Szórakozás

Horváth Tamásnak négy éve még két zsemlére sem volt pénze

Balogh Zsolt
Balogh Zsolt

2017. 11. 03. 13:17

Horváth Tamás és párja, Péterfi Andrea öt éve alkotnak egy párt. Kapcsolatuk nem indult könnyen, hiszen akkoriban az énekes nagyon nehéz időszakon ment keresztül.

Horváth Tamás az édesanyjáról mesélt: Tisztában volt azzal, hogy meg fog halni
Az énekes elhunyt édesanyjának énekel majd a Sztárban sztár következő adásában.

Horváth Tamás a Mokka vendége volt, ahol többek között mesélt feleségéhez és annak kisfiához fűződő kapcsolatáról is.

Nagyon nehezen indult ez. Nagyon sokan nem hiszik el, hogy négy évvel ezelőtt arra sem volt pénzem, hogy kifizessem a számláimat, vagy hogy vegyek magamnak két zsemlét

– mesélte az énekes, aki ebben az időszakban ismerkedett meg feleségével. A Sztárban Sztár versenyzője szerint felesége mindent feladott csak azért, hogy vele lehessen.

Bár párjának kisfia első pillanattól elfogadta az énekest, családjaik nem bíztak kapcsolatuk sikerében.

Eleinte bennem nem hittek, hogy én fel tudok nőni a feladathoz és nem is gondolták azt, hogy a mi kapcsolatunk ennyire gyümölcsöző lesz. Aztán végül minket igazolt az idő

– mesélte kapcsolatukról Horváth Tamás.

Az énekes úgy érzi, hogy a Sztárban Sztárt is feleségének köszönheti, hiszen párja hatására fogadta el végül a show producereinek felkérését.

(Kiemelt kép: TV2)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.