Szórakozás

Ezért nyerhették meg Pál Dénesék a Sztárban sztár+1 kicsit

24.hu
24.hu

2017. 02. 06. 11:46

Korábban a témában:

Vasárnap este győztest hirdettek a Sztárban sztár+1 kicsi versenyében. A kilenc héten át menetelő párosok közül végül Pál Dénesé és Varga Viviené lett a dicsőség.

A nyertesekkel a Mokka műsorvezetői beszélgették, akik az eredményhirdetés pillanatáról, a felkészülésről és a győzelmük okairól is faggatták az énekeseket.

Te, amiben elindulsz Dénes, azt megnyered

– indított Demcsák Zsuzsa, arra utalva, hogy Pál Dénes korábban már szólóban is nyert a Sztárban sztár átalakulóshow-jában.

Emellett Pachmann Péter arra is kitért, hogy a páros a verseny alatt végig nagyon szorgalmas volt és soha nem linkeskedték el a feladatokat és nem nagyképűen, kisujjból akarták kirázni a produkciókat, hanem sok munkát fektettek egy-egy előadásba. Az énekesek erre persze diplomatikusan azt válaszolták, hogy az ellenfeleik is hasonló módon készültek, de tagadhatatlan, hogy Pál Dénes és Varga Vivien a nézők és a zsűri pontszámai alapján is mindig az élmezőnyben végzett.

A győztesek diadalában az is közrejátszhatott, hogy nem akarásból és erőből győztek, hanem egyszerűen élvezték a játékot.

A műsor végén tudatosult csak bennünk, hogy van nyeremény. Nem az hajtott minket. Nagyon örülünk neki természetesen, de nem ezért meneteltünk előre. Nem csak szórakoztatni akartunk, hanem jól is érezni magunkat

– mondta Pál Dénes.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.