Média

Nem engedi el Sebestyén Balázst a Rádió 1, pedig az RTL próbálta elkérni

Kolosi Péter, az RTL Magyarország programigazgatója szerint a Rádió 1 vezetése nem engedi el Sebestyén Balázst és Vadon Janit a Celeb vagyok ments ki innen című, hamarosan újrainduló dzsungelreality-be. Ez az oka annak, hogy ezúttal Kiss Ramóna és Puskás Peti lesznek a műsorvezetők, nem pedig a korábban már megszokott műsorvezető-páros.

Kolosi a Sorozatwiki blognak mondta el, hogy az RTL Klub egyébként nagyon szerette volna, hogy az új évadot is Sebestyénék vezessék, amit az előző rádiós munkahelyük még rugalmasan kezelt, és akkor közösen meg tudták oldani a helyzetet, hogy a rádiózás mellett a realityt is vezessék,

ez azonban most minden igyekezetünk ellenére sem jött össze. Finoman fogalmazva ez nem Balázsékon múlott, és nagyon barátságtalan lépésnek tartom a rádió részéről

– fogalmazott Kolosi.

Az RTL Magyarország programigazgató vezérigazgató-helyettesének szavai után a Sorozatwiki megkereste Andy Vajna rádióját is, de ők nem kívántak nyilatkozni az ügyben. Próbálták az érintett tévés-rádiós műsorvezetőt is felhívni, de ő egyelőre elérhetetlennek bizonyult.

Arról, hogy nem Sebestyén Balázs lesz az új széria műsorvezetője, már idén nyár óta voltak találgatások. Az, hogy Kiss Ramóna lesz az új műsorvezető, egyébként arra is logikus magyarázatként tűnik, ami korábban már megjelent, hogy kiszállhat az X-Faktorból Kiss Ramóna.

Hivatalos: Andy Vajna rádiója Dunaújvárosban is szól majd
Megerősítette a Médiatanács, hogy Belénessy Csaba cége, a Crossborder Kft. nyerte a dunaújvárosi helyi rádiós pályázatot. A Crossborder összekapcsolódik Andy Vajna Rádió 1 hálózatával.

Kiemelt kép: Sebestyén Balázs. Fotó: MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik