Az asztalra pottyant a hamiskártyás üvegszeme

Csak ez a mucsa

Nyílegyenes bekötőút vezetett a telepre. Az út szélén valamikor jegenyefák álltak. Aztán Pongrácz Antal megszerezte a telepet, és azonnal kivágatta az összes jegenyét. Azóta csak a kukoricatáblák látszottak, néhány csenevész fa és egy ottfelejtett olajtároló. A bekötőutat szemét szegélyezte. Műanyag flakonok, nejlonzacskók, cigarettacsikkek, a gyerekek reggelente, iskolába menet mindent eldobáltak. A műanyag úgy csillogott, mint a víztükör, éjszaka szinte foszforeszkált. Aztán a nap mindent kiégetett. A végén nem maradt más, csak a gyűrött, megolvadt szemét. A nap kiszárította a bokrokat és a fűszálakat, még az emberi testeket is. A bőr pergamenszerűvé vált, egy érintéstől felszakadt.

Valahol a fűszálak között lapult Gulyás Feri műfogsora.

Már a buszon is zavarta, nyomta az ínyét, miközben az ablaknak dőlve aludni próbált. Kivette a műfogsort a szájából, zsebkendőbe csomagolta, majd a táskájába csúsztatta. Mégis elhagyta. A zsebkendővel együtt kirántotta a táskából, miközben hazafelé gyalogolt. Csak a konyhában vette észre, hogy hiányzik. Beleharapott a parizeres zsömlébe, de nem volt mivel rágnia. Eltekert a kereszteződésig, hátha megtalálja. A harmadik kör után elfáradt. Azután már csak tolta maga előtt a biciklit, minden bokor alá benézett. Tologatta a biciklit, néha felült a nyeregre, megtekerte a pedált, gurult. Amíg be nem sötétedett.

*

A házsoron tíz egyforma épület állt egymás mellett. A házakat az állami gazdaság dolgozói számára építették. Konyha, kamra, padlás, tornác. A két szoba között cserépkályha, a fürdőben bádogkád, angolvécé, félkomfort. A házsorral szemben kiserdő, a közepén rét, az egykori futballpálya. Ott rendezték az állami gazdaság csapatainak bajnokságát.

A tehenészek a traktorosok ellen, a pálya szélén száz ember. Gulyás Feri lőtte a legtöbb gólt. Ismerte az összes fűcsomót, pontosan tudta, hol vannak a legnagyobb gödrök.

A pályára csak két rozsdásodó vaskeret emlékeztetett. A gaz lassan a futballkapukat is benőtte. Üresen állt a víztorony udvara, a mázsáló bódéja, kitört ablakokkal, neoncsövek csonkjaival. Üresen álltak a hangárok és az istállók. A bolt még üzemelt, Pongrácz Antal naponta kétszer kinyitotta fél órára.

Működött a szenvedélybetegek intézete is, a kiserdő melletti kétszintes épületben. Az intézet lakói pizsamában, papucsban járkáltak körbe az udvaron. Ha elfogyott az erejük, nekitámaszkodtak a kerítésnek, vagy leültek a bolt előtti padra. Néhányan a telepre is kimerészkedtek. Lépteik bizonytalanok voltak, bőrük sárgásbarna, szemük színtelen. A cigarettát kézzel sodorták, a bort műanyag pohárból itták.

Az első adagot kora reggel kapták meg a kerítésen túlról. Elbújtak a gázpalacktároló mögött, reszkető kézzel sorakoztak fel a drótkerítésnél. A bort Pék Laci hozta nekik a faluból. Ötven forintért két decit adott, ezzel mindenki jól járt.

*

Gulyás Feri földhöz vágta a zseblámpáját, káromkodott. Belelépett egy pocsolyába. A házsor előtti földút tele volt víztócsával. A telep lakói harminc évvel ezelőtt kérvényezték először, hogy aszfaltozzák le az utat.

Csak kétszázötven méter az egész, kiabálta az öreg Gulyás a tanácsháza előtt. Alig tudták betuszkolni a Moszkvicsba.

Néhány hónappal később megjelent a telepen két földmérő. Leszúrták az agyagos talajba a támasztékokat, jegyzeteltek, mértek, megittak egy kevertet a boltban, majd eltűntek. Senki sem látta őket többé a környéken. Gulyás Feri tovább cuppogott a sárban. A varjú vitte el. Ezt fogja válaszolni Irénkének, ha megkérdezi, hová tűnt a fogsora.

A szomszédai bosszantották. Pék Laci konyhájában állandóan égett a villany, a redőnyön keresztül fénynyalábok szűrődtek ki a kertbe. Az udvaron fóliasátrak álltak, a szél tépte, zörgette a nejlont. Gulyás Feri néha aludni sem tudott a zajtól. Szokola Bandi kutyáját is alig tudta elviselni, az állat egész nap láncra verve feküdt a szemétkupac tetején. Álmában is hallotta az ugatását. Ha pedig kinyitotta a szemét, a kutya habzó szája jelent meg előtte. Vagy a teleszemetelt udvar.

Hogy lehet így élni.

Hullámpalát erősített a drótkerítésre, hogy ne kelljen látnia az eldobált üdítősüvegeket, a rozsdásodó mosógépet és az abból kinőtt bokrot.

*

A macska a fűben ugrándozott. Megtalálta az ünnepségről maradt színes szalagokat, a szájába vette, ráncigálta őket. A hátsó lábaira állt, visszahőkölt. Mintha megijedt volna valamitől, aztán visszatért a szalaghoz, kíváncsian szagolgatta. Belemélyesztette volna a karmait is, de a papírcsíkok túl vékonyak voltak. Nem bosszantotta fel magát a kudarcon, inkább elsétált a táljához. Talált benne néhány falatot. Valahol becsapódott egy ajtó, összerezzent. Ritkán kószált el Gulyás Feri udvaráról, sokan tartottak kutyákat a telepen. Itt biztonságban érezte magát. Felmászott az almafára, napozott a fészer tetején, csak a házba nem engedték be. Végzett az evéssel, elégedetten hunyorgott. Aztán lefeküdt az árnyékba, a fa alatt heverő kartonpapírra. Az ovális alakú lap középen lyukas volt, nullát formázott. Járt hozzá egy hatos is, de az már elszakadt, eltüzelték.

Gulyás Feri néhány nappal korábban ünnepelte a hatvanadik születésnapját. A dekorációt Irénke készítette.

Egy régi kartondobozból kivágta a számokat, szerzett gyertyákat, tortát sütött. A férfiak szalonnát hoztak, kenyeret, kovászos uborkát. Apró ajándékokat, kulcstartót, horgászzsinórt. Nem voltak sokan. Irénke szerette volna, ha Pongrácz Béla is eljön, de Gulyás Feri megtiltotta neki, hogy elhívja. Együtt jártak a falusi iskolába, de húsz éve nem beszéltek egymással. A fiatalabbak mind ott voltak, Pék Laci és Szokola Bandi nyakalta a vörösbort. Tatár Pista is benézett, üldögélt a fa alatt, hallgatta a régi történeteket. Ők hárman talán még egy osztályba is jártak. Végül itt maradtak a telepen.

A fiai lehetnének.

Mindig szeretett volna egy fiút, de nem ilyeneket. Neki csak egy lány jutott. De Editkének hiába írt levelet, a lány csak annyit válaszolt, hogy sajnos a férje már lefoglalta a szállást a tengerparton. És boldog születésnapot.

Vladák Janiék sem tudtak eljönni. Tíz éve már, hogy a városba költöztek, Gulyás Ferinek még mindig hiányoztak. Időnként felhívták egymást telefonon. Néhányan még megálltak a ház előtt, de Gulyás Feri nem nyitotta ki nekik a kaput, és ők sem akartak bemenni. Alkonyatkor az intézetiek is megjelentek, vonzotta őket a sült szalonna illata. A kiserdő fái között őgyelegtek. Néha kidugták a fejüket a lombok közül, de ennél tovább nem merészkedtek.

*

Szokola Bandi osztott, aztán felütötte az adut, makk. A szék megnyikordult alatta. A konyhában cigarettafüst kavargott. Ujjnyomok az ablaküvegen, az asztalon májkrémes konzerv, kenyérvég.

Pék Laci a zsíros kártyalapokat gyűrögette a kezében, egyetlen makkja sem volt.

Szokola Bandi valahogy trükközik az osztásnál, de nem tudott rájönni, hogyan. A lapjaikba mélyedtek, megpróbálták kitalálni, melyik lehet legfelül a talonban. Néha Gulyás Feri is átjött kártyázni, de esténként inkább videózott. Nem bánták, mindent lefitymált, nélküle jobban lehetett beszélgetni. Vicceket meséltek egymásnak, sosem unták meg.

A makk felső és a zöld király nála van, állapította meg Pék Laci. Egyes lapokat hátulról is felismert a pakliból. A makk felsőt sötétbarna kávéfoltok borították, a zöld király egyik sarkából kiszakadt egy darab. De többnyire így is Szokola Bandi nyert, pedig a jobb szemére nem látott. Amikor apám először vitt el a céllövöldébe, kezdte mesélni a történetet.

Nevettek rajta, ugratták, amíg egyszer meg nem mutatta nekik a szemét. Üvegből volt. Akkor mind elhallgattak. Azt sem tudták, hová nézzenek, az ide-oda guruló üvegszemre vagy a helyén tátongó lyukra.

Pék Laci kinyitotta a konyhaablakot, köhögött a cigarettafüsttől. Beleszagolt a levegőbe, érezte a marhatrágya illatát. Eső előtti fülledtség ereszkedett a telepre. Az égről eltűntek a csillagok. Gulyás Feri házának oldalát nézte, a fehérre meszelt falat, a muskátlikat az ablakpárkányon. Aztán visszaült az asztalhoz. Bort töltött a poharakba, majd felvette a lapjait. Rögtön látta, hogy a zöld király már nincs Szokola Bandi kezében. Amíg az ablaknál álldogált, kicserélte egy makkra.

*

Gulyás Feri rendben tartotta az udvart. Favágás után összegereblyézte a faforgácsot, tisztára törölte a fejsze pengéjét. Havonta egyszer lenyírta a füvet, a ruhája napokig bűzlött utána a benzinszagtól. A szögeket és csavarokat egy fémszekrényben tárolta, a szerszámokat a falra akasztotta. Egy helyiséget mindig zárva tartott, ott őrizte a láncfűrészt, a fúrógépet és a kukoricadarálót. Pedig a láncfűrészre időnként szüksége lett volna, hogy felaprítsa a tűzifát.

Kéthetente járt ki az erdőbe, sötétedés után. A kézikocsira gumikerekeket szerelt, hogy senki se hallja meg, legtöbbször mégis úgy érezte, valaki figyeli.

Összetörte a lehullott gallyakat, a nagyobbakat kötéllel húzta fel a kocsira. Az udvaron darabokra vágta az ágakat egy kézi fűrésszel. Jobb, ha a telepen mindenki úgy tudja, a láncfűrész elromlott.

Évekkel ezelőtt még metszett, kapált, permetezett. Zöldséget termesztett, paprikát, paradicsomot. Mostanában már csak krumplit vetett, az almafát seprűnyéllel verte le. Legszívesebben kivágta volna, Szandra az éretlen gyümölcsöt is leszedte róla. Kukoricát sem ültetett. Minek ültessek, az elmebajosok úgyis ellopnák. Ezt mondogatta a bolt előtt, hogy mindenki hallja. Tartott néhány állatot, kacsákat, tyúkokat, egy öreg kakast. A napi két-három tojás bundás kenyérhez, rántottához elég volt.

A disznótartásról lemondott, amikor a koca csak kettőt ellett, majd reggelre felfalta a kismalacokat. Dühében egy hétig nem adott enni a disznónak, az pedig éhségében akkora lyukat rágott az ólajtóba, hogy ki tudta rajta dugni a fejét.

Onnan visított órák hosszat, amíg be nem rekedt.

Kiss Tibor Noé: Aludnod kellene

Magvető, 2014