Belföld

Sokkoló adatok: az amcsik nagyon buták, a magyarok nagyon okosak!

Neményi Márton
Neményi Márton

ír, fotóz. 2014. 09. 02. 16:17

Az agyam úgy zubog, mint amikor beledobjuk a Nagy Sátán, a nyugat egyik gyűlöletes termékét, a Mentost a Nagy Sátán, a nyugat másik gyűlöletes termékébe, a Coca Colába. Beleolvastam a régi-új tankönyvekbe.

Szeretném azt hinni, hogy alanyi költők a tankönyvszerzők, akik abszurd humorral, okos szatírával világítanak rá arra, hogy ha tehetné, mennyire buta KDNP-s droidokat csinálna gyermekeinkből Nemzeti Együttműködés Rendszere. Vagy oké, a valószínűsíthető igazságnál már azt is inkább szeretném hinni, hogy pisztolyt szorítottak a fejükhöz azzal, hogy „meglátjuk, kolléga, rendet tesz-e a zavaros gondolatai közt a golyó, amit az agyvelejébe repítek, ha nem írja le legalább háromoldalanként, hogy a magyar néplélek fejlettebb az amerikainál”.

Szeretném hinni, de nem hiszem. Eljött az iskolakezdés és végre élőben láthatjuk, mit jelent a „hatékonyabb, a gyermekeket védő, az ő érdekeik szerint” levezényelt tankönyvreform, amely teljes egészében állami befolyás alá vonta és Hoffmann Rózsa gondolatvilága alapján brutálisan megnyirbálta és újraíratta a választékot. A szövegek pedig tényleg olyanok, ahogy azt az előző mondat sejteti – reméltük, hogy nem ez lesz, hát ez lett. Tök mindegy, hogy szervilizmusból, vagy szimpla butaságból, de avítt, megalapozatlan közhelyek és öskonzervatív agymosás hatja át a törit, az irodalmat és nagyjából mindent, ahova csak befér. Lássuk a legsúlyosabb példákat!

1. A média rossz, értem?

Tankönyv (Tankönyv)

Ez a hetedikes irodalomtankönyv ugyan már pörög pár éve, mégis érdemes elolvasni, hogyan tudják meg gyermekeink, hogy miért rohasztja szét az agyukat a tévé. Az összefüggések pofonegyszerűek: olyan filmeket kell adni, amiket sokan néznek, hogy jó drágán tölthessék fel őket reklámokkal, a gonosz üzletemberek pedig meggazdagodhassanak, miközben, Te, kispajtás, egyre ostobább és agresszívebb leszel tőlük. Oké, én is a sötét oldalon állok (remélem, erre a cikkre is rákattintanak sokan, hogy aztán jó drágán tehessenek mellé hirdetéseket, én pedig meggazdagodjak… ja, várj…), nem kezdem el tehát árnyalni a képet, de azt már húsz éve is tudtuk, hogy nem úgy megy az, hogy megnézzük a Rambót és embert akarunk ölni. Az ilyesmiért ma már a videojátékokat is ciki hibáztatni. Különben is, nehogy már a tankönyv szerzői olyan öregek legyenek, hogy ők még nem Stallone és Schwarzenegger VHS-en hozzáférhető életművével nőttek fel! Ja, és azonnal ajánljon nekem valaki tíz „bunyós-öldöklős” filmet, amit látnom kell, mielőtt meghalok, mert most nagyon butának érzem magam!

2. A nyugat rossz, értem?

Tankönyv (Tankönyv)

Öljetek meg! Még csak a másodiknál tartok, de az agyam máris úgy zubog, mint amikor beledobjuk a Nagy Sátán, a nyugat egyik gyűlöletes termékét, a Mentost a Nagy Sátán, a nyugat másik gyűlöletes termékébe, a Coca Colába. A szöveg írója láthatóan nem is tudta, hol kezdje a fogyasztói társadalomba gyermekeinket rabszolgaként beterelő főbűnösök felsorolását. Hamburger! MTV, izé, bocs, Music TV! Disneyland, naná, ez a magyar gyerekekre leselkedő egyik legnagyobb veszély, hiszen mindenki oda vágyik az Alföld meg a Balcsi helyett! Naná, mit is várunk, ha a CNN-t nézzük a rendes magyar híradások helyett, amelyek kiemelten ügyelnek a nemzetközi sztorik alapos és kiegyensúlyozott feldolgozására! Plázák! Centerek! És a kedvencem, a „valami microsoftos játék”, ha bárki tudja, ez mi lehet, irány a kommentdoboz!

3. Na melyik nép? Na melyik?

Tankönyv (Tankönyv)

Nem szeretnék antiszemitizmust kiáltani, nyilván nincs szó ilyesmiről, de akkor is vicces, milyen részletesen és lelkesen ecseteli az ötödikes törikönyv, hogy a római császár hogy lenyomta Salamont a templomépítő-versenyben és hogy örült mindennek. Végül némileg célzottan megkérdezik, mely nép királya volt Salamon. A tanulság egyértelmű:

Rómaiak > zsidók

4. Éljenek a társadalmi sztereotípiák!

Tankönyv (Tankönyv)

Nézd már a hülye vidékit! A néninek mekkora melle van! HOPP EGY CIGÁNY! A rajzok furcsák és nehezen kivehetők, de az azért átjön, milyen sztereotípiákat szándékozik erősíteni a művész. Rozoga nyugdíjas néni? Pipa. Kevésbé szakadt, tehát tradicionális mintás ruhákban nyomuló, kurvásra sminkelt cigánylány gyerekkel? Pipa. (Biztos a baloldalra szavaz.) Egyszerű, enyhén MILF-es háziasszony? Pipa. Én csak az elsőt nem értem, ki ő, Réz András? A fiatal Verebes István? Mindegy, nyilván ő a Városi Ételmiségi.

5. Használd a netet magától értetődő, unalmas és felesleges dolgokra, hogy megtudd, amit már amúgy is tudsz!

Tankönyv (Tankönyv)

Ehhez a feladathoz nem is fűznék semmit, legfeljebb annyit, hogy egy nyolcadikos tankönyvből származik. Egy nyolcadikosból.

6. Amerika? Felejtsd el! Örülj, hogy Magyar vagy!

A következő mondat egy hetedikes (!) irodalomkönyvből származik, olvassuk, ízlelgessük lassan, fokozatosan:

Büszkeségre adhat okot, hogy míg az amerikaiak szemében az értelmes, logikus gondolkodás szinte az utolsó helyen van, addig nálunk az egyik legfontosabb érték.

Értem, hogy ez egy általános iskolai tankönyv, nem kötelező tehát hivatkozni a reprezentatív kutatásra, amely kimutatta, hogy az amerikaiak – hiába tanultan vitakultúrát a gyerekek abban a korban, mikor a mieinknek ilyeneket kell olvasniuk – nem gondolkodnak. A többes szám első személy amúgy Magyarországra vonatkozik, ugye? Bocs, ez nem az az ország, amelynek miniszterelnöke úgy fordul száznyolcvan fokban nyugatról keletre, ahogy épp az érdekei diktálják, hogy aztán mi megválasszuk? Ahol nénik tízezrei szerelmesek Gyurcsány Ferencbe? Ahol a nácik békés sétálgatásnak nevezik az egyenruhás, cigányriogató masírozást és senki nem tesz semmit? Aha, oké.

7. Matematika = SZÍVNI FOGSZ

Tankönyv (Tankönyv)

Tényleg, Apáczai Kiadó? Tényleg?

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

German Chancellor Angela Merkel greets an interactive robot at the digitalSTROM stand during the annual Girl's Day fair at the chancellery in Berlin on April 26, 2017.
The fair aims to attract young women to hi-tech and engineering jobs.  / AFP PHOTO / John MACDOUGALL
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.