Foci

Andorra-Magyarország: 502-212

Kálnoki Kis Attila
Kálnoki Kis Attila

sportújságíró. 2017. 06. 12. 16:00

Megdöbbentő adat ami azt bizonyítja, a magyar válogatott szövetségi kapitánya csúnyán elszámolta magát.

Péntek este a magyar válogatott történelmi vereséget szenvedett Andorra ellen (1-0). A mérkőzést követő sokkhatás után már írtunk egy elemzést, amelyben megpróbáltunk magyarázatot találni a megmagyarázhatatlanra.

Most rátaláltunk egy újabb, elég meglepő, de fontos adatra, ami azt mutatja, hogy Bernd Storck és stábja csúnyán elszámolta magát.

A kapitány korábban többször is 19-re húzott lapot, és rendre bejött neki

  • Storck első bevetésén, Románia ellen padra ültette, majd második éles meccsén már a kezdőbe jelölte az alig 20 éves, addig csak tucatnyi NB1-es meccsen szereplő Nagy Ádámot, aki idén tavaszi sérüléséig meghálálta a bizalmat, immár szinte pótolhatatlan a középpályán.
  • A Norvégia elleni első pótselejtező előtt szűk egy hónappal váratlanul elküldte a Dárdai Páltól örökölt szakmai stábot, akikkel kivívta a pótselejtező lehetőségét, és új, edzői tapasztalattal alig rendelkező kollégákkal, többek közt Szélesi Zoltánnal és Andy Möllerrel vette körbe magát. Az új stábbal kijutottunk az Európa-bajnokságra és ott a legoptimistább előzetes várakozásokat is felülmúltuk.
  • Az első pótselejtezőn kezdőbe tette azt a Kleinheisler Lászlót, aki akkoriban már fél éve a lelátót koptatta a Videotonnál, ám Oslóban, élete első válogatottságán emlékezetes módon lőtte ki a válogatottat az Eb-re.

Andorra ellen már nem volt ekkora a tét. A vb-részvétel már úszni látszott, logikus lépésnek tűnt a jövő válogatottjának építése. Bernd Storcnak ezúttal nem is 19 volt a kezében, mondjuk csak 11. Ezért túlzott bátorsággal húzott lapot, de elhagyta a szerencséje, ászt dobott a gép.

De mire alapozzuk mindezt?

A kapitány ugyan tudta, hogy a válogatott eddigi gerincét alkotó Királyra, Juhászra, Gerára, Szalaira nem számíthat, mégis gáláns módon lemondott a BL-, EL-résztvevő csapataink válogatottnál is számításban vehető játékosairól. A vb-selejtezőn olyan játékosok kaptak helyet a kezdőben és ültek a kispadon, akiknek még NB1-es meccsük sincs (Tóth Bence, Kocsis Gergő), akinek még nincs felnőtt meccs a lábában (Szoboszlai Dominik), vagy tavasszal ilyen-olyan okok miatt kevesebbet játszottak (Kleinheisler, Balogh, Sallai, Lang), míg csatárposzton a hazai első osztályban kétségkívül remek szezont futó, de a válogatottban újonc Eppel Mártont favorizálta, de csak őt, holott a rutinos Nikolics, vagy a horvát gólkirály, Futács Márkó alternatívaként igencsak elkelt volna.

A kapitányra korábban nem volt jellemző, hogy a kelleténél nagyobb teret adott a háttérben dolgukat végző, ezért megállás nélkül a fülébe duruzsoló menedzsereknek. Most azonban leginkább egy sétálóutcai kirakatra hasonlított a válogatott.

Nemzetközi rutin

A kapitány arra megállapításra alapozta bátorságát, amit azóta több szakértő is megfogalmazott: Andorrát egy NB2-es csapat is simán verné. Ezért kockáztatott több helyen megmagyarázhatatlan módon.

A miniállam labdarúgóinak a futballtudása tényleg nem túl acélos, ugyanakkor Storck és tanácsadói figyelmen kívül hagyták, hogy egyáltalán nincsenek híján a nemzetközi rutinnak.

A válogatottban régóta, egyszerű bunkerfoci-szisztéma mentén játszanak együtt, így tapasztalat terén bucira verték Bernd Storck La Vellában pályára lépő tizennégy játékosát.

Az andorrai kezdő, illetve cserejátékosok lábában majd két és félszer annyi vb-, Eb-selejtező, és nemzetközi felkészülési meccs (502) van, mint a magyarokéban (212).

Ez persze nem lehet magyarázat, ettől még nem kellett volna vereséget szenvednünk. De azt érdemes lenne egyszer és mindenkorra alapvetésként kezelni: egy világbajnoki vagy Eb-selejtező semmiképp nem lehet a kísérletezés, játékos adás-vétel helyszíne. Még egy Andorra szintű válogatott ellen sem.

Ugyanis a sport egyik örök törvénye: ha az ember lebecsüli az ellenfelét, azért nagy árat fizet.

Nemzetközi tapasztalat: Andorra vs. Magyarország

Andorra
Név (kor) poszt válogatottság BL/EL
Josep Gómes (31) kapus 38 0
Ildefons Lima (37) belső védő 105 6
Max Llovera (20)  belső védő 11 0
San Nicolás (23)  baloldali védő 23 4
Jordi Rubio (29) jobboldali védő 35 12
Marc Rebés (22) középpályás 8 12
Marc Vales (27) Középpályás 45 0
Ludovic Clemente (30) középpályás 18 0
Gabi Riera (32) középpályás 36 4
Marc Pujol (34) középpályás 74 7
Josep Ayala (37) középpályás 84 10
Alexandre Martínez (18)  támadó 6 0
David Maneiro (28) belső védő 12 5
Jordi Aláez (19) támadó 7 0
Összesen:   502 60
Magyarország
Név (kor) poszt válogatottság EL/BL
Gulácsi Péter (27) kapus 10 34
Bese Barnabás (23) bal oldali védő 7 5
Lang Ádám (24) belső védő 20 10
Vinicius (27) belső védő 3 26
Tóth Bence (19) jobboldali védő 1 0
Stieber Zoltán (28) középpályás 21 1
Nagy Dominik (22) középpályás 2 3
Nagy Ádám (21) középpályás 21 0
Kleinheisler László (23) középpályás 13 2
Dzsudzsák Balázs (30) középpályás 90 62
Gyurcsó Ádám (26) középpályás 17 21
Sallai Roland (20) középpályás 3 0
Eppel Márton (25) csatár 2 0
Balogh Norbert (21) csatár 2 6
Összesen:    212 170
vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

hacker at work with graphic user interface around
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.