Közélet

Baloldali axióma: Gyurcsánnyal nem lehet nyerni

24.hu
24.hu

hírfaragó. 2015. 10. 26. 08:23

A baloldal politikusai a háttérben világossá tették: nem fognak beállni Gyurcsány Ferenc mögé.

A volt miniszterelnök a Sokak Magyarországa című röpirat bemutatásakor közös platformot és vezetést vizionált a baloldalnak, az Orbán-kormányt „bűnszövetkeznek” nevezte, amellyel semmilyen párbeszéd, kiegyezés nem lehetséges. Az MSZP és az Együtt egyelőre nem kíván hivatalosan reagálni, de a háttérben többen azt mondták a Népszabadságnak, nem fogják Gyurcsányt támogatni.

Axióma, hogy ahol Gyurcsány Ferenc politizál, az az oldal nem képes nyerni a választásokon.

“Mert ő az ország egyik legelutasítottabb politikusa. Ezért az MSZP soha nem fog beállni Gyurcsány Ferenc mögé. A Demokratikus Koalíció mögé pedig ezért nem, mert nem történt meg az általuk megálmodott 20 százalékos fordulat, Gyurcsány Ferenc pártja az LMP szintjén mozog népszerűségben” – mondta a lapnak a szocialisták egyik országosan ismert politikusa.

A Gyurcsány-röpiratban az új gondolatok száma nulla – mondta az MSZP egy másik vezető politikusa. Szerinte Gyurcsány Ferenc az MSZP árulója lett, amikor kilépett, megalapította a Demokratikus Koalíciót, fragmentálva ezzel a baloldalt.

Az Együtt részéről nyilatkozók szerint talán nem Gyurcsánynak kellene meghirdetnie az Orbán-kormány leváltásának a programját.

Lehet, hogy Gyurcsány Ferenc azt mondja, nincsenek olyan ambíciói, hogy egy egységes balliberális erő élére ő álljon, de ezt senki nem hiszi el neki

– fogalmaztak a lapnak. Nem a röpirat téziseivel van a baj, hanem azzal, hogy ő hirdeti meg.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.