Belföld

Felszámolják a plébániák felét, akkora a paphiány

Imaszövetség alapításával próbál szembeszállni a papi hivatás iránt megnyilvánuló érdektelenséggel a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke. A naponta elmormolt imákon kívül azonban a gyakorlatban nincs mit tenni, Veres András győri püspök kénytelen bezáratni egyházmegyéjében a plébániák felét.

Minden nap egy hivatásokért szóló felajánló ima, valamint egy tized rózsafüzér.

Ennyit kell teljesíteniük azoknak, akik támogatni szeretnék Veres András püspök új mozgalmát, amellyel a papság létszámának fogyását igyekszik megállítani.

A püspöki kar elnöke körlevelet küldött szét egyházmegyéjében, amit vasárnap a hívek előtt is felolvastak. Veres püspök a körlevélben jelentette be, hogy február elejétől elindítja az Apor Vilmos Imaszövetséget, mert egyre sürgetőbb feladat az egyház számára fiatalokat találni.

Az elmúlt évtizedekben a papi és szerzetesi hivatások száma sajnálatos módon folyamatosan csökken szerte Európában, így nálunk, Magyarországon is. A Győri Egyházmegyének jelenleg a hat évfolyamon mindössze hét papnövendéke van, miközben az elmúlt években számos paptestvérünket veszítettük el, írta a püspökkari elnök.

A megye papságának több mint fele betöltötte a 73. életévét, ezért a nem egészen egy fős évi utánpótlás miatt hamarosan katasztrofális emberhiánnyal kell majd szembenézni.

Az Veres püspök egy másik intézkedése azt jelzi, hogy már a jelenleg aktív papság sem tudja megfelelően lefedni az egyházmegyét. A Szemlélek blog információi szerint – amelyeket a 24.hu-nak is megerősítettek – a püspök bejelentett egy „önfelszámolási” tervet. Néhány éven belül a mostani közel százról nagyjából felére csökkentenék a plébániák számát. A papság maga döntheti el, hogy melyik plébánia marad, melyik szűnik meg.

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében, ahol erősebb a református jelenlét, már eddig is hat-hét községet látott el egy-egy lelkipásztor, a jelek szerint lassan a nyugati országrészben is ez lesz a jellemző. A plébánia nélkül maradt településeken a tapasztalatok szerint a hívek száma is csökken, és előbb-utóbb komoly fenntartási gondok jelentkeznek a templom épületével kapcsolatban is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik