Média

Új részletek a TV2 induló mozicsatornájáról

mozi+
mozi+
Július 11-én 21 órakor indul el Andy Vajnáék Mozi+ elnevezésű filmcsatornája, mely a PRO4 helyére kerül. A csatornán reklámokkal szakítják meg a filmeket, kivéve az első hetet.

A TV2 Csoport által a májusi Media Hungary konferencián tett bejelentés szerint több új tévécsatornával is jelentkeznek hamarosan (lesz például Izaura TV és Zenebutik is), néhány meglévő TV2-s csatornát pedig teljesen átalakítanak. Ennek a nagyszabású portfólió-fejlesztésnek az első lépése, hogy július 11-én 21 órakor elindul a Mozi+ elnevezésű filmcsatornájuk, mely a cég szerint az egész család számára biztosít majd szórakozást, tévépremiereket és közönségkedvenc filmeket.

A csatorna reklámokból él majd, vagyis a filmeket reklámok szakítják majd meg, de az indulás hetét követő bevezető időszakban ettől még megkímélik a nézőket, tehát reklámmegszakítások nélkül lesznek láthatók az este 9-kor kezdődő filmek.

A csatorna a PRO4 csatorna helyére kerül, és a nagy amerikai filmstúdiókkal kötöttek hosszútávú szerződéseket, hogy a filmkínálat biztosított legyen.

Magyarország vadonatúj filmcsatornája az egész családnak nyújt szórakozást tematikus napokkal és idősávokkal, a nap 24 órájában. A tervezhetőség és a nézők kényelme érdekében a hétköznap esti filmek fixen, 19 és 21 órakor kezdődnek. Soha nem volt még kábelcsatornán annyi nagyszabású országos tévépremier, mint amivel a Mozi+ jelentkezik a következő években. Nagyszabású terveink vannak legújabb csatornánkkal, mely rövidesen a televíziós piac meghatározó szereplője lesz. A célunk, hogy a filmkedvelők első számú választása a Mozi+ legyen

– idézi a társaság közleménye Fischer Gábort, a TV2 Csoport kábelcsatorna programigazgatóját.

A csatorna arculatát, szín- és formavilágát a TV2 Csoport házon belül, saját kreatív csapatával készítette el.

A filmek közötti eligazodást műfaj megkülönböztető ikonok segítik, eltérő módon jelölve például az akció, vígjáték, horror, animációs vagy éppen háborús filmeket.

Elsőként Brad Pitt főszereplésével a Z világháborút vetítik majd július 11-én 21 órakor, majd ezt követően is több televíziós premier várja a nézőket, jön a Star Trek – Sötétségben, a G.I. Joe: Megtorlás és a Phillips kapitány, valamint olyan családi filmek és vígjátékok mint a Ted, vagy éppen a Spongyabob – Ki a vízből!, de képernyőre kerül a Nagyfiúk 2 is.

A mai bejelentése alkalmával bemutatták a Mozi+ promóját is. Íme:

A TV2-t működtető kft. egyébként nagyon rossz anyagi helyzetben van, legutóbbi pénzügyi beszámolójuk szerint 5 milliárd forintos veszteségük volt, és rendkívüli mértékben eladósodott a cég. Erről itt írtunk részletesebben is. Andy Vajna kormánybiztos cégcsoportjához viszont meglehetősen nagy ütemben áramlanak a közpénzek kormányzati közreműködéssel  – erről épp most számoltunk be.

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik