Kultúra

Meghalt Morgan Spurlock, a McDonald’s-kísérletéről híres dokumentumfilm-rendező

Alberto E. Rodriguez / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Alberto E. Rodriguez / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

Csütörtökön, 53 éves korában, rákbetegség következtében elhunyt Morgan Spurlock dokumentumfilmes – írta meg a Variety.

Halálhírét a rendező családja is megerősítette.

Szomorú nap volt, amikor elbúcsúztunk a testvéremtől, Morgantól

– mondta Craig Spurlock, aki több projektben is együtt dolgozott testvérével. „Morgan oly sokat adott művészetével, ötleteivel és nagylelkűségével. Egy igazi kreatív zsenit és egy különleges embert veszített el ma a világ. Nagyon büszke vagyok, hogy együtt dolgozhattam vele”.

Morgan Spurlock 1970. november 7-én született. A New York-i Egyetemen 1993-ban szerzett diplomát filmművészetből. 2004-ben Oscar-jelölést kapott filmjével, a Super Size Mevel vált világszerte ismertté, amelyben annak igyekezett utánajárni, miért küzdenek sokan túlsúllyal Amerikában, és milyen felelőssége van ebben a gyorsétteremláncoknak. A filmben Spurlock saját magával is kísérletezett: egy hónapon át csak a McDonald’s által kínált ételeket ette. A kísérlet végére Spurlock azt állította, hogy 25 kilót hízott, és depresszióban és májműködési zavarokban szenvedett. A McDonald’s a film megjelenését követő időszakban megszüntette a „szuper méretű” opciót a menüinél.

A Super Size Met követő 13 évben Spurlock további sikereket ért el Warrior Poets nevű produkciós cégével, amely közel 70 dokumentumfilmet és televíziós sorozatot készített és rendezett. Spurlock sokrétű munkáit az ellentmondásos és aktuális témák feldolgozása fűtötte. Projektjei olyan témákat érintettek, mint az Egyesült Államok afganisztáni háborúja (Where in the World Is Osama bin Laden?), a minimálbér és a bevándorlók munkája (30 Days); a fogyasztók fogékonysága a marketingre (The Greatest Movie Ever Sold); trófeavadászat és testmódosítás (7 Deadly Sins); idősek gondozása és szerencsejáték (Morgan Spurlock Inside Man) vagy épp a családi gazdaságokra gyakorolt vállalati nyomás (Super Size Me 2: Holy Chicken!).

2017 decemberében, a #MeToo mozgalom térnyerésekor Spurlock hosszú posztban vetett számot saját bűneivel, lemondott a a Warrior Poetsről, és ezzel dokumentumfilmes karrierje is véget ért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik