Valahol a magyar Nagyfejedelmektől örökölt, Szent Istvántól megerősített szinte vallási tisztelet lehetett, hogy Árpád-házi királyra, a “Turul nemzetség” tagjára nemigen mertek kezet emelni az alattvalók. Főleg, ha Szent István koronája is a fején volt. Nyilván a királyság első három évszázadban is sok volt a trónviszály, csepegett az ólom, serénykedett a kés a szemgödrökben és a börtönajtó is bezárult, de ezeket mind Árpád leszármazottai tették egymással, nem az alattvalók.
Gyerekként kétszer is bezárták
László 1262-ben született, apja a későbbi V. István volt,nagyapja pedig IV. Béla, és ő az utolsó uralkodónk, aki bizonyíthatóan az Árpádok családjából származott. Az őt követő III. Andrásról az a hír terjengett, hogy anyja házasságtörő kapcsolatának gyümölcse, de hivatalosan András az utolsó aranyágacska, vele halt ki a dinasztia 1301-ben.
Édesanyja egy gyönyörű kun hercegnő, Erzsébet volt, de László Kun ragadványnevét nem ennek köszönhette. Szörnyű gyermekkora volt, apja és nagyapja trónharcai során már kétévesen – édesanyjával együtt – börtönbe vetették. Apja országlása idején a korábban IV. Bélát támogató Gutkeled nembeli Jakab rabolta el az akkor is még csak tízéves fiút, és Kapronca várába záratta.
István még abban az évben meghalt, a korona 1272. szeptember 4-én került László fejére, de kiskorúsága idején anyja kormányozta az országot, pontosabban a ligákba tömörült bárók. A zűrzavar, belső háborúk, mondhatni a törvénytelenség évei voltak ezek, az országban kaotikus állapotok uralkodtak.
Megpróbált rendet tenni
Az áldatlan állapotokat II. Ottokár cseh király is kihasználta, támadást indított a magyar korona megszerzésére. A széthúzás miatt a Magyar Királyság nem tudott hatásos választ adni, szinte csak a szerencsén múlt, hogy a Habsburg és magyar csapatok ellen vívott morvamezei csatában az agilis cseh király is életét vesztette.
Ekkor László már nagykorú volt, és keményen kézbe is vette az ügyek irányítását. Felülvizsgálta a gyermekkorában történt adományozásokat, bírságot vetett ki a nemesekre, akik vonakodtak hadba vonulni, egyúttal pedig rendbe tette a jövedelmét biztosító birtokokat – írja a Rubicon.hu.
Soha nem tudjuk meg, Lászlónak sikerült volna-e ráncba szednie Magyarországot. 1279-ben III. Miklós pápa legátust küldött a királyi udvarra, hogy vizsgálja ki a panaszokat, amelyek az uralkodó keresztényhez nem méltó életmódjáról, és a kunok garázdálkodásairól érkeztek. A vádak nagyrészt igaztalanok voltak, sokan vélik úgy, Fülöp fermói püspök érkezése mögött a pápaság ambíciói, vagy a hatalomból kiesett oligarchák intrikái állhattak.
A pápa közbeszólt
Fülöp szándékától függetlenül a lehető legrosszabbat tette. Egyházi tilalom alá vette Magyarországot, Lászlónak választania kellett az egyház követelései és a kunok között.
Ezenfelül eljött ellenére a fermói Fülöp apostoli legátus, mivelhogy kun módra és nem katolikus szokás szerint élt. Ez megtiltotta a magyaroknak, hogy a magyar szokás ellenére szakállukat leborotválják, hajukat nyírják, és hogy kun süveget viseljenek, ami Magyarországon már szokássá vált. A királyt is kiközösítéssel fenyegette, ha nem gyűlöli meg a pogányokat, nem követi a keresztény szokásokat, és nem él házastársi nyoszolyában
– írja a Képes Krónika.
Előbbit választotta, mire a kunok fellázadtak, így a király saját maga volt kénytelen leverni leghűbb fegyvereseit a Hód-tavi csatában. Közben a reményt vesztett uralkodó közben kibékült ősi ellenségeivel, a Kőszegiakkel, és bosszút hirdetett egykori elrabló, a Gutkeledek ellen. Mire a pápai legátus 1281-ben távozott, a magyar királyság ismét vérben ázott.
Talán ez a csalódottság okozta, hogy Kun László tényleg kunjai közé költözött, pogány módon élt:
László király felesége apuliai Károly király leánya volt. Ő azonban megvetette a házastársi nyoszolyát, és kun leányokkal hált: Édua, Köpcsecs és Mandula volt a nevük; de volt sok más ágyasa is. Szerelmüktől szíve méltán megromlott, bárói és országának nemesei meggyűlölték.
László király szekere
Ezután nemigen foglalkozott az ország dolgaival, az oligarchák szabadon sütögethették saját pecsenyéjüket az ország kárára. És ha ez nem lett volna elég, 1285-ben erős tatár sereg pusztította végig az országot. A Képes Krónika is szomorú mérleget von:
E László király idejében ugyanis Magyarország nagyságos dicsőségétől kezdett lehanyatlani, amint ezt az alábbi siralmas esetek és történetek mutatják. Belső háborúságok támadtak, városokat romboltak le, falvakat égettek porrá, a béke és egyetértés teljességgel megszűnt, a gazdagok elszegényedtek, az ínséges szegénység miatt a nemesek elparasztosodtak. Abban az időben a talyigát, vagyis a kétkerekű kocsit a nép László király szekerének nevezte, mivelhogy a folytonos rablás miatt az igavonó barmok megfogyatkoztak az országban, és barmok módjára maguk az emberek vonták a talyigát az állatok helyett.
László számára hamar, 28 éves korában jött el a vég:
Ezután rövidesen, az Úr 1290-ik esztendejében, hétfői napon, nem sokkal szűz Szent Margit vértanú ünnepe előtt, a kőrösszegi vár közelében maguk a kunok – akikhez pedig annyira húzott – a királyt nyomorúságosan megölték.
Nem tudni, mi motiválta őket. Talán valamelyik tartományúr megbízásából cselekedtek, ez esetben Borsa Kopasz neve merülhet fel.
