Belföld

Végleg kivonulnak Gyurcsányék a parlamentből

Hétvégi rendkívüli ülésén úgy döntött a DK, hogy végleg kivonulnak a parlamentből, írja az Index. Az ülést a Népszabadság kiadásának felfüggesztése miatt hívták össze, ami szerintük az utolsó csepp volt a pohárban.

Ez azt jelenti, hogy mostantól a négy képviselő, Gyurcsány Ferenc, Vadai Ágnes, Varjú László és Oláh Lajos nem vesznek részt az üléseken és a bizottsági munkákban, nem hallgatják végig a napirend előtti hozzászólásokat,

nem járnak be szavazni sem.

Csak akkor mennek majd be, amikor kétharmados szavazások lesznek, mert akkor matematikai értelemben szükség van rájuk, hogy ne legyen meg a Fidesz kétharmada.

A házelnök egyébként ezért pénzbüntetést szabhat ki, de a DK-t ez sem zavarja.

Az alaptörvény kimondja, hogy egy képviselő mandátuma megszűnik, “ha egy éven keresztül nem vesz részt az Országgyűlés munkájában.” Erre a lap információja szerint az lesz Gyurcsányék megoldása, hogy egy “jelentéktelenebb” szavazásra majd egy év múlva bemennek.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik