Média

A volt MTI-főnök kisegíti a kormánybiztost a további terjeszkedésben

Andy Vajna kormánybiztos Rádió 1 műsora szól majd Belénessy Csaba volt MTI-elnök velencei új rádiófrekvenciáján, továbbá Békéscsabán, és várhatóan júliustól indul a mosonmagyaróvári és a székesfehérvári adás is.

Ez egy hétfői közleményből derül ki, ami alapján tovább bővül a Rádió 1 hálózata, hamarosan Székesfehérváron és Mosonmagyaróváron is megszólalhatnak Sebestyén Balázsék és a Rádió 1 által sugárzott zenék. A közlemény szerint Andy Vajna rádiója, a Rádió 1, illetve az azt működtető Radio Plus Kft. kereskedelmi és programmegállapodást kötött egy újabb partnerrel, a HOLD Reklám Kft.-vel, és közösen benyújtották a Médiatanács felé a hálózatba kapcsolódási kérelmeket a székesfehérvári és a mosonmagyaróvári KÉK Duna elnevezésű helyi rádiókra.

A Médiatanács előtt a hálózatba kapcsolódási engedély

A közlemény alapján egyelőre várják a hatóság jóváhagyását. Azonban a Médiatanács az eddigi terjeszkedéskor sem gördített akadályt a kormánybiztos elé, így meglepő fordulat lenne, ha ez ezúttal másképp lenne. A közleményben úgy fogalmaznak, hogy a Rádió 1 bízik abban, hogy a hatóság hozzájárulását adja, és július 1-jétől ezeken a településeken is elindulhat a Rádió 1 adása.

Velence és Békéscsaba már biztos

Azt is írják, a Rádió 1 szempontjából kedvező döntés született a Velence-Meleghegy 90,4 MHz, és a Békéscsaba 88,9 MHz helyi frekvenciákra meghirdetett eljárásokban, így a hálózatbővítés következő fázisában várhatóan ezeken a településeken és vételkörzetükben is megszólalhat a Rádió 1. Bár nem említik, de a velencei frekvenciát néhány hete Belénessy Csaba volt MTI-elnök cége, a B & T Kft. szerezte meg, így ezek szerint a Magyar Távirati Iroda volt vezetője szövetkezik a kormánybiztossal.

rádió
Az MTI volt vezérigazgatója rádiós frekvenciához jutott
Belénessy Csaba cége nyerte a Médiatanács velencei helyi rádiós pályázatát.

Békéscsaba esetében pedig épp a múlt héten írtuk meg, hogy nem az ott rég óta működő régi Rádió 1 Békéscsaba tulajdonosa nyerte el a frekvenciát, hanem a tőlük független, és csak később létrejövő Radio Plus Kft., azaz Vajnáék. Így a Rádió 1 Békéscsaba úgy szorul ki a rádiós piacról, hogy a helyét a budapesti Rádió 1 veszi át.

Andy Vajna kormánybiztos újabb rádiós frekvenciához jut
Hamarosan újabb helyen is megszólalhat Sebestyén Balázsék Reggeli Showja, a Vajna-féle Rádió 1 nyerte ugyanis a békéscsabai rádiós tendert. A TV2 bírságot kapott a Médiatanács eheti ülésén.

Vajnaék már 20 frekvencián

A velencei és békéscsabai indulás időpontját egyelőre nem írják, csak annyit, hogy  a szükséges jogi lépések és határidők letelte után megköthetőek a médiaszolgáltatási szerződések.

Egyébként az elmúlt hetekben tíz város csatlakozott a kormánybiztos rádióhálózatához, így jelenleg országszerte húsz frekvencián szól már a Rádió 1 műsora. Az egyik városban, Pécsett kemény jogvita is kialakult, ki árulhatja a Rádió 1 Reggeli Show reklámidejét.

Durvul a vita, ki árulhatja a Reggeli Show reklámjait
Feloldhatatlannak tűnő ellentétek vannak a Tombor András és Krskó Tibor féle RSH, valamint a Rádió 1 Pécs és az Andy Vajna féle Rádió 1 között a Reggeli Show reklámideje kapcsán. Egymást cáfolgatják.

A közszolgálati újságíró nem szegülhet szembe a kormánnyal

A velencei frekvenciáért néhány hete sikerrel pályázó cég tulajdonosa, Belénessy Csaba 2008-tól volt az MTI egyik vezető tisztségviselője, majd 2010-től 2012 végéig vezérigazgatója. Kinevezésekor a 168 Órának adott interjúban fejtette ki a közszolgálati rádiózással kapcsolatos, nagy vitát kiváltó elvét:

Egy közszolgálati médium legyen lojális a kormányhoz és tisztességes az ellenzékhez. (…) Egy közszolgálati újságíró nem lehet a kormány ellensége, nem kérdőjelezheti meg a szabadon választott kabinet hatalmát. Az nem megy, hogy elfogadjuk a tisztséget, majd szembeszegülünk a megbízóval.

Belénessy 2012 végén nyugdíjba vonult, aminek hátteréről a HVG akkoriban azt írta, információi szerint a vezérigazgató nem jött ki Böröcz Istvánnal, az MTVA elnökével azután, hogy 2011-ben az MTI az MTVA irányítása alatt működött. Belénessy távozásakor egyébként bruttó 11,4 millió forintot kapott, majd 2013 júliusában további bruttó 4,8 millió forint jutalomban részesült a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumának döntése alapján. Ez az adható prémium 65 százaléka volt, ezért Belénessy a Népszabadság korábbi cikke alapján reklamációt fogalmazott meg az összeg mértéke miatt.

Az Átlátszó egy tavalyi cikke alapján Belénessy egy másik cégével médiacentrumot csinál Dunaújvárosban.

Állami hallgatottságmérés: Nem minden adat lesz nyilvános
A médiahatóság a rádióhallgatottsági kutatási adatoknak csak egy részét fogja megosztani a publikummal azután, hogy az állam hamarosan átveszi a hallgatottságmérést.

Ezeken a frekvenciákon lesz elérhető a Rádió 1

A Rádió 1 frekvenciái a bővítés után:

  • Budapest FM 96,4 MHz
  • Debrecen FM 95,0 MHz
  • Győr FM 103,1 MHz
  • Miskolc FM 96,3 MHz
  • Pécs FM 90,6 MHz
  • Abádszalók FM 89,2 MHz
  • Baja FM 94,3 MHz
  • Balaton FM 105,7 MHz
  • Békéscsaba FM 88,9 MHz
  • Dunaföldvár FM 106,5 MHz
  • Eger FM 101,3 MHz
  • Heves FM 93,7 MHz
  • Komló FM 99,4 MHz
  • Mohács FM 93,8 MHz
  • Mosonmagyaróvár FM 99,7 MHz
  • Nyíregyháza FM 91,1 MHz
  • Paks FM 107,5 MHz
  • Salgótarján FM 100,4 MHz
  • Sopron FM 94,1 MHz
  • Szekszárd FM 91,1 MHz
  • Székesfehérvár FM 103.8 MHz
  • Tiszafüred FM 88,7 MHz
  • Velencei-tó (Velence Meleg-hegy) FM 90,4 MHz
  • Villány FM 100,9 MHz

Ajánlott videó

Olvasói sztorik