Sport

A Fradi tönkreverte az ellenfelét a BL-ben

24.hu
24.hu

2016. 10. 23. 16:30

A Ferencváros női kézilabdacsapata fölényesen nyert az orosz Asztrahanocska ellen a Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában, Dabason. Az FTC az első fordulóban meglepetésre elhozott egy pontot Szkopjéból, míg az Asztrahanocska hazai pályán a Leipzig elleni háromgólos győzelemmel rajtolt.

Nagy lendülettel kezdett a magyar csapat, ennek eredményeként a nyolcadik percben 4-1-re, nem sokkal később pedig már 6-2-re vezetett. Egy darabig még nőtt a különbség, de aztán kezdett magára találni az Asztrahanocska: 9-3 után sorozatban három gólt lőtt. Ehhez az is kellett, hogy a ferencvárosiak a támadásokat ebben a szakaszban nem pontosan zárták le, a védelem pedig időnként figyelmetlen volt. Elek Gábor vezetőedző a 19. percben időt kért, aminek meg is lett a hatása, csakhamar hatgólosra nőtt a különbség, s ebből a szünetig öt meg is maradt.

Két gyors orosz góllal kezdődött a második félidő, de aztán felpörgött az FTC, és fokozatosan növelte előnyét, amely a 44. percben – először a mérkőzés során – hét, majd a 46.-ban nyolc,

az 52.-ben pedig már 10 találatnyi volt.

Ezt követően picit megtört a lendület, az Asztrahanocska többször eredményesen zárta támadását, így a magyar vezetőedző az 58. percben, 29-22-es állásnál ismét időt kért. A hajrá megint a ferencvárosiaké volt, újra tíz gólra hízott a különbség, amelyet időntúli hétméteressel tudott eggyel faragni az orosz együttes.

A hazai csapatban Nerea Pena nyolc, Kovacsics Anikó hét, Danick Snelder pedig hat gólt lőtt.

Jövő szombaton a pont nélküli Lipcsét fogadja az FTC. (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Eredmény – női kézi-BL, 2. forduló, B csoport

FTC-Rail Cargo Hungaria – Asztrahanocska 32-23 (15-10)

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.