Budapest, 2016. január 27.
Ungár Péter LMP-s politikus (k) a nemzetközi holokauszt-emléknapon tartott megemlékezésen Budapesten, a Holokauszt Emlékközpontban 2016. január 27-én.
MTI Fotó: Balogh Zoltán
Közélet

Ungár Péter nemet ikszelt, de Orbánra is nemet mond

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2016. 10. 21. 11:33

Az LMP politikusának nagyon kemény vitái vannak édesanyjával, Schmidt Máriával.

Ungár Péter, az ellenzéki LMP új elnökségi tagja a Magyar Nemzetnek azt mondja, nem érzi gátnak, hogy Schmidt Mária fia. A Fidesz értelmiségi holdudvarának kiemelkedő alakja sok politikai kérdésben nem ért egyet a fiával, de a sikereinek örül.

Nagyon kemény politikai vitáink vannak. Kiemelkedik ezek közül, hogy szerinte jó, ha Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke, szerintem pedig ez nem szolgálja az ország érdekét.  

Ungár családi kötődése nem akadályozza a pártját, hogy támadja a kormányt, ha szembemegy a nemzet érdekeivel. Az LMP-ben az embert nem a családja, hanem a tettei alapján ítélik meg. Egy pártnak általában nagy gondot jelent, ha egyik alapítója, legmeghatározóbb alakja visszavonul. Az LMP ehhez képest jól viselte Schiffer András visszavonulását. Ungár Péter azt mondja, voltak gondjaik, de meg tudták tartani a támogatói bázisukat és továbbra is azt képviselik,

ami miatt többek között András is létrehozta ezt a pártot.

Szerinte Schiffert senki sem pótolhatja. Az új társelnök, Hadházy Ákos

pozitív és értékes színfolt a politikában,

szerinte jó döntést hozott az LMP, amikor lehetőséget adott neki.

Nem a népszavazásra, a kampányra és Orbánra

Az interjúban szóba kerül, hogy a népszavazásnál ő miért szavazott nemmel.

Nagy dilemma volt, mert alapvetően azt gondoltam, hogy egy értelmes kérdésről és releváns problémáról van szó, a nemzeti szuverenitás védelme és a migráció kezelésének nemzeti hatáskörben tartása ugyanis fontos kérdés. Ám a kampány nem erről szólt, hanem agitációs propaganda valósult meg a Fidesz-médiában, ami mára majdnem a teljes médiát jelenti, tisztelet a kivételeknek. Szerintem ezzel a kormány megalázott mindenkit, aki úgy gondolkozott, mint én. Ennek ellenére elmentem, és nemmel szavaztam, de nagyon rossz érzés volt, hogy a voksommal mintha legitimáltam volna a kormány kampányát. Pedig a nem szavazatom nem Orbán öntömjénezésének, hanem az unió felkészületlenségének és kapkodásának szólt, valamint annak, hogy ezzel, a – véleményem szerint – sorskérdéssel sokkal többet és mélyebben kell foglalkozni, mint eddig.

Az LMP nem támogatja Orbán alaptörvény-módosítását, mert annak nincs semmilyen jogi következménye, még a nemzeti szuverenitást sem szolgálja, csak az agitprop kampány folytatása.

Azt kellene a Fidesznek megértenie, hogy országunk alaptörvénye nem az MTI, ahova beküldheti az azon héten kiötlött közleményeit.

Szerinte a Fidesz az egyeztetéseknél sem volt a helyzet magaslatán. Ezek a tárgyalások fontosak, de megérti, ha az LMP társelnökei frusztrálónak tartják, ha érveikre a Habony-művek által kreált panelekkel válaszolnak.

Az interjúban Ungár Péter azt mondja, hogy a kormányközeliből szinte közellenséggé vált Spéder Zoltánnal viszonya nem szoros, de személyes. A Budapesti Ingatlanhasznosítási és Fejlesztési (BIF) Nyrt. nagy vihart kavart ügyéről is őszintén beszél. Azt mondja, ő édesapja halála után – örökléssel – szerzett részesedést. A részvények jelentős többsége családi cégüké,

illetve két olyan üzletemberé volt, mint Spéder Zoltán és Nobilis Kristóf. Ezeknek az embereknek az érdekei néha megegyeznek, néha pedig különböznek. Én őszintén nem tudom elmondani, hogy pontosan mi történt.

Az interjúban Ungár Péter azt mondja, az LMP – tíz évvel 2006 után – sem fog Gyurcsánnyal együtt ünnepelni október 23-án, mert nem szeretnék lemosni az ő gyalázatát.

Egy legendás apa

Az LMP politikusa az interjúban is utal rá, hogy édesapja meghalt. Ungár András tíz éve, 52 éves korában hunyt el, váratlanul. A Budapesti Ingatlanhasznosítási és Fejlesztési Rt. igazgatóságának legendás elnöke annak idején azt mondogatta: ő szociológus, nem ért a pénzhez, de – ismerői szerint – csalhatatlan üzleti érzékkel bírt, aminél csak az emberi kapcsolatok alakításában volt eredményesebb.

Ismerősei Ungár András jellemzésekor hihetetlen emberismeretét, kapcsolatteremtő képességét, humorral átszőtt, szeretetreméltó lényét emelték ki, amolyan „hídverőként” jellemezték. Talán ez lehetett a magyarázata annak, hogy búcsúztatásán a politikai élet olyan alakjai is megjelentek, akik már tíz éve sem álltak szóba egymással. Ungár Andrásról még üzleti ellenfelei is elismerték, hogy saját erejéből megteremtett jóléte, pénze dacára szerethető maradt.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.