Amatrice, 2016. augusztus 24.
Mentőcsapatok tagjai összedőlt épületek romjain az Olaszország középső részét hajnalban sújtó, 6,1-es erősségű földrengés egyik helyszínén, Amatricében 2016. augusztus 24-én. A természeti csapásnak legkevesebb 15 halálos áldozata és számos sérültje van. (MTI/EPA/Massimo Percossi)
Külföld

Olaszországi földrengés: egy utórengés újabb épületeket rombolt le

24.hu
24.hu

2016. 08. 28. 18:38

Újabb épületeket döntött romba vasárnap egy 3,7-es erősségű utórengés a közép-olaszországi Amatricében, ahol a térséget néhány nappal ezelőtt megrázó földmozgás az egyik legnagyobb pusztítást végezte.

Az ANSA olasz hírügynökség vasárnapi jelentése szerint a Lazio régióbeli kisvárosban ezúttal összedőlt többek között egy iskola is, amelyet néhány éve földrengésbiztosnak nyilvánítottak.

A szerda hajnalban bekövetkezett földrengésben legalább 290-en vesztették életük, a legtöbben Amatricében. Azóta már több mint ezer utórengést jegyeztek fel a térségben.

A katasztrófa sújtotta országrészben a tűzoltók most azon dolgoznak, hogy a romok alól kimentsék azokat a személyes tárgyakat, például fényképeket, amelyek az otthonukat és szeretteiket elvesztő túlélőknek némi vigaszt jelenthetnek. A romos területeket a hatóságok lezárták, így oda nem léphetnek már be a korábbi lakók, kizárólag a tűzoltók.

Francesco Turco, a tűzoltók egyik szóvivője az AP amerikai hírügynökségnek elmondta, hogy kollégáival mindent megtesznek a földrengés túlélőiért, hiszen akár egy fénykép vagy bármilyen más emléktárgy reményt adhat nekik és segítséget az újrakezdéshez.

(MTI)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

LONDON, ENGLAND - MARCH 22:  A member of the public is treated by emergency services near Westminster Bridge and the Houses of Parliament on March 22, 2017 in London, England. A police officer has been stabbed near to the British Parliament and the alleged assailant shot by armed police. Scotland Yard report they have been called to an incident on Westminster Bridge where several people have been injured by a car.  (Photo by Carl Court/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.