Belföld

Jól megcáfolta az Amnesty a kormány konzultációját

Az Amnesty és a Helsinki Bizottság is visszacsapott az őket sorosistázó, terroristapártizó kormánynak.

A Soros György fémjelezte ún. terv részesei a kormány szerint a milliárdos szervezetei által különböző összegekkel támogatott hazai civil csoportok, így az Amnesty International, meg egyéb jogvédők. Őket ugye a Fidesz-KDNP vezette kormány nem nagyon tűri. Mindenesetre nemzeti konzultációt indítanak a Soros-terv ellen, amiben bizony e szervezetekről is szó esik. Ezt nem hagyta szó nélkül az Amnesty International Magyarország és a Magyar Helsinki Bizottság sem, amik pontosítottak egy rájuk vonatkozó kijelentést a 444 szerint.

A konzultáció szerint többször követelték a röszkei zavargások egyik csúcsvádlottjának, Ahmed H.-nak a szabadon bocsátását. Ehhez annyit tette hozzá, “megalapozatlannak és abszurdnak” tartják a férfi elleni terrorvádat. Ráadásul a férfi a konzultációval szemben nem támadt kövekkel a rendőrökre, legalábbis az ítéletben nincs szó erről (szilárd tárgyakat emleget az ítélet). Annak meg semmi alapja nincs, sose hangzott el – csak a fideszes Budai Gyula szájából -, hogy kártérítést fizettetnének a magyar állammal. Hozzáteszik plusz egyként:

+1. nem vagyunk Soros szervezet (bármit is jelentsen ez).

Közleményt is kiküldött az Amnesty, amiben szintén az Ahmed H. elleni nonszensz vádakról írnak, hozzátéve, hogy ráadásul másodfokon új eljárásra kötelezték az elsőfokú bíróságot. Iván Júlia, a hazai Amnesty igazgatója abszurdnak és elképesztőnek nevezte, ami történik, ami illeszkedik a kormány civilek elleni lejárató kampányába. Büszkék a tevékenységükre, és a kormánynak is tettek pár ajánlást:

A magyar kormány pedig jobban tenné, ha a valódi problémákkal – például az egészségügy nyomorúságos helyzetével, a szegénységgel és a jogsértésekkel – foglalkozna ahelyett, hogy hazugságokat terjeszt rólunk, és egy nem létező ellenséggel árnyékbokszol.

A Helsinki Bizottság is kemény szavakkal reagált:

Felháborítónak tartjuk, hogy szervezetünket, ami évtizedek óta segíti a menedékkérőket, azzal vádolják, hogy bűncselekmények alól szeretnénk felmenteni bárkit is.

Hozzátették, azt gondolják, hogy a menekülők büntetése azért, mert a határzárat megsértik, “aránytalan, túlzó eszköz, ami ellentétes a genfi egyezménnyel is.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik