Már az elején érdemes leszögezni, hogy sokkal több a szegény ország a világban, mint a tehetős. Az okok sokfélék, hogy mitől válik azzá egy ország. Persze sokan csak a külső adottságokat sorolnák ide, de ez meglepő módon, többnyire nem így van. A humán tőke mértéke a megoldás!
A világ majdnem 200 országa közül 25 nagyon gazdag. A gazdagság azt jelenti, hogy lakói évi 30 millió forint felett visznek haza. Huszonötnél ugyanakkor sokkal nagyobb a szegény, sőt, nagyon szegény országok száma. A legszegényebb 20 országban az éves kereset 275 ezer, vagy napi 1000 forint alatt áll. Min múlik, hogy egy ország mennyire gazdag vagy szegény? Alapvetően három fő tényezőn.
Az intézményrendszer a legfontosabb. A gazdag országokban rendre jól működő intézményrendszert találunk, míg a szegényekben nagyon rosszakat. Egészségügy, oktatás, jogrendszer, közlekedés, szociálpolitika, adórendszer, stb. Egyértelmű az összefüggés. A jól működő intézmények megbízhatóbbak, kevésbé korruptak. A szegény országok pedig rendre nagyon korruptak.
Ha egy ország korrupt, nem tud elegendő adót begyűjteni egy jó intézményrendszerre, amely a szegénységi csapdából meneküléshez volna szükséges. A világ legszegényebb 20 országából a vagyon fele offshore számlákra vándorol. Ezekben az országokban az így elveszett állami bevétel átszámolva, több ezermilliárd forintnyi. Anélkül ezek az országok nem tudják fejleszteni a rendőrséget, az oktatást, egészségügyet, közlekedést.
A klán-alapú gondolkozás is nagylelkűen támogatja a korrupciót. Egy gazdag országban a munkaerő felvétel például úgy fest, hogy a cég több jelölttel készít interjút, és a személyes ismeretségektől függetlenül a legjobb jelölt fut be. De a szegény országokban már ezen a szinten is korrupt a folyamat, legtöbbször az emberek a „saját csapatukból” választanak: nagybácsik, bátyók, a törzs másik tagja kerül a pozícióba. Ez oda vezet, hogy a népesség intelligenciája és tehetsége nem fejlődik megfelelően.
Kultúra, vagyis milyen humán tőke lakik az emberek fejében, és miben hisznek. Egészen kirívó a szegény területek és a vallásosság összefüggéseit mutató a statisztika. Az az általános tendencia, hogy minél kevesebb a vallásos polgár, annál nagyobb a valószínűsége, hogy az ország gazdag. A világ 20 leggazdagabb országában (leszámítva ezek közül az USA-t), a lakosság több mint 70 százaléka azt gondolja, hogy a vallás nem fontos az életükben.
Ezzel ellentétben, a világ legszegényebb országaiban extrém sok a hívő. A leges-legszegényebbeknél, tehát például Nigerben, Bangladesben, Szomáliában vagy Kongóban, gyakorlatilag minden állampolgár mélyen vallásos. A vallásosság azért gyengíti a vagyonosságot, mert olyasmiket táplál, hogy valami „itt és most” nem megoldható, ezért a belsőre kell figyelni és egy másik világ felé kell fordulni. Kevésbé érzékelhető így a nyomor. De a gazdagok országoknál éppen ellenkező a helyzet: a polgárok nagyon is hisznek abban, hogy a saját erőfeszítéseikkel és tehetségükkel, igenis meg tudják változtatni a sorsukat.
A legszegényebb országok túlnyomórészt trópusi régióban találhatóak. Ez nem véletlen, az élet arrafelé sokkal nehezebb. A problémák a mezőgazdasággal kezdődnek. A trópusi növények szénhidrát tartalma általában alacsony. A szegény országoknak rendre gyenge a termőtalaja. A trópusokon a növények kevesebbet is fotoszintetizálnak, a háziállatok pedig a magas páratartalom és a sok cecelégycsípés miatt aluszékonyak, inaktívak. Az embereket súlyos kórok veszélyeztetik, a legszegényebb országokban a lakosság minden tagja legalább 5 trópusi kórtól fertőzött – egyszerre. És még lehetne hosszan sorolni a hátrányokat. A gazdag országok átlag klímája 16 fok, a statisztikák alapján ez az ideális átlaghőmérséklet a jóléthez.
A szegényebb országokban nagyon rosszak a földrajzi összeköttetések. Az olyan országok például nagy hátrányban vannak, amelyeknek nincs tengere. Bolívia és Paraguay a legszegényebbek Dél-Amerikában. Ázsia legszegényebb országai, Afganisztán, vagy Mongólia szintén tengerpart nélküliek.
És ide tartozik a természeti kincsek kérdésköre is. Ezek az anyagok igazi bajkeverők – paradoxon, de gyakran a szegény országoknak van belőlük sok! Közgazdászok ezeket a forrásokat „Erősítőknek” nevezik: egy jó intézményrendszerrel rendelkező országot gazdagítanak, de egy rossz intézményrendszerrel bírót még szegényebbé tesznek, és végül úgynevezett forráscsapdához vezetnek. Például Kongó ásványkincsekben a világ egyik leggazdagabb országa,
Tantalitból például nekik van a legtöbb, amiből minden egyes mobiltelefonban találunk egy kicsit. De ez az ásványkincs-vagyon csak a felső osztályt segíti pénzjutáshoz anélkül, hogy a teljes társadalom együttműködne. Egy ilyen kitermelést egy kis csoport igazságtalanul kézben tarthat néhány fegyveressel, és simán kijuttatja az árut a magán eszközeivel a piacra.
De mégis mit tehet egy szegény ország, ha ilyenek az adottságai? Egy nemzet vagyonának kb. fele az intézményrendszere felől termelődik, körülbelül 20% köszönhető a társadalom kultúrájának, és 10-10% tulajdonítható a földrajzi szélességi foknak, a világgal való összeköttetésnek, és a földtani jó szerencsének. A döntéshozói szinten ezek a tényezők sokkal jelentőségteljesen figyelembe veendőek, és ezek lehetséges fejlesztése eldöntik a fejlődés irányát, jellegét is.
A témában Éber Márk Áron, az ELTE szociológusa (PhD), egyetemi adjunkusa is kifejtette meglátásait, véleménye a videóban található.
