkockáztatom, hogy több magyar ember ad a füle tisztán tartására, mint ahányan időt és energiát szánnak az alapos fogápolásra.
Hogy a világszerte elterjedt mániákus fülpucolás honnan eredeztethető, arra nem igazán vannak válaszok. A Washington Post cikke szerint a fültisztítópálcikát először 1923-ban dobta piacra a Q-tips nevű cég, és ekkor még úgy reklámozták a terméket, mint egy eszközt, ami a szem, az orr, az íny és a fül tisztítására használható. Csak ötven évvel később került rá a dobozokra a figyelmeztető címke:
Egyes csomagolásokon pedig ma már az is fel van tüntetve, hogy egyáltalán ne használja fültisztításra.
Szintén ezen cikk említi meg azt az érdekességet is, miszerint a hallójárat tisztogatása azért olyan elterjedt, mert jó érzés. A fül ugyanis tele van érzékeny idegvégződésekkel, és ezek csiklandozása zsigeri örömöt vált ki. De ez még nem minden: a bőrgyógyászok szerint ugyanis a vattás eszköz öngerjesztő folyamatot indít el, mivel minél többet használjuk, annál inkább késztetést érzünk rá. Ha ugyanis eltávolítjuk a fülünkből a fülzsírt, akkor az viszketni kezd, a kellemetlen érzést pedig csak úgy tudjuk csillapítani, ha valamit beledugunk a hallójáratba. Ettől azonban csak még inkább kiszárad. Világos a probléma, igaz?
A fülzsír nem ellenség
Bármilyen bizarr sárga színű is a váladék, ami a fülünkben termelődik, az nem valami rendellenes, koszos dolog, amit el kellene távolítani. Sőt, éppen ellenkezőleg!
A fülzsírnak gyakorlatilag védekező és tisztán tartó funkciója van. Gomba és baktériumellenes anyagokat tartalmaz, megakadályozandó, hogy ezek elszaporodjanak a hallójáratban. A ragacsos váladékba beletapadnak a fülbe kívülről bekerült kórokozók, illetve a hallójárat bőréről lehámló legfelső réteg. A sárgás anyag a dobhártya előtt kezd el termelődni, és kifelé mozgó tendenciát mutat, vagyis normál esetben azoknak is teljesen tiszta lesz a füle, akik egyáltalán nem nyúlnak hozzá, hiszen a fülzsír előbb-utóbb kipottyan a hallójáratból.
-magyarázza a folyamatot dr. Holpert Valéria fül-orr-gégész szakorvos.
A hallójárat tehát öntisztul, paradox módon éppen annak a váladéknak a segítségével, amit az ember megveszekedetten üldöz a fültisztítópálcikával vagy a törölköző összecsavart végével. A harc pedig nem csupán felesleges, de ahogy korábban utaltunk rá, egyenesen káros is, hiszen gondoljunk bele, mi történik akkor, ha egy egyik végén zárt járatba beleszuszakolunk egy majdnem ugyanakkora átmérőjű eszközt. Megtisztítani fizikailag lehetetlen ezzel a módszerrel, viszont így csodálatosan el lehet tömíteni bármilyen csőrendszert– figyelmeztet a doktornő.
Durvább mint egy jó kis középfülgyulladás
Amennyiben napi szinten visszanyomkodjuk a hallójáratunkba a távozni igyekvő váladékot, fülzsírdugó alakulhat ki a fülben, ami lezárja azt, és emiatt romlani fog a hallásunk, illetve kellemetlen nyomásérzésünk lehet. Ám ez csupán a kezdet, ennél sokkal rosszabbul is járhatunk – figyelmeztet dr. Jósa Valéria a Róbert Károly Magánkórház fül-orr-gégésze.
A fülzsírdugó nem kellemes, de az úgynevezett hallójárat-gyulladás őrjítően fájdalmas is. A vattás pálcikával vagy a törölközővel az emberek mikrosérüléseket okozhatnak a hallójárat bőrén, ami így könnyen begyulladhat. Ez főleg meleg időben, nyáron következhet be, amikor strandra járunk, és kevésbé tiszta víz éri a fület. A hallójáratban kialakult nedves, meleg helyen a baktériumok és a gombák elkezdenek szaporodni, és már kész is a baj. Teljesen beszűkítheti a hallójáratot, és olyan erős lehet a fájdalom, mint egy középfülgyulladásnál.
Csakhogy, amíg ezen betegségnél viszonylag gyorsan kezelhető még egy csúnya stádium is, például a fül felszúrásával, addig a hallójárat gyulladásnál ez a módszer nem működik. Emiatt akár négy-öt napig is eltarthat az elviselhetetlen, feszítő fájdalom – folytatja a doktornő, majd hozzáteszi, ilyenkor még a legerősebb fájdalomcsillapító is kevésnek bizonyulhat.
Ha nem vagyunk hajlandóak lemondani róla
A hallójárat tisztán tartásához tehát nem szükséges emberi beavatkozás, legalábbis normál esetben. Ez alól csak azok lehetnek kivételek, akiknek hajlama van több fülzsír termelődésére, esetleg túl szűk a hallójáratuk anatómiailag vagy műtét következtében. De az otthoni módszerek ekkor sem vezetnek eredményre. Amennyiben reggelente gyakran dugul a fülünk, vagy tompán hallunk, vagyis úgy érezzük, valami nincs rendben, forduljunk szakorvoshoz, ahol a megfelelő eszközökkel elvégzik a szükséges beavatkozást.
Dr. Jósa Valéria otthonra maximum a speciális fültisztító spray-ket ajánlja, de ezek közül sem hatékony mindegyik (akad, ami szinte csak vizet tartalmaz), így meglátása szerint a tiszta paraffinolajos csepegtetés a legcélravezetőbb, ami megsegíti a fülzsír távozását.