Close up hand of parent holding hand of child in hospital, saline intravenous (IV) on hand, shallow depth of field (DOF) saline intravenous (IV) in focus.
Élet-Stílus

Gyilkossági vád az anyuka ellen, aki ürüléket fecskendezett fiába

24.hu
24.hu

2016. 12. 05. 12:20

Az amerikai nő a rákbeteget gyermek infúziójába injekciózta bele a fekáliát.

Emberölés kísérletével indított eljárás az ügyészség  az ellen a 41 éves amerikai nő ellen, aki a vád szerint többször is ürüléket injekciózott leukémiás fia infúziójába, akit egy indianapolisi kórházban kezeltek – jelentette a helyi sajtó. Tiffany Albertset november végén tartóztatták le a helyi hatóságok. Az anyát akkor még csak többrendbeli súlyos testi sértéssel vádolták, de az ügyészség közlése szerint a nyomozás alatt olyan új információkra derült fény, aminek alapján már a gyilkossági kísérlet vádja is megáll ellene.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, az ügyben november 17-én indítottak nyomozást a Riley gyermekkórházban, miután az orvosoknak feltűnt, hogy a rákbeteg fiú megmagyarázhatatlan eredetű súlyos fertőzéseket kapott el. A kórház kamerával kezdte el megfigyelni a gyerek ágyát, és a felvételeken látni lehetett, hogy az anyuka többször is valamit befecskendezett fia infúziójába.

Tiffany Alberts – ürüléket fecskendezett rákbeteg fia infúziójába Fotó: Marion megyei börtön

A kórház dolgozói a hatóságoknak elmondták: Alberts gyermekén szeptemberben hajtották végre az első kemoterápiás kezeléseket, ami után hazamehetett. Pár nappal később azonban visszakerült a kórházba, miután lázas lett, hányt és súlyos hasmenése volt.

Az orvosok megállapították, hogy a fiú vére olyan organizmusokkal van tele, amiket normális esetben csak ürülékben lehet megtalálni, és a szakértők nem találtak semmilyen orvosi magyarázatot az esetre. A CBS News cikke szerint a gyerek többször is szeptikus sokkot kapott, lélegeztető gépre kellett rakni és az AP amerikai hírügynökség beszámolója szerint több sebészeti beavatkozásra szorult.

Az anyuka az őt kikérdező rendőröknek először azt mondta, hogy csak vizet fecskendezett fia infúziójába, de később beismerte, hogy ürüléket injekciózott bele. Elmondása szerint ezt azért tette, hogy fia a kórház egy másik osztályára kerüljön át, ahol szerinte sokkal jobb ellátást kaphatott volna.

A gyerek 18 napot töltött el az intenzív osztályon, és a fertőzések miatt két hónapra fel kellett függeszteni kemoterápiás kezelését. Az orvosok elmondása szerint a fiú állapota sokat javult azóta, hogy anyját eltávolították a kórházból. Ugyanakkor félő, hogy a fertőzések miatt pont akkor nem tudták rendesen kezelni leukémiáját, amikor a legnagyobb esély lett volna a betegség visszaszorítására, és a késlekedés most akár az életébe is kerülhet.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.