Belföld

Testvére szerint Karsai Dániel azt nem szeretné, hogy csak a gépek tartsák életben

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Bár Karsai Dániel állapota romlik és a betegsége korlátozza, de továbbra is magas szintű szellemi tevékenységet folytat, sokat olvas, emellett egy színdarabon is dolgozik, amit tavaly nyár végén kezdett el írni Szenteczki Zitával, erről beszélt testvére az ATV Start című műsorában. Karsai Péter ezzel kapcsolatban elmondta: a darab témájával kapcsolatban Péter elárulta, hogy az ALS-ről szól, de nem szigorúan a testvére a történet főszereplője, hanem a betegséget mutatják be a saját példáján keresztül.

Nagyon nehéz mindig adaptálódni az új helyzethez, ami elé az ALS állít minket. Dani nagyon ügyesen adaptálódik, de nagyon nehéz megszokni neki az új helyzetet, hogy már nehezebben tud beszélni, és nehezebben értik meg a vele lévők. Nekünk is fel kell venni Dani tempóját, hogy megtanuljunk egy újfajta kommunikációt, ami valóban jelentős kihívás, de eddig mindig vettük az akadályokat

– fogalmazott.

Mint mondta, Dánielt nemcsak egy szakápoló támogatja a mindennapokban, hanem többen is mellette vannak, akik segítenek neki.

„Nagyon sokat szoktam beszélgetni Ákossal (Karsai szakápolója) négyszemközt, mert vannak nehéz időszakok. És amennyire csak tudok, otthon próbálok meg feltöltődni a feleségem segítségével, nagyon sokat beszélgetünk” – emelte ki Péter, majd hozzátette, hogy a testvére barátaival is sokat beszélgetnek, ami nagy segítség mindannyiuk számára.

Lélegeztetőgépet azt Dani nem szeretné, tehát, amikor már csak úgymond a gépek tartanák életben

– jelentette ki az alkotmányjogász testvére, aki arról is beszélt, hogy arról még nem beszélgettek, hogy mi fog történni akkor, amikor Dani már csak szempillantással fog tudni kommunikálni, pedig valószínűleg ez a pillanat elkerülhetetlen lesz. Arra a kérdésre, hogy korábban mi lett volna az a híd, amin Karsai Dániel nem akart átmenni, a testvére azt válaszolta, már túl vannak azokon a pontokon, amikről az alkotmányjogász még korábban szűk családi körben, a betegség tudatában azt mondta, nem akarja elérni. Ilyen volt például az önellátás, amiről Karsai Dániel korábban azt mondta, nem szeretne segítségre szorulni benne. Hozzátette, Daniban eddig számára sem ismert energiatartalékok vannak.

Elhangzott az adásban, hogy a parlament Igazságügyi Bizottságán nem ment át a törvényjavaslatuk, míg a Választási Bizottság elutasította a népszavazási kezdeményezésüket. Azóta a Kúria is hasonló döntést hozott mindkét ügyben. Strasbourgban egyelőre pedig még nem született döntés.

Karsai Péter elárulta, hogy a Kúria döntése miatt éppen pénteken fognak alkotmányjogi panaszt benyújtani.  A Strasbourg-i döntésen még mindig dolgoznak a bírák és a Karsai testvérek azt remélik, hogy talán ebben a hónapban már meg is születik a döntés.

Inkább türelmetlenek vagyunk, nem elkeseredettek. Jó lenne megtudni a döntést

– zárta gondolatait az alkotmányjogász testvére.

Kapcsolódó
Karsai Dániel: Engem sokan hősnek tekintenek, de a valódi hősök a szeretteim
Karsai Dániel pert indított, hogy legalizálják az aktív eutanáziát Magyarországon. Rohamosan romló állapota mostanra ágyba kényszerítette, perében nem tudni, hogy mikorra születik döntés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik