A kormány tavaly ősszel kezdte meg a Nyugati pályaudvar mögött terület újrahasznosítására irányuló tervek hatástanulmányainak összegyűjtését és elemzését, melynek célja egy magyar Central Park létrehozása lenne a már évek óta üres (de persze még bőven menthető, sőt, néhol kimondottan szép) MÁV-épületek helyén, illetve a vágányok lefedésével felszabaduló területen.
Márciusban a kormány elé kerültek az 1,2 kilométer hosszú, 25 hektáros park tervei, így a város új, egyelőre Podmaniczky Parkként emlegetett zöldterülete a jelenlegi tervek szerint 2018-2022 közt készülhetne el. A jelenlegi állás szerint a sínpárokat egészen a Hungária körútig befednék, a Nyugati pályaudvart pedig egy két éves bezárással járó felújítás során újítanák meg – összesen 200 milliárd forintból, melynek kétharmadát a beázó pályaudvar rendbetétele emésztené fel.
Átalakítási tervek azonban már a két világháború közt is születtek: a szecesszió mesteréből a modern álmok álmodójává vált (néhány nagyszabású tervét korábban itt mutattuk be) Vágó József 1936-ban rukkolt elő az első olvasásra igen meglepő ötletével:
A Nyugati pályaudvar sportpalotává alakítása nem is annyira elvetemült ötlet, mint ahogyan azt első olvasásra hinnénk, hiszen Magyarország már az 1896-ban megrendezett első újkori olimpia óta keresett már helyet az első igazi Nemzeti Stadionnak, ami az 1920-as, vagy az 1940-es olimpia eseményeinek is otthont adhatna. 1924-ben stadionépítési törvényt hoztak, és bevezették a sportadót, hogy mindenképp összegyűljön a kellő pénzmag a fejlesztés megvalósításához. A harmincas években több helyszín is szóva került, így Pasarét, Lágymányos, a margitszigeti Hajós Alfréd Sportuszoda melletti területek, az Aranyhegy (melynek titokzatos Pogánytornyáról korábban itt írtunk), és végül a mai Puskás Ferenc Stadion környéke is szóba került.
Itt végül csak a Nemzeti Sportcsarnok (később Kiscsarnok, most Gerevich Aladár Sportcsarnok) valósult meg, melynek történetéről, illetve a nemzeti stadion építésének viszontagságairól itt olvashat többet.
Vágó eltüntette volna a homlokzat mögötti részeket, de a Nyugati térre néző oldalt is erősen átalakította volna: a díszek eltüntetése mellett a két-két kis kupolában végződő sarokrizalitokat is lebontásra ítélte, az épületbe pedig irodák és tanácstermek sorát álmodta meg.
Mögötte kapott volna helyet a pályaudvarnál másfélszer szélesebb, 230 méteres, magyar Siratófalnak csúfolt újabb irodaépület, melynek tizenkét emeletes tornyából az egész városra, így a budai oldalra is szép kilátás nyílt volna.
Az új pályaudvar főbejárata a Podmaniczky utcára nézett volna, és a Ferdinánd híd helye mögött kapott volna helyet. Sarkán óriási torony kapott volna helyet, sőt, Lehel tér felőli, illetve Podmaniczky utcai oldalán is villamosvonalak várták volna a vidékről érkezett utazóközönséget.
A Lehel tér irányában kapott volna helyet a kétszer öt, nyolcemeletes házból álló lakótelep:
A terveket természetesen a második világháború kitörése, illetve a pénztelenség tette teljesíthetetlenné, pedig a Közmunkatanács és építészek egész sora támogatta volna a pályaudvar városközpontból való kijjebb tolását.
