Blade Runner 2049 (2017)
Ryan Gosling
Kultúra

A Szárnyas fejvadász 2 látványvilágára nem lesz panasz

Bodnár Judit Lola
Bodnár Judit Lola

hypevadász. 2016. 12. 21. 17:41

Miután a héten már egy rövidke kedvcsináló is érkezett a filmhez – amelyben Ryan Gosling egyértelműen a magyar fővárosban járt-kelt -, most az Entertainment Weekly kapott pár remek exkluzív fotót a Szárnyas fejvadász 2-ből.

Ridley Scott ezúttal nem rendez, viszont producerkedik, míg a direktori székben az a Denis Villeneuve ül, aki idén az Érkezéssel már megmutatta, hogy van köze a sci-fi műfajához. A 35 évvel az eredeti után, jövő októberben mozikba kerülő folytatásról a napokban elkezdtek csöpögni az infók, például a rendező a Screen Dailynek adott interjújában kiemelte, hogy a film producerei minden alkalmat megragadnak arra, hogy emlékeztessék: ez lesz a valaha készült legdrágább R-besorolású független film. R-besorolású, azaz 17 év alatt csak szülői engedéllyel nézhető, tehát erőszak, trágárság és szex is előfordulhat majd benne – annak idején az eredeti film is R-es volt.

Villeneuve elmondta azt is, hogy igyekeznek minél több dolgot maszkokkal, modellekkel, általában kézzelfogható megoldásokkal filmre venni, a túl sok CGI ugyanis szerinte lelketlenné teszi a filmeket. Harrison Ford és Ryan Gosling mellett olyan szereplőket is felvonultat, mint Ana de Armas vagy a Kártyavárban megismert Robin Wright. Ez így elég ígéretes, és a fotók is sokat ígérnek, szóval a jövő októberi premier bizony várós.

Ráadásul az sem kizárt, hogy nem is csak ez a dátum jelez új Szárnyas fejvadász filmet: ugyanebben az interjúban Villeneuve úgy fogalmazott:

Imádom a sci-fit. Van még két ötletem, amit nagyon szeretnék megcsinálni. Folytatódhatna a Szárnyas fejvadász… meglátjuk, ez a mostani hogy alakul. 

Ez persze nem jelent semmi véglegeset. Addig is íme a képek.

Blade Runner 2049 (2017)
L-R: Ana de Armas and Ryan Gosling

Blade Runner 2049 (2017)
Ryan Gosling as K

Blade Runner 2049 (2017)
Ryan Gosling as K

Blade Runner 2049 (2017)
L-R: Ryan Gosling as K and Harrison Ford as Rick Deckard

Blade Runner 2049 (2017)
L-R: Ridley Scott and Harrison Ford on the set

Blade Runner 2049 (2017)
Director Denis Villeneuve on the set.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

aldi (aldi)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.