Belföld

Három perc alatt szeli át a Balatont a sürgősségi mentőhajó

A hétvégén megkezdte napi 24 órás szolgálatát a Balatonon a Rupert sürgősségi mentőhajó a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) héttagú flottájának részeként. A tihanyi kikötőben állomásozó gyorshajót az Országos Mentőszolgálat is bármikor riaszthatja – közölte Tar Mihály, a szakszolgálat szóvivője vasárnap Balatonlellén.

A roham-mentőkocsikkal megegyező felszereltségű Rupert mentőhajó 80-90 kilométer/órás sebességgel is képes haladni. Július elsejétől még egy sürgősségi mentőhajó áll szolgálatba, az ábrahámhegyi kikötőből indul majd. A tó északi partjáról a sürgősségi mentőhajók 3-5 perc alatt tudják elérni a déli partot. A szakszolgálat további hajói Zánkán, Csopakon, Balatonkenesén és Keszthelyen állomásoznak bevetésre készen.

A VMSZ-nek az idén még nem kellett emberéletet menteni és eddig mindössze egy megfeneklett vitorlás mentésére volt szükség. Lengyel Norbert, a szakszolgálat strandokon lévő mentési csoportjainak vezetője arról számolt be, hogy nyáron országosan 80, a Balatonon mintegy 60 strandon, illetve fürdőhelyen teljesítenek szolgálatot képzett vízimentőik, akiknek sikerült megduplázni a bérét, napi nettó 8 ezer forintért dolgoznak.

A VMSZ vízimentői a múlt évben négyezer könnyű sérültet láttak el a Balatonon, közülük mintegy százról az Országos Mentőszolgálat gondoskodott a továbbiakban, 21 embert mentettek ki a vízből és 4 ember újraélesztésében működtek közre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik