Kétféle módon pillanthatunk be egy politikus magánszférájába. Az egyik út, ha az illető valahogyan lelepleződik, kiszivárognak róla dolgok, kiderül valami kellemetlenség róla, legyen az drogokkal, örömlányokkal, egzotikus helyekkel (például Ibiza, csak hogy a hasamra üssek), vagy helikopterekkel kapcsolatos.
Az ilyesfajta bepillantásra nem érkezik engedély, épp ez a lényege. Lehullnak leplek, és hopp, meglátjuk, mi van a sima modor, a hivatalos szöveg, a megkomponált látszat mögött.
A másik az, ha a politikus úgymond kitárja az ajtaját, beenged, és látni hagyja, hogyan él. Nem kérdés, melyik út vezet közelebb a valósághoz. De ha már egy médium a második utat választja, fel lehetünk rá készülve, hogy egy igencsak kitalált képet tálalnak majd elénk, egy kvázi-életet, és arra is, hogy
mindennek célja van.
Nem hihette el egy pillanatig sem az ATV stábja, hogy amikor például Vona bicepszét nézegettük és értesültünk arról, milyen nő való a kedvére, hogy ők például valóban bemutatnak valamit (bár miért kellene nekünk, nézőknek fajvédők magánéletében elmerülnünk? Miért kell egyáltalán szélsőségesen gondolkodó embereket mutogatni?!), hogy esetleg kiugrasztják a nyulat a bokorból és nem
a Jobbik malmára hajtják a vizet
azzal, hogy vezetőjüket megmutatják egy igencsak hosszú portréműsorban. Hogy felvillantják az úgymond emberi arcát.
Mert ez az egész csak egy kemény lépés a játszmában, a párt emberközelibbé tételében, és nagyon szomorú látnom, hogy sodródik bele a sajtó és a televízió mindennek a kiszolgálásába. (Feltételezem, sok pénz van a dolog mögött. Az imidzsre költeni kell.) Azt gondoltam (feltételeztem, reméltem), hogy a csatorna levonja a tanulságokat (magába néz, elszégyelli magát), hiszen saját maguk előtt is nyilvánvaló lesz, hogy valaminek nagyon az aljára értek.
Nos, nem így történt, és ennek ékes példája a Dúró Dóráról készült legutóbbi adásuk, amely kettős portréra sikeredett, Dúró mellett legalább olyan hangsúlyosan jelen van a műsorban a férj, Novák Előd is.
Nagy kérdés a műsor kapcsán, hogy mégis, hol a határ, meddig mehet el (süllyedhet) egy tévécsatorna?
És ha már belemennek a játékba, miért kell úgy tenniük, hogy ők voltaképpen elhatárolódnak az egésztől? Bár ezt az elhatárolódást csak a riporternő, Péterfi Judit arcjátéka és olykor provokatívnak szánt kérdései közvetítik, amúgy minden eszköz gyakorlatilag azt szolgálja, hogy a nevezett házaspárt szimpatikussá tegye.
Nézzük, mitől rossz – az alapkoncepción kívül – ez a műsor.
Irány a játszótér, ott a család! „A legtörpébb, ki vagy te?” Az édes kicsikék visítanak, egy háromgyerekes anya beszél, anya játszik, apa fut, aztán cserélnek. Megtudjuk, hogy Dórának rosszulesett, mikor hideget és meleget kapott azért, mert a szoptatás mellett dolgozott, és azt is, hogy a legtöbb, amit a gyerekeinek tud adni, hogy ő maga kiegyensúlyozott és boldog. Ebbe
nehéz belekötni,
amit látunk: egy rendes család, ki vágyna másmilyenre.
Apa pörgeti a kis Nimródot, idill, nézem begyógyult szemmel, bennem a világ fordul egyet. Eztán egy rossz provokáció, a gyerekek neveire irányulva, mert ha belegondolunk, ez valóban nem feltétlenül politikai kérdés. (Bár Novákot nem kell félteni, ő ennek kapcsán is kifejezi reményét afelől, hogy gyerekei nem fognak kozmopolita életet élni.)
És sorjáznak a kedves képek. A műsorvezető bárgyún mosolyog, mikor a pompásan és előnyösen megvilágított Dúró azt fejtegeti, mennyit köszönhet a sakknak. Sorjáznak az álságos kérdések, mint például: egy kicsi, törékeny nő a macsó közegben hogy érvényesülhet?
Pislog a riporternő, mint egy jóllakott krokodil, Dóra pedig azt boncolgatja, hogyan lehet, mégis, milyen retorikai eszközökkel, és mennyi munkával, tanulással kivívni a saját posztot, a saját hangot és helyet, hogy már ne úgy emlegessék, mint Novák Előd feleségét, hanem inkább párját úgy, mint Dúró Dóra férjét. Ezen elnevetgetnek, nevetünk mi is, talán csak a pártról és Vonáról fogcsikorgatva valló Novák nem tesz így, de e gondolatok között róla nem látunk felvételt.
Aztán készül a vacsora, mosolyok, a kanapén a tüchtig kis pártkartásnők, a barinők, iszonyú őszinte, közeli pillanatok, a szőke agárfejű bevallja, hogy az elején ő is fúrta Dórit, el is jött a koccintás ideje. Gyönyörű pillanatok, tószt, koccintanak a Magánszférára, ott a jobbikos hölgykoszorú áldása a műsoron. A műsorvezető nő látszólag nincs felkészülve arra, hogy Dúró igenis hatni fog rá. Valahogy kicsúszik a lába alól a talaj, és azt látjuk, bedől ő is ennek a – még mindig nagyon kislányosnak ható – nőnek, fegyvertelen lesz. De az igazán kellemetlen pillanatok azok, mikor Dóra női – nem anyai – oldalát próbálja bemutatni. Játékosan kaccant, mikor kiderül, Dóra lába 34-es, és amikor
a gyerekek már szétrollkodják
a kocsiutat, ő pedig hátrapillantván azt találja mondani, hogy „jó a buli skacok” – az már határozottan kínos.
És sajnos – emiatt is – Dúró Dóra tízszer őszintébbnek és közvetlenebbnek – megkockáztatom, vonzóbbnak tűnik – a saját maga által kreált szerepbe merevült műsorvezetőnél.
Mit csinál, ha lenácizzák, kérdi Péterfi Novákot. Mosolygok, jön a felelet, és akkor elgondolkodhatnak, hogy vajon így néz ki egy náci?
Hát igen, kedves tévénézők, gondolkozzanak el. És képzeljenek el egy mezei nézőt, aki csak a kedves képeket, a csinos feleséget, és az őt segítő férfit látja, és hallja az alaposan megkomponált szöveget.
És minden médium, ami teret ad ennek, ezt teszi. „Minden embert el tudok helyezni egy koordináta-rendszerben, de őt nem” – vall férjéről Dúró. Netán ufó ő, kérdez közbe eredetien a műsorvezető. Ufó, ez jó szó, bólogat Dóra, értékelve az egyedi megnyilvánulást.
Sajnos nem ufó.
A kelleténél többen osztják a gondolatait. Amik terjesztését immár az ATV is segíti. A műsorban egyébként a műsorvezető, ami nem ment Dórával, megpróbálja Novákon leverni, de kihívónak szánt kérdései, gunyoros megjegyzései lepattannak az alanyról.
A válaszokat hallgatván Péterfi forgatja a szemeit, látványosan mutatja, hogy ő nem ez, ő mást gondol, mást akar közvetíteni. És ez nagyon zavaró és irritáló. Talán az alapvető műsorvezetői hozzáállás, hogy az én nézőim eleve prekoncepcióval ülnek le, rólam pedig tudható, hogy én nem vagyok ilyen, mint ezek, akiket megnyílásra próbálok rávenni.
De ez nem működik. Egyáltalán: nem kell szóba állni velük. Ez a megoldás.
